Add tovább


Augusztényi Brigitta: Fájdalom

Hogy mi is valóban az a "fájdalom?"
Létezik erre megannyi fogalom,
Annyi költő öntötte szavakba,
S annyi ember élte meg kínlódva.
Az igazi fájdalom nem könnyekben rejlik,
S nem a kimondott szavak rejtik,
Nem üvöltve, visítva éled át,
S nem tudja majd az egész világ...
Igazi fájdalom, mikor mosolyt festve arcodra
Éled a napokat,  belsőddel harcolva,
Nem üvöltesz, mégis sajog, éget,
Úgy érzed majd, minden semmivé lett...

S mégsem mutatod ki az egész világnak,
Erről nehezen beszélsz a jó barátnak,
Mert amit érzel, nem szavakba önthető,
S egyre nagyobb, s nő odabenn a kő...
De te mosolyogsz tovább, amíg csak bírod,
S nem sírsz, nem ordítasz, miközben belső harcodat vívod,
Rezzenéstelen arccal csak mész előre,
S nem tudod, hogy gondolj a jövődre.
Majd eljön az éj, rád tör a magány,  
S felszínre tör minden, mint a vulkán,
Minden, mit rejtesz legbelül,
S most egy könnycsepp végre kigördül.

Majd egy újabb könnycsepp csordul le arcodon,
A súly, mit lelkedben hordasz, fáj nagyon,
De még most sem üvöltesz, nem zokogsz hangosan,
Csak bámulsz, s könnyeid hullnak folyamatosan.

Csendesen potyognak, mint a nyári zápor,
Nem hallja más, se közel, sem távol,
Az emlékek fájnak, szinte égetnek,
A kérdések kínoznak,  teljesen szétszednek.
Csak kavarog és kavarog fejedben a múlt,
S nem látod, hol van a kivezető út,
Majd álomba zuhansz könnyektől elázva,
S erőt kérsz az új naphoz, erőt a folytatásra...

Megosztás a Google Pluson

0 Vélemény: