Add tovább


Trianon a magyar irodalomban

Az első világháborút lezáró Trianoni békeszerződést Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágoston népjóléti miniszter írta alá magyar részről 1920. június 4-én. A Trianoni szerződést az Országgyűlés az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel ratifikálta. Békeszerződés, vagy diktátum? A mai napig folyik róla a vita. A legtömörebb megállapítást Trianonról talán Ferdinand Foch marsall az antant erők főparancsnoka adta 1919 júniusában: „Ez nem béke, ez egy húsz évre szóló fegyverszünet”. Egy érdekes anekdota szerint a II. világháború kitörésének napján a lengyel vezérkari főnök azt mondta, hogy: „Foch marsall tévedett, de csak két hónapot.”

A Trianoni szerződésbe foglalt határmódosítások értelmében a Magyar Királyság területe 282 ezer négyzetkilométerről 93 ezer négyzetkilométerre csökkent, míg az 1910-ben becsült 20,8 millió lakosból csupán 7,6 millió maradt a győztesek által meghúzott határok között. Nem beszélve az igen súlyos gazdasági veszteségről, ami Magyarországot érte.

A területi, a gazdasági veszteségek mellett a kulturálisak is óriásiak voltak. Számos jelentős magyar szellemi központot csatoltak el Magyarországtól. Elég csak megemlíteni Kassát, Kolozsvárt, Szabadkát, Pozsonyt. Vagy a Körös parti Párizsként emlegetett Nagyváradot, a nemzeti zarándokhelyként, és a magyar Golgotaként emlegetett Aradot. Vagy Arany János szűkebb szülőhazáját, Nagyszalontát. Magyarország mellett az ország szellemi, és kulturális életét is feldarabolták.

A magyar irodalom számos óriása foglalkozott Trianonnal. A teljesség igénye nélkül: Juhász Gyula, József Attila, Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső. Több korabeli híres írónk-költőnk az elcsatolt területeken született: Márai Sándor (Kassa), Tóth Árpád (Arad), Kosztolányi Dezső (Szabadka), Wass Albert (Válaszút), Reményik Sándor (Kolozsvár) és a sort folytathatnánk. Természetes, hogy foglalkoztak Trianonnal.

A két világháború között a magyar hivatalos politika támogatta a „Trianon-kultuszt.” Példaként említsük meg Kosztolányi Dezső által szerkesztett antológiát, amelynek címe: Vérző Magyarország – Magyar írók Magyarország területéért. Ebbe az említett írók, költők is írtak. Az 1928-as újabb kiadásához maga Horthy Miklós írta az előszót.

A második világháború után, a szocialista Magyarországon tilos volt Trianonról beszélni, a proletár-internacionalizmus jegyében. A történelem pártos tudomány jellegét talán József Attila, és a ma már idézett verse: Nem, nem soha!- igazolja. József Attila a „proletár költő” a szocialista éra elfogadott költője volt. Ezt versét a Területvédő Liga is alkalmazta. A Nem, nem soha!- pedig a Trianon felülvizsgálatát követelő mozgalmak jelszavává vált.

„Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!”

1945 után ez a vers nem jelenhetett meg a rendszerváltásig. Abban egyetérthetünk, hogy József Attila gyönyörű verseket írt.

„Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!” 
(Ars poetica)

Lassan tiszta szelemmel tisztáznunk kell a történelmi tévedéseinket. Meg kell tisztítani az önnön magunk, és mások által rárakott ferdítésektől, hazugságoktól. Virtusok nélkül, tiszta fejjel, és szívvel. Ami pedig a legfontosabb, az aktuálpolitikai acsarkodások nélkül. Amely jellemző nemzetünkre.

„S hol táborokba gyűlt bitangok
verseim rendjét üldözik,
fölindulnak testvéri tankok
szertedübögni rímeit.” 
(József Attila: Ars poetica)

A magyar irodalom helyzete a két világháború között- transzszilvanizmus

Trianon: 1920. június 4. : korszakhatárt jelent mind a magyarság történelmében, mind a magyar irodalomban.  Az ezt követő időszak a legszínesebb, leginkább ellentétekkel és ellentmondásokkal telezsúfolt. Az állam és a nemzet egysége felbomlott: az elszakított területek magyar irodalmát évtizedeken át nem számították a magyar irodalmi kánonba, sőt, manapság is magyarázni kell, hogy ezek az írók miért számítanak magyaroknak.

A monarchia felbomlásával hárompólusúvá vált a magyar irodalom. Ez jelent mind esztétikai, mind értékelvű polarizálódást. Mégis, e három pólusból a kommunizmus csak egyet tartott elfogadhatónak, a Nyugat körüli írókat, és ezt tanították évtizedeken keresztül. A többi óriási író be volt tiltva. A rendszerváltás után kerülhettek csak újra a könyvespolcokra műveik, és csak jelenkorunkban kezdenek „beférkőzni” a tananyagba is, bár maga a törzsanyag nem követeli meg, hogy határontúli írókkal foglalkozzanak az órákon.

A két világháború közti időszak egyik legforgatottabb szerzője Szabó Dezső. Az elsodort falu című művéről ezt írja: „Ez a regény akkor jelent meg, mikor kegyetlen napok hozzám: megszenvedett legbensőbb mondanivalómhoz ostorozták fajomat. Én voltam a hátbadöfött faj ajkáról kitört jaj s a magyarság megismerte saját megsebzett életét e regényben. A sötét napok egyetlen világossága volt az, mikor láttam, hogy a társadalom legkülönözőbb rétegéből: egyszerű székely katonák, művészgyerekek, papok, tudós professzorok, forradalmárok és konzervatívek, hívők és tagadók a megtalált evangélium ujjongásával vitték szét e könyvet.” 
  
A háromközpontúság nemcsak földrajzi értelemben mutatkozott meg (Csonka Magyarország, elcsatolt területek, emigráltak), hanem az irodalomra is hatással volt: Nyugat köré csoportosult írók, konzervatív irányzat és a határontúliak. (Féya Géza: „A Nyugat legnagyobb bűne, hogy nem a magyar irodalmat mutatja - nem folytonosság, hanem törés.”) A nemzeti konzervatív irodalmat a keresztyén szemlélet, a kontinuuitásra való tudatos törekvés jellemezte, értékeket őrzött és alkotott meg.  A határontúli írók, esetünkben az erdélyiek nem a régi írókat akarják újra feldolgozni, hanem belőlük kinőve, a régieket folytatva valami újat akarnak létrehozni, melyek saját nemzetüket érintő kérdésekre adnak választ, de ugyanakkor a modernségben is helyet kapnak. Például Áprilyról írta Lászlóffy Aladár: „Mert ez volt Áprily. (…) A formát ismerő hegedűvirtuóz olyan poeta doctusok korában, mikor még illet versszerű verset írni; s mindennek ellenére, Erdély egyik legmodernebb költője ő, akiben az igazi, antikban gyökeredző világirodalmiság rezonál végül.

Másrészt erre az „irodalmi schizmára” Ravasz László püspök is felhívja a figyelmet egy, 1928-ban írt cikkében: A magyar nyelv csak egy irodalmat bír el, két irodalom két lelket teremtene. A kétlelkü nemzedékeknek pedig egy lelkük sincs.”
           
Az erdélyi irodalom Trianon után

Erdélyben a magukra hagyatottság érzése leginkább 1918- 1921 között érzékelhető. Ekkor rengetegen repatriálnak vagy emigrálnak. Nem érzik magukat biztonságban, a totális anyagi és szellemi bizonytalanság jellemzi ezt az időszakot. (Kiáltó szó:„[...] de legtöbben a vizeket néztük, a mi vizeinket, akik harsogva sietnek hegyeinkből lefelé, ki az Alföldre. Sokan néztük a vizeket és közölünk sokan el is indultak a vizek mentén le a hegyekből, ki, arra napnyugat felé. Hogy onnan soha vissza ne jöjjenek.”

„Senkit se sirassunk, aki elmegy innen. Senkit se tartsunk vissza. De biztassuk azt is, aki habozik; az ingadozóknak sincsen hely itt most.)”

Reményik Sándor és Kós Károly az elsők között tudtak felállni és megukhoz térni, hogy megoldást keressenek erre a válságos helyzetre. Reményik 1918ban a Végvári álnéven megjelentetett Mindhalálig és a Végvári-versek kötetekben az ittmaradás mellett áll ki; egyik legreprezentatívabb verse ebből az időből: Eredj, ha tudsz című vers. Kós Károly Paál Árpád dr, és Zágoni István dr – ral együtt 1921-ben kiadta a Kiáltó Szó című kiadványát, melyben megfogalmazták a transzszilvanizmus programját. A program lényege: Erdélyben egymás mellett nemzetek éltek, élnek évszázadok óta. Kulturájuk, hagyományaik egybeolvadtak, összenőttek, keveredtek. Erdély népe nemcsak a székely-magyarság, hanem ugyanannyira idetartoznak az évszázadok óta itt élő szászok és románok is. Közös erővel össze kell fogni, emelni kell és segíteni egymást, szeretetben és nem gyűlölködve. Hiszen együtt sokkal több mindenre képes a nép, mint egymás ellen acsarkodva. Felszólít az ittmaradásra, a tevékeny cselekvésre, magára az életre szólít fel. Kós Károly Varju nemzetség című művében így fogalmazza meg a traszszilvanizmus eszméjét: „Lehet ma Erdélyben úr az, aki holnap elbukik, a Bethleneket követhették Rákócziak és Barcsayak, a török hatalom belefulladhatott német erőszakba, de túl a vér, a politikai erőszak határain megmaradt egy diadalmas erdélyi igazság: ez a föld egymás mellett ugyanis megtartja örökös tarka virágzásban a népeket, akik rajta és érette munkálkodnak.”

De akármilyen szép gondolat is ez, nemhogy a magyarok és a románok közt nem jött létre egymás megértése, hanem a magyarok is egymást fúrták állandóan. Mindig volt legalább két tábor egymás ellen, például irodalmilag: Napkelet radikalizmusa és a Pásztortűz konzervatívsága.

A transzszilvanizmus azért mégis átlengi Erdélyt, bár Székely János drámaíró szerint ez az eszme soha nem érte el azt, amit igazán akart, de mégis meghatározó: külön erdélyi személyiségtípusról beszélnek, erdélyi lélekről, mely ragaszkodik ősi földjéhez és kultúrájához. Az erdélyi irodalom remekei küldetéstudat által jöttek a létre. A szép, az esztétikum, a hagyományok fontos értékek, ezt akarták közvetíteni. Ez időszak irodalma a fájdalom irodalma is. Fájdalomból születtek ezek a versek.
           
Transzszilvanizmus költői

Mint említettem már, az első megrendülésből Reményik Sándor rázta fel Erdélyt. Nem sokkal később követte őt testi-lelki jóbarátja, Áprily (Jékely) Lajos és ezután tűnt fel egy ifjú tehetség, akiről Reményik és Áprily is elismerően beszélt: Tompa László. Ők hárman alkotják az ún. Helikoni Triászt. Az ő költészetük beszél a legszebben a magyarság hányattatott sorsáról, Erdély misztikumáról, szépségéről, egyetlenségéről, megismételhetetlenségéről.



Irodalom

 Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. aug. 30.–Kolozsvár, 1941. okt. 24.)
-   költő.
- Középiskoláit Kolozsváron végezte; ugyanitt folytatott jogi tanulmányait szembetegsége miatt nem fejezte be. Hivatalt sohasem vállalt, neves építész apjától örökölt vagyona lehetővé tette számára, hogy 1916-tól az irodalomnak élhetett.
-   1921-től a Pásztortűz főszerkesztője,
-  1926-ban az Erdélyi Helikon alapító tagja.
-  1937-ben és 1941-ben Baumgarten-díjat kapott,
-  1941-ben posztumusz az MTA nagydíjával ismerték el munkásságát.

-   1918: Fagyöngyök c. kötet: a Nyugat első nemzedékén nevelkedett, vívódó, magányos költőre vall.

- Mindhalálig, 1918; Végvári versek, 1918–21: Végvári álnéven megjelentetett kötetei: a kisebbségbe szorított erdélyi magyarságot buzdította kitartásra. Radikális verseket tartalmazó kötet, a honját veszített, hazájáért harcolni akaró ember jelenik meg benne. Ebben a kötetben a revans még indulattal párosul, csak később finomul ez a hang, később válik bölcsebbé. Itt még a friss fájdalom beszél a versekből. Legyőzöttségében és megalázottságában a kivándorlás ellen agitált, „őrlő szúként” az „idegen fában” a szülőföldön maradásra szólított fel: 

- Eredj, ha tudsz! : a teljes reménytelenség idején írta, de vállalja a sorsot, melyben az embernek önmagának kell harcolnia: „leszek őrlő szú az idegen fában”. A vers a rettenetesen nagy méretű kivándorlás miatt íródott. Indulatos hangú, szinte megbántott, hogy ennyien képesek feladni hazájukat, sorsukra hagyni szülőföldjüket egy jobb haza reményében. Pedig a szívük mélyén ott marad Erdély, a haza, az otthon. A különbség annyi, hogy aki menekül méginkább gyökértelen lesz, mint aki marad. A szöveg reflektál Kós Károly Kiáltó Szó-jára, bár az később íródott.(Sokan néztük a vizeket és közölünk sokan el is indultak a vizek mentén le a hegyekből, ki, arra napnyugat felé. Hogy onnan soha vissza ne jöjjenek. Senkit se sirassunk, aki elmegy innen. Senkit se tartsunk vissza. De biztassuk azt is, aki habozik; az ingadozóknak sincsen hely itt most.”) Programot hirdet a vers: „Az idegen vérben leszek a méreg, /Miazma, láz, lappangó rút féreg/,De itthon maradok!”Az itthon-maradásra, küzdésre, magára az életre szólít fel. Helyt kell állni, mindenki a saját képességei szerint. A Végvári versek egyik legerőteljesebb verse ez.

- Köszönt egy ember: Ez a vers számomra az egyik legmegrázóbb. Borongós és nagyon szomorú. A háború utáni bizonytalanság és egyfajta iszonyatos magányosság érződik ki belőle: milyenné vált egy ember világa, ahol tegnap még a legtermészetesebb magyarul beszélni, de holnap már ünnep számba megy, mert tilos. Mert tiltott az, hogy valaki ősei és édesanyja nyelvén szólaljon meg. Ez a legmagasabb fokú terror, az emberi szabadság legnagyobb fokú elvesztése. Magány, szomorúság, terror. De a megdobbanó szív, egy halk hang mégis egy reménysugár a ködben, az elveszettségben, talán mi és nyelvünk, kultúránk mégis megmarad, és túlél. Mint a „varjak a száraz jegenyén”.

- Templom és iskola: 1925-ben íródott vers aktuális problémára adott választ. Történeti háttér: rengeteg magyar iskolát zártak be, majd se az iskoláknak, se a magyar egyházaknak nem adtak támogatást. De szimbolikus jelentése s van a templomnak és az iskolának. A templom Isten háza, megszentelt hely, ahol a lélek legközelebb kerülhet egy transzcendentális erőhöz. Ahol a lélek megnyugodhat, ahol emberi szót hallhat. Ha ez eltűnik, a lélek otthona is megszűnik. Az iskola a gyermekkor sokat adó színhelye, az iskola a tudást és értékeket közvetít. Ha nincs iskola, mely „őseink nyelvén” beszél, ki adja át a saját kultúrát? Elvész az ezeréves hagyomány, hit , élet. A templom és az iskola örök mementói egy népnek.

-   Hosszú fejlődés eredményeképpen vált a 30-as évek második felére Reményik Sándor a transzszilván szellem kiemelkedő képviselőjévé.

- Ahogy lehet: a vers válasz Makkai Sándor erdélyi református püspök egy kiáltványára: Nem lehet címmel. Makkai volt az erdélyi magyarság fogódzója, terelgetője, de 1936ban repatriált, nem bírt megmaradni az adott politikai helyzetben. Ezzel az erdélyi magyarság hite nagyon megingott a jobb jövőben. Reményik ezzel a verssel mintegy receptet ad a túlélésre: győzni kell a vereségben, erkölccsesl, igazsággal de hatalom nélkül. Fel kell tudni állni és tovább csinálni, tovább dolgozni, hinni és bízni. Ragaszkodni kell az erdélyi hagyományokhoz: nyelvhez, kultúrához, történelemhez „tíz körömmel”. Az Ahogy lehet jelszavát sokan vallották akkoriban magukénak Erdélyben.

-    Áprily Lajos és Tompa László mellett Reményik Sándor a „helikoni triász” tagjaként az erdélyi magyar irodalom egyik vezető költője. A 30-as évek második felében a fasizmus európai térhódítása és a háborús világpolitika fenyegető rémei hatására, hosszú lelkiismereti folyamat beéréseként lírájában az egyre erősödő humanista, antifasiszta vonulat került túlsúlyba.

Áprily (Jékely) Lajos (Brassó, 1887. nov. 14.–Bp., 1967. aug. 6.)
-  költő, műfordító, szerkesztő. 
-  1909-ben elvégezte a kolozsvári egyetem m.–német szakát. 1909-től a nagyenyedi Bethlen-kollégium tanítóképzőjében, 1910-ben a nagyenyedi gimnáziumban tanított. 1911. dec. 23-án feleségül vette Schéfer Idát. 1923-ban Dijonban francia nyelvtanári diplomát szerzett.
-  1924. okt. 1-jétől Kuncz Aladárral a kolozsvári Ellenzék vasárnapi mellékletét szerkesztette. 1925–28-ban az Ellenzék irodalmi szerkesztője.
-   1926-ban Kolozsvárra költözött, a ref. kollégiumban m. és német irodalmat tanított. 1926. júl.-ban részt vett az első marosvécsi írótalálkozón. 1928–29-ben az Erdélyi Helikon szerkesztője.
-   1929. aug.-ban repatriált Bp.-re, a Lónyay utcai ref. gimnázium tanára lett.
-   1930–38-ban a Protestáns Szemlét szerkesztette.
-   1934-től a Baár–Madas Leánynevelő Intézet igazgatója.
- 1935. szept.–1936. febr. között tanulmányúton járt Észak- és Nyugat-Európában, pedagógiai följegyzéseket készített.
-   1942–43-ban ismét Parajdon élt.
-   1943. szept. 1-jétől nyugdíjas. A Visegrád melletti Szentgyörgypusztán lakott.
-  1945–48-ban állást vállalt a ref. konventben, az Új Magyar Asszony c. ref. folyóirat felelős szerkesztője volt. 1951-ben megnyerte az Anyegin újrafordítási pályázatát. –

-   Már egyetemi hallgatóként, név nélkül és Jékely Lajos aláírással is közölt verset, Áprily Lajos néven először 1918-ban az Új Erdélyben publikált.

-   Természeti képekben gazdag motívumai, verssorainak zeneisége, tiszta rímei kezdettől jellemzik melankolikus hangulatokkal áthatott költészetét.

-  Bp.-re költözése után A láthatatlan írás (Kvár, 1939) c. kötetben vallott fájdalmas hazaszeretetéről. Költői-emberi alkatának jelképét a Pisztrángok kara c. versében teremtette meg, a nagyvilágból az otthon biztonságába vágyódó magatartás modelljeként.
- Drámái (Idahegyi pásztorok, Oedipus Korinthosban, A bíboros), bár bemutatójukat siker kíséri, valójában párbeszédes költői alkotások.
-  Az ötvenes években csak műfordítóként lehetett jelen az irodalmi életben, de szerencsére rátalált az egyéniségéhez illő szerzőkre. Legismertebb munkája Puskin Anyeginjének és Janus Pannonius Búcsú Váradtól c. versének tolmácsolása, de fordította Lermontov, Nyekraszov, Turgenyev műveit, s antológiává bővülő terjedelemben román költőket is.
-   1957-ben Ábel füstje c. verseskötetével tért vissza az irodalmi életbe; fő műformája már ekkor a zárt szerkezetű, pillanatképszerű négysoros.
-  Méltán állítható négysorosai mellé az 1965-ben kiadott Fecskék, őzek, farkasok apró történeteket, emlékeket fölidéző prózakötete, amely természetszeretetét és hangulatos mesélőkészségét egyaránt bizonyítja.
-   1965-ben Jelentés a völgyből c. kötetéből az időskori líra harmóniája szól, a szavak nagyfokú akusztikus hatásával színezve.
-   Hagyatékában talált, kiadatlan műveit posztumusz könyve (Akarsz-e fényt?, 1969) tartalmazza. Esszéi, kritikái kötetben csak halála után jelentek meg (Álom egy könyvtárról, 1981).

-   Bár korosztálya szerint a Nyugat első nemzedékéhez tartoznék, kései jelentkezése és költészete impresszionista–parnasszista kiérleltsége miatt, Reményik Sándor és Tompa László mellett a Monarchia összeomlása után induló költőtriász tagja. Hagyományőrző szemlélete modern érzékenységgel ötvöződik. Témája sokszor a föloldhatatlan magány, a kegyetlen világtól való iszony, a riadt befelé fordulás, az elmúlás közelsége, de sorait rendre átszövi a természet szépsége és a kultúra megtartó erejébe vetett hit. A halált mint másik létformát, végső megnyugvást szemléli, világképe ezért nem tragikus. Tudatosan megkomponált, ciklusokba rendezett életművet alkot. Rendkívüli önfegyelemmel csak tökéletesre csiszolt változatot közölt. Míves, borongós soraival a divatokhoz nem igazodó, 20. sz.-i humanizmus képviselője.
-   Költészetét legtöbben Tóth Árpádéhoz vagy Juhász Gyuláéhoz hasonlítják, csak míg Áprilynak a táj alapélmény, addig Juhásznak eszköz. A legzeneibb költő Áprily, Kuncz Aladár szerint Áprilynál a zeneiség nem pusztán formai elem, hanem sajátosság, hozzá tartozó.
- Két vonulat jellemezi költészetét: az én líra és a természet líra.

-   Németh László: „Tiszta hangra törekvő lírikus, aki nyugodt és biztos épületet akar a versnek ebben  a földrengésében s a régi formák falai mögé menekszik vissza. (…) Versei: elégiák, életérzése: melankólia. Töretlen tükrű tó kifelé, de tiszta vizén át fölismerhetők a melankólia tápláló forrásai. (…) A kifejezés áhítatát, a természet tiszta sugallatát s ahogy ő mondja: az ember dallamát őrizte meg nekünk. Egyike azon művészeknek, akik nem utat törve, de tiszta és komoly szívüket felmutatva válnak új idők követévé.”[1]
-  Fráter Zoltán: „A jóságvágy lírája Áprily költészete, mely a törékeny jóságnak s a törékenységének panaszát és méltóságát énekli”.[2]
-  Lászlóffy Aladár: „Mert ez volt Áprily. (…) A formát ismerő hegedűvirtuóz olyan poeta doctusok korában, mikor még illet versszerű verset írni; s mindennek ellenére, Erdély egyik legmodernebb költője ő, akiben az igazi, antikban gyökeredző világirodalmiság rezonál végül.”[3]

o  Márciusban: legnépszerűbb versében föltűnik az életöröm. Egy új élet kezdete, új reménységek, szépség hajnala, a tisztaság, a boldogság nem vész el még a kisebbségi létben sem.
o   Tetőn: Trianon tragédiája benne foglaltatik a versben. „Minden összeomlott”. A lenn és a fenn ellentétére épül a háború és a béke ellentétpárja. Fenn a béke, nyugalom, testvériesség, fenségesség uralkodik, míg lenn „zsibong a völgy a láztól”.  A transzszilván gondolat megszólaltatásával magyarok, románok, szászok békés együttélése mellett tesz hitet ez a vers. Új haza-fogalom születik: Erdély az a hely, ahol élni kell.
o   Az irisórai szarvas: Programvers. A szarvas metafora másságot, testvértelenséget fejez ki egy idegen közösségben. De az ősmagány felismerését követi a tudatos sorsvállalás, szarvasbőgés a ködben, és a valahová tartozás érzése. Ez a vers a traszszilvanizmus mintaverse.

Tompa László (Betfalva, 1883. dec. 4.–Székelyudvarhely, 1964. máj. 13.)
- költő, műfordító, szerkesztő.
- 1902-ben Nagyszebenben érettségizett, 1907-ben a kolozsvári egyetem jogi karán doktorált, majd Székelyudvarhelyen közigazgatási jogi gyakornok volt az alispáni hivatalban, 1912-től szolgabíró, 1918-tól Udvarhely vármegye főlevéltárosa.
- A román közigazgatás elbocsátotta állásából, 1919-ben a Székely Közélet szerkesztője, majd több erdélyi lap munkatársa.
- 1929-ben az Erdélyi Helikon Kemény János-nagydíjával tüntették ki. 1920–29-ben a Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság tagja.
- 1941-ben Baumgarten-, 1942-ben Szent László-díjas, 1943-ban a Petőfi Társaság díját kapta meg.
- 1944 őszétől egy évig m. irodalmat tanított a székelyudvarhelyi főgimnáziumban,
- 1945-től a marosvásárhelyi Szabad Szó és a Szabadság, 1946-tól az Utunk munkatársa.

- Verseiben az erdélyi magyarság sorsérzetét és helyzettudatát szólaltatta meg. Lírája egyszerű. Keményveretű, puritán hangon szól Áprily lírájával ellentétben.
Lófürösztés: Tompa festő barátja, Nagy Imre megfesti ezt a verset. Nagy Imre a versben szereplő Imre, Áron Tamási Áront jelenti. Festményszerű vers, együtt él a kép és a szöveg. Csupa mozgás, akkor is ha állóképpé merevül; az enjambementek  mozgatják a szöveget, pulzál. A mozgás- merevség ellentéte a múló idő és az időtlenség ellentétével vonható párhuzamba. „Szorítsad Imre! Ne hagyd magad Áron!” felkiáltások a székelység örök kitartását hirdetik, mintahogy a „szijjas székely” jelzősszerkezet is kitartó, inas hátú székelyt jelent. „Bajviselt, bús konok arcú” tömör jellemzése a székely kitartásnak, jelképezi annak elpusztíthatatlanságát, időtlen helytállását.
- magányos fenyő szimbóluma: egyedül is, de kitart a végsőkig, megállja a helyét a legnagyobb viharban, a legnagyobb magányban is. Az erdélyi nép metaforája. „Keresd meg, teremts magadnak olyan világot, ahol jól érzed magad.”
- Cs. Gyimesi Éva szerint: „Míg Áprily költészete a zene, addig Tompa költészete a zene sóvárágsa.”

Dsida Jenő: (Szatmárnémeti, 1907. máj. 17.–Kolozsvár, 1938. jún. 7.)
- költő.
- 1910-ben családjával Bp.-re költözött, 1914-től anyai nagyszüleinél Beregszászon élt. 1919-ben visszaköltöztek Szatmárnémetibe, Dsida Jenő ott végezte gimnáziumi tanulmányait.
- 1924-ben jelentek meg első versei Benedek Elek Cimbora c. gyermeklapjában.
- 1925-ben érettségizett, beiratkozott a kolozsvári egyetem jogi karára, de tanulmányait nem fejezte be.
- 1927-től a Pásztortűz technikai szerkesztője, 1930-tól társszerkesztője.
- 1928–29-ben a Maros–Torda megyei Abafáján a br. Huszár családnál házitanító. 1929-ben a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság tagja lett, először vett részt a marosvécsi Helikonon.
- 1930-ban az Erdélyi Irodalmi Társaság tagjává választották, részt vett az Erdélyi Fiatalok c. lap megalapításában, főmunkatársa volt. 1931-ben az Erdélyi Kat. Akadémia tagja és titkára.
- 1932-ben a nagyváradi Erdélyi Lapok (Új Lapok, Magyar Lapok) kolozsvári tudósítója, nov.-ben Falteceniben, majd Iaşiban katonáskodott, de szívbaja miatt leszerelték. 1933-ban a romániai PEN Klub m. tagozatának titkára. Egy zarándokcsoporttal Olaszo.-ba utazott, fogadta őket a pápa.
- 1934-től a Keleti Újság szerkesztője, a nyelvművelő rovat vezetője. Erdélyi írókkal mo.-i előadókörúton vett részt. Az Erdélyi Szépmíves Céh lektora.
- 1937-ben megnősült. 1938 elején meghűlt, s betegségéből gyenge szíve miatt nem tudott felépülni.

- Derűsen szerette az életet és az irodalmat. Versei, írókról és irodalomról szóló esszéi, kritikái kitűnő kisprózái hibátlan felépítésűek, mondataiból sugárzik, hogy élvezettel fogalmazott.
- Magával ragadta a folyóiratot-szerkesztés, újságírás, tevékeny irodalmi élet, a műfordítás varázsa, s elérték az irodalmi hatások is. Nagy tisztelője volt Petőfi, Heine, Reviczky, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Reményik Sándor, Mécs László munkásságának
- Az ő stílusában a hagyományosság és a modernség keveredett, s mindenhol - nem csak költészetében, de magánéletében is - jelen volt a vallásosság, az istenhit
- Korai költészete a századvégi és a nyugatos líra hatását mutatja, kiváló formaérzék jellemzi. Kolozsvárra költözve az expresszionizmus és a szabad vers hatott rá. Tizenkilenc éves korában már több verse is megjelent a kolozsvári lapokban. Akkoriban még a világdivatnak számító expresszionizmus stílusában forgatta tollát, s annak megfelelően alkalmazta szabad verseiben a szeszélyes gondolattársítást. Azután hamarosan belátta, mégsem ez az ő költői világa. Ő ugyanis nem gomolygó lelkű, kifelé robbanó expresszionista, hanem éppen a külvilág élményeit nagyon érzékenyen befogadó impresszionista, akinek boldogságot adó játékot jelentenek a ritmusok és a rímek.  
- Költészete gyönyörködtet, méghozzá a legművészibb színvonalon. Dsida Jenő olyan költő, akit szeretni kell, és nehéz is elképzelni olyan versolvasó embert, aki őt ismervén, ne zárná szívébe, és ne érezné jó barátjának az élet oly sok jót és oly sok rosszat kínáló kalandjai közt. Hiszen úgy fogalmazza meg a szerelmet, úgy írja le a természetet, úgy tud együtt érezni a szenvedőkkel, ahogy mi is tennénk vagy tesszük. Örömmel olvassuk örömét, lélekben vele sétálgatunk kutyájával, s vele mélázunk el egy rügyező faág láttán. Dsida költészete maga a mindennapi élet.
- Ám a csöndes bánatosság egyszercsak belopódzott verseibe. Betegsége is jobban kínozta, a világveszedelem is növekedett. A halál kívülről-belülről egyaránt kopogtatott.
- Leselkedő magány (1928) c. kötetében a háború utáni fiatal nemzedék csalódásának és magányának adott hangot, szorongásaira a természetben keresett feledést.
- Nagycsütörtök (1933) (második kötet címadó verse): Krisztus áldozatvállalásához hasonlította a kisebbségi költő sorsát.
- Életének delén írta epikai elemekkel átszőtt lírai beszámolóit:
- Kóborló délután kedves kutyámmal: játékos hexameterekkel fejezi ki a természetben megújuló lélek önfeledt örömét;
- Miért borultak le az angyalok Viola előtt pedig merengő érzésekkel és dévaj erotikával ünnepli a szerelmet.
- Angyalok citeráján (1938) c. posztumusz kötetében igazi „poeta angelicusként” talált új hangot, egy valóság fölötti létben, szentek és angyalok között lelte meg a vigasztalást (Chanson az őrangyalhoz). A keresztény szeretet engesztelő érzésével szólt a többi emberhez (Vidám kínálgatás keresztényi lakomán).
- Harminc év közelében, Hulló hajszálak elégiája, Az élettől búcsúzva: Betegsége miatt elhatalmasodott rajta a félelem; elégikus költeményekben panaszkodott az élet múlékonysága miatt.
- Út a Kálváriára: a keresztény sztoicizmus gondolatkörében vigasztalódott
- Tükör előtt (1938) c. hosszabb önéletrajzi költeményében a verses regények hagyománya szerint adott számot ifjúságáról, az első szerelem történetéről és az erdélyi irodalomról, ennek nagy egyéniségeiről.
- 1940-ben megjelent Psalmus Hungaricus c. költeményében a közösségi hűség és a történelmi felelősség szigorú erkölcsét szólaltatta meg: azt a hangot idézte fel, amely Kecskeméti Vég Mihály zsoltárában és Kodály Zoltán kórusművében szólal meg. Hitvallást tett a szétszóródott magyarság mellett, nemzeti egységre szólított, a történelem végzetes erőivel fordult szembe.
- Dsida Jenő kiváló formaművész; az avantgárd vívmányait, különösen a képzettársítások szabadságát megőrizve újította fel a klasszikus hagyományokat: a kötött versformát, az arányosan szerkesztett szóképet, a fegyelmezett versszerkezetet.
- Nagy műveltségű műfordító, francia, latin, német, olasz, román költőket tolmácsolt; különösen Trakl-fordításai jelentősek. Írt néhány elbeszélést, és rendszeresen szerepelt esszéivel, bírálataival és útibeszámolóival.

Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, 1929. máj. 10.)
- költő, műfordító, szerkesztő.
- Székely földműves családban született. Szülőfalujában, majd Székelyudvarhelyen, 1941-ben a ref. kollégiumban, 1944–45-ben a kat. gimnáziumban, 1946–50-ben a fémipari középiskolában tanult.  Érettségi után a kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola, fél év múlva a Bolyai egyetem hallgatója volt. 1954-ben magyar szakos tanári oklevelet kapott. 1951–52-ben az Irodalmi Almanach segédszerkesztője, közben az Utunk szerkesztésében is dolgozott. 1955-től 1960-ig a Dolgozó Nő, majd a Napsugár szerkesztője.
- 1968-ban Függőleges lovak c. kötetét az Utunk szerkesztőségének díjával tüntették ki. Cai verticali címmel M. Granescu fordításában románul is megjelentek versei.
- 1970-ben Fától fáig c. válogatott kötetére írószövetségi díjat kapott. 1971-ben a szatmári színház bemutatta Ünnepek háza c. drámai játékát.
- 1979-ben Bp.-en jelent meg Fekete-piros versek c. gyűjteményes kötete. 1984-ben hosszabb észak- és dél-amerikai előadókörúton vett részt. 1987-ben a bukaresti kormány politikája ellen tiltakozva kilépett a Romániai Írók Szövetségéből.
- Kossuth- (1993), Herder-díjas (1994), Magyar Örökség Díjas (1998).

- Fiatal költőként az emberi élet természetes örömének és elemi rendjének élményét fejezi ki,
- az 50-es években szinte általános történelmi bizalommal tekint az erdélyi magyarság jövőjére. A falusi élményvilág és a harmonikus világkép a hagyományos népiesség követői között jelöli ki helyét: verseiben a természet látványa, a falusi életképek kapnak szerepet; ezeket általában idillikus emlékezés színezi. Már indulásakor megpróbált elszakadni a népies egyszerűség normáitól.
- Közéleti tapasztalatai, a m. és az erdélyi költészet hagyományainak teljesebb birtokbavétele, valamint Nagy László és Juhász Ferenc költői újításainak ismerete alakítja át líráját mind szemléletébeni, mind nyelvében. Az egyszerű örömökben megtalált idillt minduntalan feldúlják a közösségi létben szerzett tapasztalatok (Kikapcsolódás).
- Az eredetileg harmonikus világkép felbomlását jelzi a verseiben megjelenő irónia is (Pantha rei). Költői világán ettől kezdve őszinte hittel vállalt két erkölcsi érték uralkodik: közösségi hűsége és a társadalmi létben tapasztalt drámai összeütközések kathartikus feloldásának igénye.
- Hűsége az erdélyi magyarság iránt mind tudatosabbá válik, s mint a székely múlt hősi korszakát idéző A kökösi hídon mutatja, történelmi hátteret kap. A személyes helytállás és küzdés önként vállalt morálját és az elviselt tragikus élmények feloldását a Fától fáig c. nagyívű költői kompozíció fejezi ki. A versek nyelvi és poétikai tulajdonságainak átalakulásában is kitapintható ez a szemléletváltozás.
- A korai népies hatásokat az avantgárd kifejezésmódjának, egyszersmind a régi m. költészetnek a hatása váltja fel. A korábbi dalszerűség epikus jellegű előadásnak adja át helyét, a költemény drámai módon tagolódik, a versszerkezet töredezetté válik. A költő tulajdonképpen az avantgárd „montázsvers” hagyományát újítja fel, ez egyszerre foglal magába lírai és epikai elemeket, s mindezt a néphagyomány elemei: népdaltöredékek, ráolvasások, mondókák egészítik ki. Ennek a poétikai átalakulásnak a jegyében jöttek létre azok a „hosszú versek”, amelyek az erdélyi magyarság, az egész magyarság „sorskérdéseit” szólaltatják meg. A Fekete-piros c. „leíró költemény” a kolozsvári telefonpalota előtt gyülekező széki lányok néma táncát megörökítve mitikus nyelven szól az erdélyi magyarság történelmi megpróbáltatásairól. A Halottak napja Bécsben c. költői rapszódia a nagyvilágban szétszórt magyarságot siratja. Kányádi Sándor drámai hangoltságú versekben ad számot arról, hogy a bukaresti zsarnokság milyen nyomasztó súllyal nehezedett az erdélyi magyar életre és kultúrára (Krónikás ének, Visszafojtott szavak a Házsongárdban). Az 1989. évi politikai változások után pedig nemcsak a múlttal vet számot, hanem keserű iróniával arra is figyelmeztet, hogy a zsarnokság továbbra is él a társadalom mélyebb szerkezeteiben (Kuplé a vörös villamosról).
- A Kétszemélyes tragédia (1969) c. műve az abszurd drámával tett kísérletet.
- Kányádi Sándor esszéíró és műfordító, főként modern román költők: Nicolae Labis, A. E. Baconsky, Ioan Alexandru műveit, valamint az erdélyi szász és jiddis népköltészetet tolmácsolta.


 Nyírő József (Székelyzsombor, 1889. júl. 18.–Madrid, 1953. okt. 16.)
író.
- A székelyudvarhelyi kat. gimnáziumban, majd a gyulafehérvári papnevelő intézetben és a bécsi Pazmaneumban tanult. 1912-ben pappá szentelték, Nagyszebenben lett hittanár, 1915-ben Kide (Kolozs vm.) község plébánosa. 1919-ben kilépett az egyházi rendből, megnősült, és molnárként kereste a kenyerét.
- 1920-tól a Keleti Újság munkatársa volt. Az Erdélyi Helikon alapító tagja.
- -ben a Alsórákoson (Nagyküküllő vm.) gazdálkodott, 1938-ban ismét a Keleti Újság szerkesztője. 1940-ben Corvin-koszorút kapott. 1941-ben erdélyi képviselőként Bp.-re költözött, és a Magyar Erő c. lapot szerkesztette.
- A soproni nyilas parlament tagjaként 1945-ben Németo.-ba menekült, 1950-ben Madridba költözött. 1952-ben a clevelandi Kossuth Könyvkiadó alapító elnöke.
- A székely nép sorsáról szóló elbeszélésköteteivel az erdélyi m. próza nagy ígéreteként mutatkozott be, művei nagy olvasottságnak örvendtek.
- Leghíresebb műve: Uz Bence, aki irodalmi testvére Tamási Ábelének[4] és Wass Tánczos Csuda Mózsijának[5]. Mindhárman a székely ember prototípusát jelentik, mindhárman csavaros eszű, talpraesett, érző szívű székelyek, igazságosak, segítőkészek. Az élet nagy bölcsességeit mondják ki, amiknek örök érvényük van.  A nép hagyományait, értékeit képviselik, a nép nyelvén szólalnak meg. Cselekedeteiken, gondolataikon keresztül bepillanthatunk a havasok életébe, hagyományaiba. Közös jellemzőjük, hogy állandóan konfliktusba kerülnek a hatalommal, mert az betör a saját világukba. De mégis mindent kellő humorral, iróniával, csellel és ravaszsággal megoldanak.

Tamási Áron (Farkaslaka, 1897. szept. 20.–Bp., 1966. máj. 26.)
- író
- 1904-től Farkaslakán járt elemi iskolába, 1910-től a székelyudvarhelyi kat. főgimnázium tanulója;
- irodalmi kísérleteivel sikereket ért el a Zászlónk c. hetilap pályázatain. 1917-ben hadiérettségit tett. 1918-ban az olasz fronton szolgált, őszi szabadságáról már nem tért vissza; nov. 18-án megkezdte jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen. 1921-től Kereskedelmi Akadémiára járt. 1922-ben diplomát kapott, bankokban dolgozott Kolozsváron, Brassóban.
- Szász Tamás, a pogány c. elbeszélésével díjat nyert a Keleti Újság novellapályázatán. 1923-ban a Tizenegyek kolozsvári antológia szereplője. 1923. júl.–1926. máj. között az USA-ban alkalmi munkás, banktisztviselő; írásait folyamatosan hazaküldte. 1925-ben megjelent első novelláskötete (Lélekindulás, Kvár). 1926-tól 1944-ig Kolozsváron élt, az Újság, az Ellenzék munkatársa, előadókörutakat szervezett, többször szerepelt Mo.-n. 1926-ban feleségül vette Holiker Erzsébetet. 1933. máj.-tól a Brassói Lapokban külön rovata volt (Tiszta beszéd). 1926-ban az Erdélyi Helikon alapító tagja.
- 1935-től politikai felfogása radikalizálódott, nézetei a népi írókéhoz kerültek közel. 1935-ben részt vett az Új Szellemi Front kísérletében, 1936-ban cikksorozatában (Cselekvő ifjúság) az „erdélyi gondolatot” igyekezett megújítani. 1937. okt.-ben a népfrontos Vásárhelyi Találkozó elnöke, zárszavában (Hitvallás) „erkölcsi és nemzeti alapon álló népi demokráciát”, m.–román megbékélést hirdetett. 1942. nov.-ben felszólalt a lillafüredi írótalálkozón, 1944. aug.-ban az Erdélyi M. Tanács tagjaként a háborúból való kilépést szorgalmazta. Bajor Gizi házában vészelte át Bp. ostromát.
- 1945–47-ben országgyűlési képviselő. 1949–1953 között kiszorították az irodalmi életből; jeleneteket, bábjátékokat, verses önéletrajzot írt. 1954-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja lett, és megjelenhettek cikkei, elbeszélései. 1956. szept.-től 1957. ápr.-ig a Magyar Írók Szövetsége társelnöke, 1956. okt. 31-én a Petőfi Párt Irányító Testületének tagjává választották.
- Tamási Áron fogalmazta a dec. 28-án az írószövetség közgyűlésén fölolvasott Gond és hitvallás c. nyilatkozatot. 1963-tól a Béketanács elnökségi tagja.
- Szülőfalujában temették el.
- 1943–1949 között az MTA lev. tagja, 1989-ben posztumusz visszaállították MTA-tagságát. Többszörös Baumgarten-díjas (1929, 1930, 1933, 1943), 1954-ben Kossuth-díjat kapott.

- Nyelvteremtő író. Írásművészete a népi irodalom igézetében fogant epika líraibb hangú változata, tematikája a székelység világához kapcsolódik.
- Gyökerei e zárt etnikai közösség mese- és mondavilágába nyúlnak vissza, erősen támaszkodik a tájnyelvre; jelentős szervező elve műveinek a mesei elemekkel elért jelképteremtés.
- Korai novelláinak témája a háború, a székely népélet, a trianoni sokk okozta tragédiaérzet. Mesei és balladai mozzanatok keverednek írásaiban, a hol romantikus, hol humoros novellák hősei a megtörhetetlen életakarat példái (Siratnivaló székely, Tüzet vegyenek!, Ördögváltozás Csíkban).
o   Első regényében (Szűzmáriás királyfi, Kvár, 1928) egy nagytehetségű, de környezete által nem becsült diák eposzi életútján a székely népsors tragikumát akarta bemutatni, erősen romantizáló, néhol miszticizmusra hajló látásmóddal.
o   Címeresek (1931): Realista hangvételű, az erdélyi m. arisztokráciát bíráló társadalomkritikai regény.
o   Erdélyi csillagok c. novella: a magyar – román együttélés lehetőségének balladai példázatát adja (1929-es kötetének címadó novellája) (, uo.). Valóság és mese szerves egységének ábrázolásához a harmincas évek elején jutott el.
o   Az Ábel a rengetegben (Kvár, 1932) a kisebbségbe került romániai magyarság sorsának modellje is. Hőse gyerekember, aki jellemet próbáló és fejlesztő körülmények közé vetődve hevül szembe a természeti, társadalmi és nemzeti kiszolgáltatottsággal. A trilógia további részeiben (Ábel az országban, Kvár, 1933; Ábel Amerikában, Kvár, 1934) a regényvilágot belengő humor többször öncélúnak hat ugyan, de a harmadik kötet végéről szállóigévé lett mondat („Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”) Tamási Áron életművének művészi és etikai foglalata.
- Az ősi lélekvándorlás hitén alapul a test és a lélek, a föld és az ég, az ember és a természet misztikus egységéről beszélő jelképrendszerű – trilógiának tervezett – két regénye (Jégtörő Mátyás, Kvár, 1935; Ragyog egy csillag, Kvár, 1938), és hasonló mozzanatok jellemzik novelláinak egy részét is (Rügyek és reménység, 1936; Virágveszedelem, 1938). A társadalomrajzot, falu- és családtörténetet, személyes vallomást vegyíti „hazai tudósítása” (Szülőföldem, Kvár, 1939), mely néha hajlamos a „székely lélek” kissé idillikus ábrázolására, mégis e könyv jelenti Tamási Áron stílusművészetének legteljesebb megvalósulását.
- Romantizáló, költői hangú a Magyari rózsafa (Kvár, 1941) c. regény és 1945 utáni első nagyobb epikai műve, az igazságról, a földi paradicsom lehetőségéről elmélkedő meseregény (Zöld ág, 1948). Az irodalmi életből kiszorított, illúziótlanná váló író a történelemhez fordulva találta meg újra saját hangját, ám könyvei több évig kiadatlanok maradtak. A Bölcső és bagoly (1953) egy több kötetesre tervezett önéletrajzi sorozat első fejezete, gyermekkorának falusi világát idézi, a Hazai tükör (1953) c. ifjúsági regény pedig a reformkori és az 1848-as Erdély tablójába rejtve szabadságeszményét fogalmazza meg. A történelem által Dunántúlra sodort székely család új közösségteremtő kísérletéről vall a Szirom és Boly (1960) c. „rege”. Utolsó, feleségének gépbe diktált önéletrajzi emlékezésében a két vh. közötti erdélyi irodalom idejét idézte föl humorral és nosztalgiával (Vadrózsa ága, 1966).
- Életművének jelentős része a magyar dráma történetéhez tartozik. Mintegy 20 színpadi műve, mesejátéka, jelenete az epikus ismert nyelvén szól, líraiság és balladai komorság, valóság és mese ölelkezik bennük olykor tanító szándékkal. A népi színjátszás megoldásaihoz kapcsolódva felhasználta a lakodalmas, a passiójáték, a kántálás és a népi hiedelemvilág elemeit (Énekes madár, [1933] bem. 1935; Tündöklő Jeromos, Kvár, 1936; Vitéz lélek, 1941; Hullámzó vőlegény, 1947; Hegyi patak, 1959; Boldog nyárfalevél, 1962). Az egyedi íráskészségen és látásmódon túl dokumentumértékük miatt is fontosak publicisztikai munkái (Virrasztás, 1943; Jégtörő gondolatok, 1982).

Makkai Sándor (Nagyenyed, 1890. máj. 13.–Bp., 1951. júl. 19.)
- író.
- Ref. teológiai és filozófiai tanulmányai után Sárospatakon, 1918-tól a kolozsvári teológián tanított.
- 1922-től az erdélyi egyházkerület püspökhelyettese, 1926-tól püspöke volt. A román szenátus tagjaként és püspökként az erdélyi magyarság oktatási, kulturális és politikai jogaiért harcolt.
- 1936-ban a küzdelmektől megfáradva eljött Erdélyből („Nem lehet”), és a debreceni egyetem tanára lett.
- Történelmi regényei tették nevét híressé:
o   Ördögszekér
o   Táltoskirály: II. András és IV. Béla korában játszódó történelmi regény, mely apa és fia, trónörökös és király, a felelősségteljes, erős kezű egyéniség és egy befolyásolható, gyenge vezető kettőségét mutatja be. A mű kb. egy évtized eseményeit öleli fel, az ország állapotát, tagoltságát, a kiskirályok hatalmát érzékletesen bemutatva. A mű hangsúlyosan kettéválasztja a királyi központ világát, szokásait, embereit Gyulafehérvár és Erdély sajátságaitól. Erdélyt varázslatos, még be nem tört országnak láttatja, vad, zsongó, varázslatos, mítoszokkal és legendákkal teli országnak. Erdély népe a székelység, akik vadembernek tűnnek első ránézésre, de mégis őszinteségükkel és közvetlenségükkel bizalmat ébresztenek a királyban. Hűen szolgálják Bélát, minden érdek nélkül. Ez az egyik nagy kontraszt a két világ között: míg Bélát szívvel szolgálják és követik, addig Andrást kihasználják idegenből szakadt emberei, akik tönkreteszik az országot, s még a tatárokkal is lepaktálnak. A regény nagy része Gyulafehérvárott játszódik, a kereszténység egyszerre lengi át a történetet a pogány legendákkal és hiedelmekkel. A templomépítés, István király anyjának, Sarolt sírjának misztikája mind idetartozik. A történetben találkozhatunk Anonymusszal, (Péter atyával) valamint Julianus baráttal is, de feltételezem, hogy ez már az író fantázia eredménye, hogy innen indította útnak Béla király Julianus testvért. Mégis érdekes érzés őket együtt látni.
o   András halála és megbocsátása megható jelenet a műben, Béla bevonulása és trónjának elfoglalása félelmet gerjeszthet az olvasóban, mégis egy igazságosabb világot sejtet. A mű végén a történelemből ismert tatárjárás következik be, mindent elpusztítanak s a regénynek ezzel van vége.

Kuncz Aladár (Arad, 1885. dec. 31.–Bp., 1931. jún. 24.)
- író, szerkesztő.
- Kuncz Aladár 1895-től a kolozsvári piarista gimnáziumban tanult. 1903-ban a bp.-i egyetem m.–latin–görög szakos hallgatója, az Eötvös-kollégium tagja. Barátai Laczkó Géza, Szabó Dezső, Pais Dezső, Trócsányi Zoltán; gyakran megfordult Ferenczi Zoltánnak, az egyetemi könyvtár igazgatójának családjánál. Az egyetemen Riedl Frigyes tett rá nagy hatást. 1907-ben Toldy Ferenc c. tanulmányával szerzett bölcsészdoktori címet. 1908-ban tanári vizsgát tett, és a VI. kerületi főgimnázium tanára lett. Részt vett abban a tanármozgalomban, amely meg akarta reformálni a közoktatást. Szerepet vállalt az 1910-i tanárkongresszus munkájában, tagja volt a Bp.-i Tanár Kör választmányának. 1914-ben részt vett a Tanáregyesületi Reformpárt megalakításában. Előadásokat tartott a Társadalomtudományi Társaság szabadiskolájában, belépett a Martinovics szabadkőműves páholyba, részt vett a Jászi Oszkár vezette Polgári Radikális Párt megalakításában. A Nyugat munkatársa, Ady, Babits és Kosztolányi barátja volt. Thököly a francia irodalomban (1914) c. tanulmánya igazolja filológusi képességeit. A magyar irodalomtörténet elméletének és módszerének fejlődése Toldy Ferenc óta c. monográfiája kéziratban maradt. 1909-től nyári szabadságát Párizsban vagy Bretagne-ban töltötte. 1911-ben a M. Irodalomtörténeti Társaság tagja lett. 1914-ben egy breton faluban, Carantecben érte a háború kitörése. Párizsba utazott, a franciák mint ellenséges állam polgárát internálták, Perigueux-be, majd Noirmoutier szigetére, végül 1916-ban Ile d'Yeu-re került. Társai között volt Bárczi Géza, Lakatos Imre, Németh Andor. A franciák rosszul bántak velük, a fogságban erős közösségi élet és kulturális munka szerveződött. Élményeiről Fekete kolostor (1931) c. regényében számolt be. 1919. máj. végén érkezett haza, a IX. kerületi reálgimnáziumban kapott tanári állást. 1923-ban Kolozsvárra költözött, az Ellenzék irodalmi rovatának vezetője lett, megszervezte a lap novellapályázatait. Janovics Jenő színigazgatóval „írói olimpiászokat” rendezett. 1926-ban Bánffy Miklóssal és Kemény Jánossal ez utóbbinak marosvécsi várkastélyában megszervezte az erdélyi írók nyári Helikonát. 1928-ban Bánffy Miklós főszerkesztő és Áprily Lajos szerkesztő mellett megindította az Erdélyi Helikont, és Áprily 1929-i Bp.-re költözése után ő szerkesztette.
- Az erdélyi gondolat Erdély magyar irodalmában, Tíz év és Erdély az én hazám c. tanulmányaival vett részt a transzszilvanista gondolat megalapozásában. Szerepet vállalt az erdélyi m. írók szász és román kapcsolatainak kialakításában. Mint irodalomkritikus az erdélyi m. irodalom európai szellemiségének megerősítésén fáradozott. Szemléletére Bergson filozófiája, Romain Rolland humanizmusa hatott. Szervező munkáját súlyos betegsége szakította meg; egy bp.-i klinikán májrákban halt meg.

- „Egykönyvű” író, nevét a Fekete kolostor őrzi. Korai elbeszélései a Nyugatban lélektani érdeklődésről, a különleges emberi sorsok iránt tanúsított figyelemről vallanak. Francia fogsága után írott novelláiban nosztalgikusan idézte föl ifjúságát, máskor írókat: Gyulai Pált, Vajda Jánost választotta hőseinek. Vitéz Mihály a halál révén (Pásztortűz 1923) c. jelenetében Csokonai utolsó napját örökítette meg. Felleg a város felett (1931) c. regényében ifjúságának bp.-i és kolozsvári tapasztalatait beszéli el.
- A Fekete kolostor emlékirat jellegű visszatekintését határozott epikai kompozíció és fiktív elemek teszik valódi regénnyé. Krónikaanyagát gazdag emberi portrék és szimbolikus jellegű történetek egészítik ki, a megpróbáltatások leírásából önelemző, önéletrajzi fejlődésregény és egy emberi közösség „kollektív” regényévé vált. Külföldön is sikert aratott, 1937-ben franciául, emellett angolul, olaszul, törökül és románul is megjelent.
- Kuncz Aladár kiváló műfordító volt; Gobineau, A. France, Maupassant műveit tolmácsolta.

Kós Károly (Temesvár, 1883. dec. 16.–Kolozsvár, 1977. aug. 25.)
- építész, író, grafikus.
- Erdélyi szász család sarja. 1893–1901 között a kolozsvári ref. kollégiumban tanult. 1902-től a bp.-i műegyetem hallgatója. 1907-ben diplomát szerzett. 1908-ban építészirodát nyitott Bp.-en, 1909-ben a főváros őt és társát bízta meg az állatkerti pavilonok tervezésével, ezért Németo.-ba utazott tanulmányútra.
- 1910-ben a Kemény Zsigmond Társaság tagjává választották. Befejezte sztánai házának, a Varjúvárnak építését. Elkészítette A régi Kalotaszeg c. könyvét, megtervezte a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épületét.
- 1911-ben szerkesztésében megjelent a Kalotaszeg első száma.
- 1914. febr. 1-jén a sztánai reformátusok bálján Móricz Zsigmond Kós Károly vendége volt. 1915-ben megrajzolta a Testamentum és agrikultúra c. könyvét. 1916-ban megtervezte IV. Károly koronázási ünnepségének díszleteit. Elismerésként megkapta a Ferenc József lovagkeresztet. Elkészítette első linómetszeteit, amelyekkel Kőműves Kelemen c. művét illusztrálta. 1917-ben a Konstantinápolyi Tudományos Intézet építészeti szakértőjeként megbízást kapott Konstantinápoly épületeinek feltérképezésére.
- 1918-ban megjelent Sztambul c. várostörténeti monográfiája. A Károlyi-kormány kinevezte az Iparművészeti Főiskola tanárává, de Kós Károly karácsonyra visszatért Sztánára családjához.
- 1919 tavaszán a wilsoni önrendelkezési elvek alapján megszervezte a Kalotaszegi Köztársaságot, amelynek címert, pénzt, zászlót és bélyeget tervezett. 1921-ben szerepet vállalt Erdély politikai életének megszervezésében, megjelent az erdélyi magyarság demokratikus tájékozódását elindító Paál Árpáddal közös Kiáltó szó c. röpirata.
- Szerepe volt a M. Néppárt és a M. Szövetség megalakításában, mindkettőnek a titkára, Benedek Elek Vasárnap c. politikai lapjának szerkesztője volt. Saját nyomdájában Sztánán megjelentette a maga illusztrálta Erdély kövei és Attila királról ének c. műveit. 1924-ben nyomdájában Kaláka kalendáriumot adott ki, Érmindszentre Ady szülőházára emléktáblát készített.
- Az Erdélyi Szépmíves Céh egyik alapítója volt, több kiadványát illusztrálta. 1926-ban az Erdélyi Helikon megalapításában vett részt. 1929-ben a Barabás Miklós Céh egyik létrehozója,1930–1944 között elnöke. 1931–1944 között az Erdélyi Helikon szerkesztője. 1934-ben Marosvécsen a Kemény-parkban kerti kőasztalt készített Kuncz Aladár emlékére. 1936–1965 között a kalotaszegi ref. egyházmegye főgondnoka.
- 1938-ban Az országépítő (Kvár, 1934) c. történelmi regényéért Baumgarten-díjat kapott. 1940 őszén Corvin-koszorúval tüntették ki az erdélyi magyarságért végzett munkájáért.
- Kiállt a Korunk és Gaál Gábor mellett az ellenük felhozott vádakkal szemben.
- 1943-ban a lillafüredi írókonferencián támadta Mo. németbarát háborús politikáját
- 1940–44-ben a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán mezőgazdasági építészetet tanított. 1945-ben a M. Népi Szövetség megyei elnöke, az országos vezetőség tagja, a Romániai M. Képzőművész Szövetség elnöke, a Műemlékvédő Bizottság tagja. 1946-ban országgyűlési képviselő, a Világosság munkatársa. 1952-ben nyugdíjba vonult, s főleg irodalommal foglalkozott.
- 1962-től visszavonulva élt, de kiterjedt levelezést folytatott.

- Építész, grafikus, könyvillusztrátor, regényíró, irodalomszervező, politikus volt. Építészként a század elején a kalotaszegi és a székely népi építészet elemeinek felhasználásával sajátos stílust alakított ki.
- Irodalmi műveihez Erdély múltjának, kulturális örökségének tanulmányozásából merített. Vállalkozása Kodály Zoltánéval és Móricz Zsigmondéval rokon. Nem készült írónak, „népe sorsával birkózva” jutott mind közelebb az irodalomhoz. A transzszilvanizmus gondolatának egyik megfogalmazója volt. Az erdélyiség lényegét regényeiben fejezte ki legszemléletesebben.
- Varjú nemzetség (Kvár, 1925), első regénye történelmi kerete a Bethlen Gábor halálát követő időszak. Benne az erdélyi magyarság útkeresését a Varjú család sorsán keresztül ábrázolja. Harcukat a havas román és m. népe támogatja, a regény hőse valójában a szűkebb haza, Kalotaszeg népe.
- Az országépítő (Kvár, 1934) Szent István tragédiájáról szól, mivel érzelmei ellenére kell rákényszerítenie államépítő reformjait a nemzetre.
- Történelmi drámájában, a Budai Nagy Antalban (Kvár, 1936) az 1437-i bábolnai parasztfelkelés vezérének tragikus sorsát ábrázolta.
 
Sütő András (Pusztakamarás, 1927. jún. 17. - Budapest, 2006. szeptember 30.)
- író, elbeszélő, drámaíró, szerkesztő.
- Elemi iskolába Pusztakamaráson járt. 1940–45-ben a nagyenyedi Bethlen Kollégium diákja volt. 1945-ben Kolozsvárt a Móricz Zsigmond népi kollégiumban tanult.
- Világosság riportere lett.
- 1948-tól a Falvak Népe szerkesztője, 1950–54-ben főszerkesztője Bukarestben.
- 1958-tól az Új Élet szerkesztője, 1971–1989 között főszerkesztője. Marosvásárhelyen él.
- 1979-ben Herder-díjat kapott. Fontosabb további díjai: Szép Ernő-jutalom (1987), IBBY-díj (1987), Magyar Művészetért Díj (1989), Bethlen Gábor-díj (1990), Ius Humana-díj (1991), Kossuth-díj (1992), Tiszatáj-díj (1992), Kisebbségekért Díj (1995), Magyarság Hírnevéért Díj (1997).
- Művészete a mezőségi paraszti világ epikai és színpadi ábrázolásától emelkedett egyetemes létfilozófiai érvényű kérdések megjelenítéséig. Írói szemléletének középpontjában szűkebb közösségének gondjai állnak. Pályakezdő novelláiban a mezőségi paraszti világot szólaltatta meg. Családi közelségből, rokoni melegséggel rajzolja a mezőségi parasztok életét. Móricz nagy témáját, az urak és parasztok küzdelmét ábrázolta előbb, de a remélt társadalmi megújulás „hajnali óráinak” lendülete új távlatot adott hőseinek.
- Első hősei a régi világ kötöttségeiből felszabaduló szegény emberek (Hajnali győzelem, Bogár Zsuzsika búcsúzik). Alakjai összetéveszthetetlenül erdélyi, mezőségi emberek, sorssal viaskodó derűjüket, „karmos kacagásukat” és anekdotáikat is az életbizodalom formálja.
- Sütő András hamarosan tapasztalta, hogy hősei fölött elkomorult a történelem. Háromnegyedes eszűeknek, „félrejárónak” látszanak, pedig nem ők hibbantak meg, hanem a sorsukba beleszóló történelem.
~ Wass Albert Farkasverem című regénye: szintén mezőségi emberek, akiknek az életét a történelem tönkretette, tele különc figurákkal, akik nem hajlandók tudomást venni az új világról, új törvényekről.

- Sütő András két irányban próbálta elkerülni a sematizmust: visszatért a múlt ábrázolásához (Egy csupor zsír), másrészt fölfedezte a szatirikus és a humoros ábrázolásmód lehetőségeit, így távolságtartással figyelmeztethet a történelem és a jellemek torzulásaira (Októberi cseresznye, Túróspuliszka). Ám sem a múlt, sem a szatirikus hangnem nem elégítette ki.

- Az ötvenes évek közepén elhallgatott, évekig egyetlen novellát sem írt, a görögség tanulmányozásával mélyítette szemléletét, távlatot teremtett a provincia gondjainak kifejezéséhez. Fölismeréseit esszékben, tűnődésekben fogalmazta meg, a korszerűséget abban látta, képes-e az író a szűkebb közössége gondjaira egyetemes érvényű választ adni. Félrejáró Salamon (1956) c. kisregénye, néhány novellája valamint Pompás Gedeon (1968) c. színműve már egy-egy motívumban előre mutat pályájának nagy korszaka felé, az összetettebb ábrázolásmód, valamint a személyiség és a hatalom ütközésének problematikája következtében.
- Anyám könnyű álmot ígér (1970) c. regénye (alcíme szerint: naplójegyzetek) gazdag mezőségi szociográfiai anyagát a képi látásmód, valamint az intellektuális reflexiók révén – közvetlen személyességét is megőrizve – emeli egyetemes jelentésűvé: a megélt nehéz történelmet a helytállásról való tanúságtétellel avatja erőforrássá. Az egymástól elütő színes mozaikok – naplójegyzetek, újságkivágások, esszék, beszélgetések stb. – egységes művet alkotnak, az epikus perspektívák sokszínű gazdagsága a teljesség benyomását kelti.
- Két kiemelkedő esszéje – a Nagyenyedi fügevirág (?) és a Perzsák (?) – a sajátosság értékeinek, megőrzésének védőirata, az anyanyelv és a közösség összetartozásának példázatérvényű dokumentuma. Az Engedjétek hozzám jönni a szavakat (1977) c. esszéregénye az Anyám könnyű álmot ígér c. művében és az esszékben is gazdagon megszólaló anyanyelvvédelem összegző műve. Nevelési regény: arról szól, hogy a nagyszülők miképpen adják át a világot kis unokájuknak a szavakban, s e világátadás közben milyen gondolatokkal és gondokkal küzdenek maguk az átadók.
- Az 1970-es években írt történelmi paraboladrámáiban a személyiség és a hatalom viszonyának sokrétű elemzését adja.
o   Az Egy lócsiszár  virágvasárnapjának (1973) hőse, Kolhaas Mihály csak későn ismeri föl, hogy a végig nem vitt forradalom önmaga ellentétébe fordul, s legjobb híveit is elpusztítja.
o   A Csillag a máglyán (1974) két egyenrangú hősében kétféle forradalmi magatartás ütközik össze, s nemcsak a hatalommal küzdő embert mutatja be, hanem a hatalomba jutottat is a maga igazságaival jeleníti meg.
o   A Káin és Ábel (1977) mitikus idejében Sütő András a konkrét, történelmi viselkedésmódok mögött ható két magatartásmodellt, a megalázkodót és a bátran szembenézőt jeleníti meg kiélezett, választásra kényszerítő drámai helyzetben. A bibliai parafrázisra épülő dráma az erdélyi magyarság magatartásformáinak vizsgálatával egyetemes érvényű magatartásmodelleket állít szembe egymással.
o   A Szuzai menyegző (1981) a Perzsák reménytelenebb eszméjű drámaváltozata. A szövevényes eseményvilág az anyanyelv, barátság, szerelem, a személyiség önérzetének konfliktusát mutatja be az önmagát istennek minősítő őrült hatalommal.
- Ezután Sütő András újabb könyvei már nem jelenhettek meg Romániában, Mo.-on jelentette meg őket. A történelmi paraboladrámák után az
o   Advent a Hargitán (1985) közvetlenül fejezi ki az erdélyi magyarság élményeit. – Dramaturgiájában a székely népi játékok és Tamási drámáinak ösztönzését hasznosítja.
o   Álomkommandó c. drámája (Alföld, 1987) az abszurd drámákkal tart rokonságot. A fasizmus és a jelenkori terror lényegi azonosságát dokumentálja, s az erőszak elleni nyílt kiállást sürgeti – győzelem reménysége nélkül is. A szétszóródással, meneküléssel szemben a „maradok, másként nem tehetek” erkölcsi eltökéltségével szólnak esszéi az erdélyi magyarság megpróbáltatásairól, s követelnek méltó emberi sorsot a nemzeti kisebbségek számára.

gróf Czeigei Wass Albert (Válaszút [Mezőség-Erdély], 1908. jan. 8.–Astor [Florida, USA], 1998. febr. 17.)

- író.
- Debrecenben gazdasági akadémiát végzett, gazdálkodott.
- A kolozsvári Ellenzék munkatársa, az Erdélyi Szépmíves Céh tagja.
- 1935-ben Farkasverem c. regénye Baumgarten-díjat nyert. 1944–1952 között Németo.-ban, 1952-től az USA-ban élt, 1956-tól a University of Florida tanára volt. Az Amerikai Magyar Szépmíves Céh megalapítója. Soha nem térhetett többet haza
- Nem prózaíróként indult, egyfajta írói polihisztorság jellemzi.
- Leghíresebb verse: Üzenet haza
- Erdély örök témája, minden regénye Erdély sorsával, történelmével, népével, hagyományaival foglalkozik.
- Regényeinek elemzéséhez ajánlom: Takaró Mihály: Wass Albert regényeinek világa, Püski kiadó, 2004.

Sánta Ferenc (Brassó, 1927. szept. 4. - Budapest, 2008. június 6.)
- író.
- gyerekkorát Sepsibikkszádon, Marosvásárhelyen, majd Kolozsvárt töltötte; gimnáziumba is itt járt. 1945-ben a debreceni ref. kollégium diákja volt, tanulmányait félbehagyta. Megnősült, sokféle foglalkozással próbálkozott, ipari munkás, bányász, katonatiszt lett.
- 1954-ben az Irodalmi Újságban megjelent első elbeszélésével (Sokan voltunk) az irodalmi élet középpontjába került.
- 1958-tól 1968-ig az MTA Eötvös-könyvtárában dolgozott. 1956-ban, 1964-ben József Attila-, 1973-ban Kossuth-díjat kapott. Arany Nimfa-díjas (Monte Carlo, 1970). Az MMA tagja.

- Pályakezdését az irodalomtörténet Móriczéhoz méri, a hasonló szemlélet, népismeret és népszeretet miatt is.
- Sánta Ferenc első, önéletrajzi, egy családi mitológia körvonalait kibontakoztató elbeszélései a helytálló, tisztes, az emberi értékeket, a munka becsületét és az ösztönös igazságérzetet továbbörökítő szegénység világába vezetnek.
- Kicsi madár c. novella: mesei hangulatuk, lírai pátoszuk és balladai nyelvezetük Tamási Áronéra emlékeztet.
- Farkasok a küszöbön, 1961: a poézist a szociális igazsággal ötvöző, érzelmesen színezett közvetlenséget, balladás hangot e második kötetében baljós és diszharmonikus világérzés, drámaiság és tárgyilagosság váltja fel.
- Nácik, Olasz történet, A veder: tudatosan értelmezi a kisember és a történelem, a kisember és a hatalom viszonyát, az egyes ember morális felelősségét, az egyéni és a társadalmi felelősségvállalás szerepét és mértékét.
- A Müller család halála: Az élet újrateremtését, a családért és a munkáért való tevékenységet az osztályok, hatalmak harcán túlmutatónak, világnézetek fölött állónak fogja fel .
- Szegény leány, szegény legény, Kicsik és nagyok: a kegyetlen világban, a megalázottságban megőrzött tisztesség, szépség példázata is egyetemes igazságok kimondását célozza, a közvetlen elbeszélést az áttételesbe, parabolikusba játszva .
- Isten a szekerén: az irreális elemeknek reális világba, jelképeknek konkrét életanyagba való emelésével, a sejtelmesség hangulatának megteremtésével kísérletezik ().
- Halálnak halála c. novellája a gyakorlatban is alkalmazott humanizmus példázata, az emberi magatartás átfogó erkölcsi igazságát kutatja, az etikus és a történeti cselekvés ellentétét fogalmazza meg.
- Ugyanezt taglalja Az ötödik pecsét (1963) c. allegorikus regénye, amelynek határhelyzetbe kényszerített hősei a lelkiismeretük parancsát követve választanak az élet és a becsület között.
- Társadalomfilozófiai kérdések fogalmazódnak meg a Húsz óra (1964) – eredeti címén: Húszórás riport – lapjain. A kerettörténet szereplője egy 1956-os gyilkosság után érdeklődő újságíró, aki előtt feltárul egy falu s benne négy paraszt sorsa.
- Az áruló (1966) c. vitaregény egy író éjszakai meditációja négy lehetséges emberi magatartásról, a küzdő hős, a forradalmár dilemmáiról. A huszita háborúk korának költött alakjait – egy huszita harcost, egy diákot, egy papot és egy parasztot – megidéző dialógussorozat a történelmet alakítók és elviselők konfliktusát állítja előtérbe. E kisregény drámaváltozatát (Éjszaka) több színház bemutatta;
- dramatizálták és játszották a másik két regényt is, ezekből Fábry Zoltán rendezésében film is készült.
- Új kötettel az Isten a szekéren (1970) c. válogatott novellás könyve után nem jelentkezett.

Forrás:
patacsracvaros.hu
keheske.uw.hu
Megosztás a Google Pluson

0 Vélemény: