Az első világháborút lezáró Trianoni
békeszerződést Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágoston
népjóléti miniszter írta alá magyar részről 1920. június 4-én. A
Trianoni szerződést az Országgyűlés az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel
ratifikálta. Békeszerződés, vagy diktátum? A mai napig folyik róla a
vita. A legtömörebb megállapítást Trianonról talán Ferdinand Foch
marsall az antant erők főparancsnoka adta 1919 júniusában: „Ez nem béke,
ez egy húsz évre szóló fegyverszünet”. Egy érdekes anekdota szerint a
II. világháború kitörésének napján a lengyel vezérkari főnök azt mondta,
hogy: „Foch marsall tévedett, de csak két hónapot.”
A Trianoni szerződésbe foglalt
határmódosítások értelmében a Magyar Királyság területe 282 ezer
négyzetkilométerről 93 ezer négyzetkilométerre csökkent, míg az 1910-ben
becsült 20,8 millió lakosból csupán 7,6 millió maradt a győztesek által
meghúzott határok között. Nem beszélve az igen súlyos gazdasági
veszteségről, ami Magyarországot érte.
A területi, a gazdasági veszteségek
mellett a kulturálisak is óriásiak voltak. Számos jelentős magyar
szellemi központot csatoltak el Magyarországtól. Elég csak megemlíteni
Kassát, Kolozsvárt, Szabadkát, Pozsonyt. Vagy a Körös parti Párizsként
emlegetett Nagyváradot, a nemzeti zarándokhelyként, és a magyar
Golgotaként emlegetett Aradot. Vagy Arany János szűkebb szülőhazáját,
Nagyszalontát. Magyarország mellett az ország szellemi, és kulturális
életét is feldarabolták.
A magyar irodalom számos óriása
foglalkozott Trianonnal. A teljesség igénye nélkül: Juhász Gyula, József
Attila, Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes,
Kosztolányi Dezső. Több korabeli híres írónk-költőnk az elcsatolt
területeken született: Márai Sándor (Kassa), Tóth Árpád (Arad),
Kosztolányi Dezső (Szabadka), Wass Albert (Válaszút), Reményik Sándor (Kolozsvár) és a sort folytathatnánk. Természetes, hogy foglalkoztak Trianonnal.
A két világháború között a magyar
hivatalos politika támogatta a „Trianon-kultuszt.” Példaként említsük
meg Kosztolányi Dezső által szerkesztett antológiát, amelynek címe:
Vérző Magyarország – Magyar írók Magyarország területéért. Ebbe az
említett írók, költők is írtak. Az 1928-as újabb kiadásához maga Horthy
Miklós írta az előszót.
A második világháború után, a
szocialista Magyarországon tilos volt Trianonról beszélni, a
proletár-internacionalizmus jegyében. A történelem pártos tudomány
jellegét talán József Attila, és a ma már idézett verse: Nem, nem soha!-
igazolja. József Attila a „proletár költő” a szocialista éra elfogadott
költője volt. Ezt versét a Területvédő Liga is alkalmazta. A Nem, nem
soha!- pedig a Trianon felülvizsgálatát követelő mozgalmak jelszavává
vált.
„Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!”
1945 után ez a vers nem jelenhetett meg a rendszerváltásig. Abban egyetérthetünk, hogy József Attila gyönyörű verseket írt.
„Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!”
(Ars poetica)
Lassan tiszta szelemmel tisztáznunk kell
a történelmi tévedéseinket. Meg kell tisztítani az önnön magunk, és
mások által rárakott ferdítésektől, hazugságoktól. Virtusok nélkül,
tiszta fejjel, és szívvel. Ami pedig a legfontosabb, az aktuálpolitikai
acsarkodások nélkül. Amely jellemző nemzetünkre.
„S hol táborokba gyűlt bitangok
verseim rendjét üldözik,
fölindulnak testvéri tankok
szertedübögni rímeit.”
(József Attila: Ars poetica)
A magyar irodalom
helyzete a két világháború között- transzszilvanizmus
Trianon: 1920. június 4. : korszakhatárt
jelent mind a magyarság történelmében, mind a magyar irodalomban. Az ezt követő időszak a legszínesebb,
leginkább ellentétekkel és ellentmondásokkal telezsúfolt. Az állam és a nemzet
egysége felbomlott: az elszakított területek magyar irodalmát évtizedeken át
nem számították a magyar irodalmi kánonba, sőt, manapság is magyarázni kell,
hogy ezek az írók miért számítanak magyaroknak.
A
monarchia felbomlásával hárompólusúvá
vált a magyar irodalom. Ez jelent mind esztétikai, mind értékelvű
polarizálódást. Mégis, e három pólusból a kommunizmus csak egyet tartott
elfogadhatónak, a Nyugat körüli írókat, és ezt tanították évtizedeken
keresztül. A többi óriási író be volt tiltva. A rendszerváltás után kerülhettek
csak újra a könyvespolcokra műveik, és csak jelenkorunkban kezdenek
„beférkőzni” a tananyagba is, bár maga a törzsanyag nem követeli meg, hogy
határontúli írókkal foglalkozzanak az órákon.
A két világháború közti időszak
egyik legforgatottabb szerzője Szabó Dezső. Az elsodort falu című művéről ezt
írja: „Ez a regény akkor jelent meg,
mikor kegyetlen napok hozzám: megszenvedett legbensőbb mondanivalómhoz
ostorozták fajomat. Én voltam a hátbadöfött faj ajkáról kitört jaj s a
magyarság megismerte saját megsebzett életét e regényben. A sötét napok
egyetlen világossága volt az, mikor láttam, hogy a társadalom legkülönözőbb
rétegéből: egyszerű székely katonák, művészgyerekek, papok, tudós professzorok,
forradalmárok és konzervatívek, hívők és tagadók a megtalált evangélium
ujjongásával vitték szét e könyvet.”
A háromközpontúság nemcsak földrajzi
értelemben mutatkozott meg (Csonka Magyarország, elcsatolt területek,
emigráltak), hanem az irodalomra is hatással volt: Nyugat köré csoportosult
írók, konzervatív irányzat és a határontúliak. (Féya Géza: „A Nyugat legnagyobb
bűne, hogy nem a magyar irodalmat mutatja - nem folytonosság, hanem törés.”) A nemzeti konzervatív irodalmat a
keresztyén szemlélet, a kontinuuitásra való tudatos törekvés jellemezte,
értékeket őrzött és alkotott meg. A
határontúli írók, esetünkben az erdélyiek nem a régi írókat akarják újra
feldolgozni, hanem belőlük kinőve, a régieket folytatva valami újat akarnak
létrehozni, melyek saját nemzetüket érintő kérdésekre adnak választ, de
ugyanakkor a modernségben is helyet kapnak. Például Áprilyról írta Lászlóffy
Aladár: „Mert ez volt
Áprily. (…) A formát ismerő hegedűvirtuóz olyan poeta doctusok korában, mikor
még illet versszerű verset írni; s mindennek ellenére, Erdély egyik
legmodernebb költője ő, akiben az igazi, antikban gyökeredző világirodalmiság
rezonál végül.”
Másrészt erre az „irodalmi schizmára” Ravasz László püspök is
felhívja a figyelmet egy, 1928-ban írt cikkében: „A magyar nyelv csak egy irodalmat bír
el, két irodalom két lelket teremtene. A kétlelkü nemzedékeknek pedig egy
lelkük sincs.”
Az erdélyi irodalom Trianon után
Erdélyben a magukra hagyatottság érzése leginkább 1918-
1921 között érzékelhető. Ekkor rengetegen repatriálnak vagy emigrálnak. Nem
érzik magukat biztonságban, a totális anyagi és szellemi bizonytalanság
jellemzi ezt az időszakot. (Kiáltó szó:„[...]
de legtöbben a vizeket néztük, a mi vizeinket, akik harsogva sietnek
hegyeinkből lefelé, ki az Alföldre. Sokan néztük a vizeket és közölünk sokan el
is indultak a vizek mentén le a hegyekből, ki, arra napnyugat felé. Hogy onnan
soha vissza ne jöjjenek.”
„Senkit se sirassunk, aki elmegy
innen. Senkit se tartsunk vissza. De biztassuk azt is, aki habozik; az
ingadozóknak sincsen hely itt most.)”
Reményik
Sándor és Kós Károly az elsők között tudtak felállni és megukhoz térni, hogy
megoldást keressenek erre a válságos helyzetre. Reményik 1918ban a Végvári
álnéven megjelentetett Mindhalálig és a Végvári-versek kötetekben az ittmaradás
mellett áll ki; egyik legreprezentatívabb verse ebből az időből: Eredj, ha tudsz című vers. Kós Károly
Paál Árpád dr, és Zágoni István dr – ral együtt 1921-ben kiadta a Kiáltó Szó
című kiadványát, melyben megfogalmazták a transzszilvanizmus programját. A program
lényege: Erdélyben egymás mellett nemzetek éltek, élnek évszázadok óta.
Kulturájuk, hagyományaik egybeolvadtak, összenőttek, keveredtek. Erdély népe
nemcsak a székely-magyarság, hanem ugyanannyira idetartoznak az évszázadok óta
itt élő szászok és románok is. Közös erővel össze kell fogni, emelni kell és
segíteni egymást, szeretetben és nem gyűlölködve. Hiszen együtt sokkal több
mindenre képes a nép, mint egymás ellen acsarkodva. Felszólít az ittmaradásra,
a tevékeny cselekvésre, magára az életre szólít fel. Kós Károly Varju nemzetség
című művében így fogalmazza meg a traszszilvanizmus eszméjét: „Lehet ma
Erdélyben úr az, aki holnap elbukik, a Bethleneket követhették Rákócziak és
Barcsayak, a török hatalom belefulladhatott német erőszakba, de túl a vér, a
politikai erőszak határain megmaradt egy diadalmas erdélyi igazság: ez a föld
egymás mellett ugyanis megtartja örökös tarka virágzásban a népeket, akik rajta
és érette munkálkodnak.”
De akármilyen szép gondolat is ez, nemhogy a
magyarok és a románok közt nem jött létre egymás megértése, hanem a magyarok is
egymást fúrták állandóan. Mindig volt legalább két tábor egymás ellen, például
irodalmilag: Napkelet radikalizmusa és a Pásztortűz konzervatívsága.
A
transzszilvanizmus azért mégis átlengi Erdélyt, bár Székely János drámaíró
szerint ez az eszme soha nem érte el azt, amit igazán akart, de mégis
meghatározó: külön erdélyi személyiségtípusról beszélnek, erdélyi lélekről,
mely ragaszkodik ősi földjéhez és kultúrájához. Az erdélyi irodalom remekei
küldetéstudat által jöttek a létre. A szép, az esztétikum, a hagyományok fontos
értékek, ezt akarták közvetíteni. Ez időszak irodalma a fájdalom irodalma is.
Fájdalomból születtek ezek a versek.
Transzszilvanizmus
költői
Mint
említettem már, az első megrendülésből Reményik
Sándor rázta fel Erdélyt. Nem sokkal később követte őt testi-lelki
jóbarátja, Áprily (Jékely) Lajos és
ezután tűnt fel egy ifjú tehetség, akiről Reményik és Áprily is elismerően
beszélt: Tompa László. Ők hárman
alkotják az ún. Helikoni Triászt. Az
ő költészetük beszél a legszebben a magyarság hányattatott sorsáról, Erdély
misztikumáról, szépségéről, egyetlenségéről, megismételhetetlenségéről.
Irodalom
- költő.
- Középiskoláit Kolozsváron végezte; ugyanitt folytatott jogi tanulmányait szembetegsége miatt nem fejezte be.
Hivatalt sohasem vállalt, neves építész apjától örökölt vagyona lehetővé tette
számára, hogy 1916-tól az irodalomnak élhetett.
- 1921-től a Pásztortűz főszerkesztője,
- 1926-ban az Erdélyi Helikon alapító
tagja.
- 1937-ben és 1941-ben Baumgarten-díjat
kapott,
- 1941-ben posztumusz az MTA nagydíjával
ismerték el munkásságát.
- 1918:
Fagyöngyök c. kötet: a Nyugat első nemzedékén nevelkedett, vívódó, magányos
költőre vall.
- Mindhalálig, 1918; Végvári versek, 1918–21: Végvári álnéven megjelentetett kötetei: a kisebbségbe szorított erdélyi magyarságot buzdította kitartásra.
Radikális verseket tartalmazó kötet, a honját veszített, hazájáért harcolni
akaró ember jelenik meg benne. Ebben a kötetben a revans még indulattal
párosul, csak később finomul ez a hang, később válik bölcsebbé. Itt még a friss
fájdalom beszél a versekből. Legyőzöttségében és megalázottságában a kivándorlás ellen agitált, „őrlő
szúként” az „idegen fában” a szülőföldön maradásra szólított fel:
- Eredj, ha tudsz! : a teljes reménytelenség
idején írta, de vállalja a sorsot, melyben az embernek önmagának kell
harcolnia: „leszek őrlő szú az idegen fában”. A vers a rettenetesen nagy
méretű kivándorlás miatt íródott. Indulatos hangú, szinte megbántott, hogy
ennyien képesek feladni hazájukat, sorsukra hagyni szülőföldjüket egy jobb haza
reményében. Pedig a szívük mélyén ott marad Erdély, a haza, az otthon. A
különbség annyi, hogy aki menekül méginkább gyökértelen lesz, mint aki marad. A
szöveg reflektál Kós Károly Kiáltó Szó-jára, bár az később íródott.(Sokan
néztük a vizeket és közölünk sokan el is indultak a vizek mentén le a
hegyekből, ki, arra napnyugat felé. Hogy onnan soha vissza ne jöjjenek. Senkit
se sirassunk, aki elmegy innen. Senkit se tartsunk vissza. De biztassuk azt is,
aki habozik; az ingadozóknak sincsen hely itt most.”) Programot
hirdet a vers: „Az
idegen vérben leszek a méreg, /Miazma, láz, lappangó rút féreg/,De itthon
maradok!”Az itthon-maradásra, küzdésre, magára az életre szólít fel. Helyt kell
állni, mindenki a saját képességei szerint. A Végvári versek egyik
legerőteljesebb verse ez.
- Köszönt egy ember: Ez a vers számomra az egyik legmegrázóbb.
Borongós és nagyon szomorú. A háború utáni bizonytalanság és egyfajta
iszonyatos magányosság érződik ki belőle: milyenné vált egy ember világa, ahol
tegnap még a legtermészetesebb magyarul beszélni, de holnap már ünnep számba
megy, mert tilos. Mert tiltott az, hogy valaki ősei és édesanyja nyelvén
szólaljon meg. Ez a legmagasabb fokú terror, az emberi szabadság legnagyobb
fokú elvesztése. Magány, szomorúság, terror. De a megdobbanó szív, egy halk
hang mégis egy reménysugár a ködben, az elveszettségben, talán mi és nyelvünk,
kultúránk mégis megmarad, és túlél. Mint a „varjak a száraz jegenyén”.
-
Templom és iskola: 1925-ben
íródott vers aktuális problémára adott választ. Történeti háttér: rengeteg
magyar iskolát zártak be, majd se az iskoláknak, se a magyar egyházaknak nem
adtak támogatást. De szimbolikus jelentése s van a templomnak és az iskolának.
A templom Isten háza, megszentelt hely, ahol a lélek legközelebb kerülhet egy
transzcendentális erőhöz. Ahol a lélek megnyugodhat, ahol emberi szót hallhat.
Ha ez eltűnik, a lélek otthona is megszűnik. Az iskola a gyermekkor sokat adó
színhelye, az iskola a tudást és értékeket közvetít. Ha nincs iskola, mely
„őseink nyelvén” beszél, ki adja át a saját kultúrát? Elvész az ezeréves
hagyomány, hit , élet. A templom és az iskola örök mementói egy népnek.
- Hosszú fejlődés eredményeképpen vált a
30-as évek második felére Reményik
Sándor a transzszilván szellem kiemelkedő
képviselőjévé.
-
Ahogy lehet:
a vers válasz Makkai Sándor erdélyi református püspök egy kiáltványára: Nem
lehet címmel. Makkai volt az erdélyi magyarság fogódzója, terelgetője, de
1936ban repatriált, nem bírt megmaradni az adott politikai helyzetben. Ezzel az
erdélyi magyarság hite nagyon megingott a jobb jövőben. Reményik ezzel a
verssel mintegy receptet ad a túlélésre: győzni kell a vereségben, erkölccsesl,
igazsággal de hatalom nélkül. Fel kell tudni állni és tovább csinálni, tovább
dolgozni, hinni és bízni. Ragaszkodni
kell az erdélyi hagyományokhoz: nyelvhez, kultúrához,
történelemhez „tíz körömmel”. Az Ahogy
lehet jelszavát sokan vallották akkoriban magukénak Erdélyben.
- Áprily Lajos és Tompa László mellett
Reményik Sándor a „helikoni triász”
tagjaként az erdélyi magyar irodalom
egyik vezető költője. A 30-as évek második felében a fasizmus európai
térhódítása és a háborús világpolitika fenyegető rémei hatására, hosszú
lelkiismereti folyamat beéréseként lírájában az egyre erősödő humanista, antifasiszta vonulat került túlsúlyba.
- költő, műfordító, szerkesztő.
- 1909-ben elvégezte a kolozsvári
egyetem m.–német szakát. 1909-től a nagyenyedi Bethlen-kollégium
tanítóképzőjében, 1910-ben a nagyenyedi gimnáziumban tanított. 1911. dec. 23-án
feleségül vette Schéfer Idát. 1923-ban Dijonban francia nyelvtanári diplomát
szerzett.
- 1924. okt. 1-jétől Kuncz Aladárral a kolozsvári Ellenzék vasárnapi mellékletét
szerkesztette. 1925–28-ban az Ellenzék irodalmi szerkesztője.
- 1926-ban Kolozsvárra költözött, a ref. kollégiumban m. és német irodalmat
tanított. 1926. júl.-ban részt vett az első marosvécsi írótalálkozón.
1928–29-ben az Erdélyi Helikon szerkesztője.
- 1929. aug.-ban repatriált Bp.-re, a Lónyay utcai ref. gimnázium tanára lett.
- 1930–38-ban a Protestáns Szemlét szerkesztette.
- 1934-től a Baár–Madas Leánynevelő Intézet igazgatója.
- 1935. szept.–1936. febr. között
tanulmányúton járt Észak- és Nyugat-Európában, pedagógiai följegyzéseket
készített.
- 1942–43-ban ismét Parajdon élt.
- 1943. szept. 1-jétől nyugdíjas. A
Visegrád melletti Szentgyörgypusztán lakott.
- 1945–48-ban állást vállalt a ref.
konventben, az Új Magyar Asszony c.
ref. folyóirat felelős szerkesztője volt. 1951-ben megnyerte az Anyegin
újrafordítási pályázatát. –
- Már egyetemi hallgatóként, név nélkül és
Jékely Lajos aláírással is közölt verset, Áprily Lajos néven először 1918-ban
az Új Erdélyben publikált.
- Természeti képekben gazdag motívumai, verssorainak zeneisége, tiszta rímei kezdettől jellemzik melankolikus
hangulatokkal áthatott költészetét.
- Bp.-re költözése után A láthatatlan írás (Kvár, 1939) c. kötetben vallott fájdalmas
hazaszeretetéről. Költői-emberi alkatának jelképét a Pisztrángok kara c. versében teremtette meg, a nagyvilágból az
otthon biztonságába vágyódó magatartás modelljeként.
- Drámái (Idahegyi
pásztorok, Oedipus
Korinthosban, A bíboros),
bár bemutatójukat siker kíséri, valójában párbeszédes költői alkotások.
- Az ötvenes
években csak műfordítóként lehetett jelen az irodalmi életben, de szerencsére
rátalált az egyéniségéhez illő szerzőkre. Legismertebb munkája Puskin Anyeginjének és Janus Pannonius Búcsú Váradtól c. versének
tolmácsolása, de fordította Lermontov, Nyekraszov, Turgenyev műveit, s
antológiává bővülő terjedelemben román költőket is.
- 1957-ben Ábel füstje c. verseskötetével tért vissza az irodalmi életbe;
fő műformája már ekkor a zárt szerkezetű, pillanatképszerű négysoros.
- Méltán állítható négysorosai mellé az 1965-ben
kiadott Fecskék, őzek, farkasok
apró történeteket, emlékeket fölidéző
prózakötete, amely természetszeretetét és hangulatos mesélőkészségét
egyaránt bizonyítja.
- 1965-ben Jelentés a völgyből c. kötetéből az időskori líra harmóniája
szól, a szavak nagyfokú akusztikus hatásával színezve.
- Hagyatékában talált, kiadatlan műveit posztumusz
könyve (Akarsz-e fényt?,
1969) tartalmazza. Esszéi, kritikái kötetben csak halála után jelentek meg (Álom egy könyvtárról, 1981).
- Bár korosztálya szerint a Nyugat első
nemzedékéhez tartoznék, kései jelentkezése és költészete impresszionista–parnasszista
kiérleltsége miatt, Reményik Sándor és
Tompa László mellett a Monarchia összeomlása után induló költőtriász tagja.
Hagyományőrző szemlélete modern érzékenységgel ötvöződik. Témája sokszor a föloldhatatlan magány, a kegyetlen világtól
való iszony, a riadt befelé fordulás, az elmúlás közelsége, de sorait
rendre átszövi a természet szépsége és a
kultúra megtartó erejébe vetett hit. A halált mint másik létformát, végső
megnyugvást szemléli, világképe ezért nem tragikus. Tudatosan megkomponált, ciklusokba rendezett életművet alkot.
Rendkívüli önfegyelemmel csak tökéletesre csiszolt változatot közölt. Míves,
borongós soraival a divatokhoz nem igazodó, 20. sz.-i humanizmus képviselője.
- Költészetét legtöbben Tóth Árpádéhoz
vagy Juhász Gyuláéhoz hasonlítják, csak míg Áprilynak a táj alapélmény, addig
Juhásznak eszköz. A legzeneibb költő Áprily, Kuncz Aladár szerint Áprilynál a
zeneiség nem pusztán formai elem, hanem sajátosság, hozzá tartozó.
- Két vonulat jellemezi költészetét: az
én líra és a természet líra.
- Németh László:
„Tiszta hangra törekvő lírikus, aki nyugodt és biztos épületet akar a versnek
ebben a földrengésében s a régi formák
falai mögé menekszik vissza. (…) Versei: elégiák, életérzése: melankólia.
Töretlen tükrű tó kifelé, de tiszta vizén át fölismerhetők a melankólia tápláló
forrásai. (…) A kifejezés áhítatát, a természet tiszta sugallatát s ahogy ő
mondja: az ember dallamát őrizte meg nekünk. Egyike azon művészeknek, akik nem
utat törve, de tiszta és komoly szívüket felmutatva válnak új idők követévé.”[1]
- Fráter Zoltán:
„A jóságvágy lírája Áprily költészete, mely a törékeny jóságnak s a jó törékenységének panaszát és
méltóságát énekli”.[2]
- Lászlóffy Aladár:
„Mert ez volt Áprily. (…) A formát ismerő hegedűvirtuóz olyan poeta doctusok
korában, mikor még illet versszerű verset írni; s mindennek ellenére, Erdély egyik legmodernebb költője ő, akiben az
igazi, antikban gyökeredző világirodalmiság rezonál végül.”[3]
o Márciusban: legnépszerűbb versében föltűnik az életöröm. Egy új élet kezdete,
új reménységek, szépség hajnala, a tisztaság, a boldogság nem vész el még a
kisebbségi létben sem.
o
Tetőn: Trianon
tragédiája benne foglaltatik a versben. „Minden összeomlott”. A lenn és a fenn
ellentétére épül a háború és a béke ellentétpárja. Fenn a béke, nyugalom,
testvériesség, fenségesség uralkodik, míg lenn „zsibong a völgy a láztól”. A transzszilván gondolat megszólaltatásával
magyarok, románok, szászok békés együttélése mellett tesz hitet ez a vers. Új
haza-fogalom születik: Erdély az a hely, ahol élni kell.
o
Az irisórai szarvas: Programvers. A szarvas metafora másságot, testvértelenséget fejez
ki egy idegen közösségben. De az ősmagány felismerését követi a tudatos
sorsvállalás, szarvasbőgés a ködben, és a valahová tartozás érzése. Ez a vers a
traszszilvanizmus mintaverse.
- költő, műfordító, szerkesztő.
- 1902-ben Nagyszebenben érettségizett,
1907-ben a kolozsvári egyetem jogi karán doktorált, majd Székelyudvarhelyen
közigazgatási jogi gyakornok volt az alispáni hivatalban, 1912-től szolgabíró,
1918-tól Udvarhely vármegye főlevéltárosa.
- A román közigazgatás elbocsátotta
állásából, 1919-ben a Székely Közélet szerkesztője, majd több erdélyi lap
munkatársa.
- 1929-ben az Erdélyi Helikon Kemény
János-nagydíjával tüntették ki. 1920–29-ben a Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság
tagja.
- 1941-ben Baumgarten-, 1942-ben Szent
László-díjas, 1943-ban a Petőfi Társaság díját kapta meg.
- 1944 őszétől egy évig m. irodalmat
tanított a székelyudvarhelyi főgimnáziumban,
- 1945-től a marosvásárhelyi Szabad Szó
és a Szabadság, 1946-tól az Utunk munkatársa.
- Verseiben az erdélyi magyarság
sorsérzetét és helyzettudatát szólaltatta meg. Lírája egyszerű. Keményveretű,
puritán hangon szól Áprily lírájával ellentétben.
- Lófürösztés: Tompa festő barátja, Nagy Imre megfesti ezt a verset. Nagy Imre
a versben szereplő Imre, Áron Tamási Áront jelenti. Festményszerű vers, együtt
él a kép és a szöveg. Csupa mozgás, akkor is ha állóképpé merevül; az
enjambementek mozgatják a szöveget,
pulzál. A mozgás- merevség ellentéte a múló idő és az időtlenség ellentétével
vonható párhuzamba. „Szorítsad Imre! Ne hagyd magad Áron!” felkiáltások a
székelység örök kitartását hirdetik, mintahogy a „szijjas székely”
jelzősszerkezet is kitartó, inas hátú székelyt jelent. „Bajviselt, bús konok
arcú” tömör jellemzése a székely kitartásnak, jelképezi annak elpusztíthatatlanságát,
időtlen helytállását.
- magányos fenyő szimbóluma: egyedül is,
de kitart a végsőkig, megállja a helyét a legnagyobb viharban, a legnagyobb
magányban is. Az erdélyi nép metaforája. „Keresd meg, teremts magadnak olyan
világot, ahol jól érzed magad.”
- Cs. Gyimesi Éva szerint: „Míg Áprily
költészete a zene, addig Tompa költészete a zene sóvárágsa.”
- költő.
- 1910-ben családjával Bp.-re költözött,
1914-től anyai nagyszüleinél Beregszászon élt. 1919-ben visszaköltöztek
Szatmárnémetibe, Dsida Jenő ott végezte gimnáziumi tanulmányait.
- 1924-ben jelentek meg első versei
Benedek Elek Cimbora c. gyermeklapjában.
- 1925-ben érettségizett, beiratkozott a
kolozsvári egyetem jogi karára, de tanulmányait nem fejezte be.
- 1927-től a Pásztortűz technikai szerkesztője, 1930-tól társszerkesztője.
- 1928–29-ben a Maros–Torda megyei
Abafáján a br. Huszár családnál házitanító. 1929-ben a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság tagja lett,
először vett részt a marosvécsi Helikonon.
- 1930-ban az Erdélyi Irodalmi Társaság tagjává választották, részt vett az Erdélyi Fiatalok c. lap megalapításában,
főmunkatársa volt. 1931-ben az Erdélyi Kat. Akadémia tagja és titkára.
- 1932-ben a nagyváradi Erdélyi Lapok (Új Lapok, Magyar Lapok)
kolozsvári tudósítója, nov.-ben Falteceniben, majd Iaşiban katonáskodott, de
szívbaja miatt leszerelték. 1933-ban a romániai
PEN Klub m. tagozatának titkára. Egy zarándokcsoporttal Olaszo.-ba utazott,
fogadta őket a pápa.
- 1934-től a Keleti Újság szerkesztője, a nyelvművelő rovat vezetője. Erdélyi
írókkal mo.-i előadókörúton vett részt. Az Erdélyi
Szépmíves Céh lektora.
- 1937-ben megnősült. 1938 elején
meghűlt, s betegségéből gyenge szíve miatt nem tudott felépülni.
- Derűsen szerette az életet és az irodalmat. Versei,
írókról és irodalomról szóló esszéi, kritikái kitűnő kisprózái hibátlan
felépítésűek, mondataiból sugárzik, hogy élvezettel fogalmazott.
- Magával ragadta a folyóiratot-szerkesztés,
újságírás, tevékeny irodalmi élet, a műfordítás varázsa, s elérték az irodalmi
hatások is. Nagy tisztelője volt Petőfi, Heine, Reviczky, Juhász Gyula, Tóth
Árpád, Reményik Sándor, Mécs László munkásságának
- Az ő stílusában a hagyományosság és a modernség
keveredett, s mindenhol - nem csak költészetében, de magánéletében is - jelen
volt a vallásosság, az istenhit
- Korai
költészete a századvégi és a nyugatos líra hatását mutatja, kiváló formaérzék
jellemzi. Kolozsvárra költözve az expresszionizmus
és a szabad vers hatott rá. Tizenkilenc éves korában már több verse is
megjelent a kolozsvári lapokban. Akkoriban még a világdivatnak számító
expresszionizmus stílusában forgatta tollát, s annak megfelelően alkalmazta
szabad verseiben a szeszélyes gondolattársítást. Azután hamarosan belátta,
mégsem ez az ő költői világa. Ő ugyanis nem gomolygó lelkű, kifelé robbanó
expresszionista, hanem éppen a külvilág élményeit nagyon érzékenyen befogadó
impresszionista, akinek boldogságot adó játékot jelentenek a ritmusok és a
rímek.
- Költészete gyönyörködtet, méghozzá a legművészibb
színvonalon. Dsida Jenő olyan költő, akit szeretni kell, és nehéz is elképzelni
olyan versolvasó embert, aki őt ismervén, ne zárná szívébe, és ne érezné jó
barátjának az élet oly sok jót és oly sok rosszat kínáló kalandjai közt. Hiszen
úgy fogalmazza meg a szerelmet, úgy írja le a természetet, úgy tud együtt
érezni a szenvedőkkel, ahogy mi is tennénk vagy tesszük. Örömmel olvassuk
örömét, lélekben vele sétálgatunk kutyájával, s vele mélázunk el egy rügyező
faág láttán. Dsida költészete maga a mindennapi élet.
- Ám a csöndes bánatosság egyszercsak belopódzott
verseibe. Betegsége is jobban kínozta, a világveszedelem is növekedett. A halál
kívülről-belülről egyaránt kopogtatott.
- Leselkedő magány (1928) c. kötetében a háború utáni fiatal nemzedék csalódásának és magányának adott hangot, szorongásaira a
természetben keresett feledést.
- Nagycsütörtök (1933) (második kötet címadó verse): Krisztus
áldozatvállalásához hasonlította a kisebbségi költő sorsát.
- Életének delén írta epikai elemekkel
átszőtt lírai beszámolóit:
- Kóborló
délután kedves kutyámmal: játékos hexameterekkel fejezi ki a természetben megújuló lélek önfeledt örömét;
- Miért
borultak le az angyalok Viola előtt pedig merengő érzésekkel
és dévaj erotikával ünnepli a szerelmet.
- Angyalok citeráján (1938)
c. posztumusz kötetében igazi „poeta angelicusként” talált új hangot, egy
valóság fölötti létben, szentek és angyalok között lelte meg a vigasztalást (Chanson
az őrangyalhoz). A keresztény szeretet engesztelő érzésével szólt a
többi emberhez (Vidám kínálgatás keresztényi lakomán).
- Harminc
év közelében, Hulló hajszálak elégiája, Az
élettől búcsúzva: Betegsége
miatt elhatalmasodott rajta a félelem; elégikus költeményekben
panaszkodott az élet múlékonysága miatt.
- Út a Kálváriára: a keresztény sztoicizmus
gondolatkörében vigasztalódott
- Tükör előtt (1938)
c. hosszabb önéletrajzi költeményében
a verses regények hagyománya szerint adott számot ifjúságáról, az első szerelem
történetéről és az erdélyi irodalomról, ennek nagy egyéniségeiről.
- 1940-ben megjelent Psalmus Hungaricus
c. költeményében a közösségi hűség és a történelmi felelősség szigorú erkölcsét
szólaltatta meg: azt a hangot idézte fel, amely Kecskeméti Vég Mihály
zsoltárában és Kodály Zoltán kórusművében szólal meg. Hitvallást tett a szétszóródott magyarság mellett, nemzeti egységre
szólított, a történelem végzetes erőivel fordult szembe.
- Dsida Jenő kiváló
formaművész; az avantgárd vívmányait, különösen a képzettársítások szabadságát megőrizve újította fel a klasszikus hagyományokat: a kötött
versformát, az arányosan szerkesztett szóképet, a fegyelmezett versszerkezetet.
- Nagy műveltségű műfordító, francia,
latin, német, olasz, román költőket tolmácsolt; különösen Trakl-fordításai
jelentősek. Írt néhány elbeszélést, és rendszeresen szerepelt esszéivel,
bírálataival és útibeszámolóival.
- költő, műfordító, szerkesztő.
- Székely
földműves családban született. Szülőfalujában, majd Székelyudvarhelyen,
1941-ben a ref. kollégiumban, 1944–45-ben a kat. gimnáziumban, 1946–50-ben a
fémipari középiskolában tanult. Érettségi
után a kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola, fél év múlva a
Bolyai egyetem hallgatója volt. 1954-ben magyar szakos tanári oklevelet kapott.
1951–52-ben az Irodalmi Almanach
segédszerkesztője, közben az Utunk
szerkesztésében is dolgozott. 1955-től 1960-ig a Dolgozó Nő, majd a Napsugár
szerkesztője.
- 1968-ban Függőleges lovak c. kötetét
az Utunk szerkesztőségének díjával tüntették ki. Cai verticali
címmel M. Granescu fordításában románul is megjelentek versei.
- 1970-ben Fától fáig c. válogatott
kötetére írószövetségi díjat kapott. 1971-ben a szatmári színház bemutatta Ünnepek
háza c. drámai játékát.
- 1979-ben Bp.-en jelent meg Fekete-piros
versek c. gyűjteményes kötete. 1984-ben hosszabb észak- és dél-amerikai
előadókörúton vett részt. 1987-ben a bukaresti kormány politikája ellen
tiltakozva kilépett a Romániai Írók Szövetségéből.
- Kossuth- (1993), Herder-díjas (1994), Magyar
Örökség Díjas (1998).
- Fiatal költőként az emberi élet természetes
örömének és elemi rendjének élményét fejezi ki,
- az 50-es években szinte általános
történelmi bizalommal tekint az erdélyi magyarság jövőjére. A falusi
élményvilág és a harmonikus világkép a hagyományos népiesség követői között jelöli ki helyét: verseiben a természet
látványa, a falusi életképek kapnak
szerepet; ezeket általában idillikus emlékezés színezi. Már indulásakor
megpróbált elszakadni a népies egyszerűség normáitól.
- Közéleti tapasztalatai,
a m. és az erdélyi költészet hagyományainak teljesebb birtokbavétele, valamint
Nagy László és Juhász Ferenc költői újításainak ismerete alakítja át líráját
mind szemléletébeni, mind nyelvében. Az egyszerű örömökben megtalált idillt
minduntalan feldúlják a közösségi létben szerzett tapasztalatok (Kikapcsolódás).
- Az eredetileg harmonikus világkép felbomlását
jelzi a verseiben megjelenő irónia is (Pantha rei). Költői
világán ettől kezdve őszinte hittel vállalt két erkölcsi érték uralkodik: közösségi hűsége és a társadalmi létben
tapasztalt drámai összeütközések kathartikus
feloldásának igénye.
- Hűsége az erdélyi magyarság iránt mind tudatosabbá válik, s mint a székely
múlt hősi korszakát idéző A kökösi hídon mutatja,
történelmi hátteret kap. A személyes helytállás és küzdés önként vállalt morálját
és az elviselt tragikus élmények feloldását a Fától fáig c.
nagyívű költői kompozíció fejezi ki. A versek nyelvi és poétikai tulajdonságainak átalakulásában is kitapintható ez a
szemléletváltozás.
- A korai népies hatásokat az avantgárd kifejezésmódjának,
egyszersmind a régi m. költészetnek
a hatása váltja fel. A korábbi dalszerűség epikus jellegű előadásnak adja át
helyét, a költemény drámai módon
tagolódik, a versszerkezet töredezetté válik. A költő tulajdonképpen az
avantgárd „montázsvers” hagyományát
újítja fel, ez egyszerre foglal magába lírai és epikai elemeket, s mindezt a
néphagyomány elemei: népdaltöredékek, ráolvasások, mondókák egészítik ki. Ennek
a poétikai átalakulásnak a jegyében jöttek létre azok a „hosszú versek”,
amelyek az erdélyi magyarság, az egész magyarság „sorskérdéseit” szólaltatják
meg. A Fekete-piros c. „leíró költemény” a kolozsvári
telefonpalota előtt gyülekező széki lányok néma táncát megörökítve mitikus
nyelven szól az erdélyi magyarság történelmi megpróbáltatásairól. A Halottak
napja Bécsben c. költői rapszódia a nagyvilágban szétszórt magyarságot
siratja. Kányádi Sándor drámai hangoltságú versekben ad számot arról, hogy a
bukaresti zsarnokság milyen nyomasztó súllyal nehezedett az erdélyi magyar
életre és kultúrára (Krónikás ének, Visszafojtott szavak a
Házsongárdban). Az 1989. évi politikai változások után pedig nemcsak a
múlttal vet számot, hanem keserű iróniával arra is figyelmeztet, hogy a
zsarnokság továbbra is él a társadalom mélyebb szerkezeteiben (Kuplé a
vörös villamosról).
- A Kétszemélyes tragédia (1969) c.
műve az abszurd drámával tett kísérletet.
- Kányádi Sándor esszéíró és műfordító, főként
modern román költők: Nicolae Labis, A. E. Baconsky, Ioan Alexandru műveit,
valamint az erdélyi szász és jiddis népköltészetet tolmácsolta.
Nyírő József (Székelyzsombor, 1889. júl. 18.–Madrid, 1953. okt. 16.)
- író.
- A székelyudvarhelyi kat. gimnáziumban,
majd a gyulafehérvári papnevelő intézetben és a bécsi Pazmaneumban tanult.
1912-ben pappá szentelték, Nagyszebenben lett hittanár, 1915-ben Kide (Kolozs
vm.) község plébánosa. 1919-ben kilépett az egyházi rendből, megnősült, és
molnárként kereste a kenyerét.
- 1920-tól a Keleti Újság munkatársa volt. Az Erdélyi Helikon alapító tagja.
- -ben a Alsórákoson (Nagyküküllő
vm.) gazdálkodott, 1938-ban ismét a Keleti Újság szerkesztője. 1940-ben
Corvin-koszorút kapott. 1941-ben erdélyi
képviselőként Bp.-re költözött, és a
Magyar Erő c. lapot szerkesztette.
- A soproni nyilas parlament tagjaként
1945-ben Németo.-ba menekült,
1950-ben Madridba költözött.
1952-ben a clevelandi Kossuth
Könyvkiadó alapító elnöke.
- A székely nép sorsáról szóló
elbeszélésköteteivel az erdélyi m. próza nagy ígéreteként mutatkozott be, művei
nagy olvasottságnak örvendtek.
- Leghíresebb műve: Uz Bence, aki irodalmi testvére Tamási Ábelének[4]
és Wass Tánczos Csuda Mózsijának[5].
Mindhárman a székely ember prototípusát jelentik, mindhárman csavaros eszű,
talpraesett, érző szívű székelyek, igazságosak, segítőkészek. Az élet nagy
bölcsességeit mondják ki, amiknek örök érvényük van. A nép hagyományait, értékeit képviselik, a
nép nyelvén szólalnak meg. Cselekedeteiken, gondolataikon keresztül
bepillanthatunk a havasok életébe, hagyományaiba. Közös jellemzőjük, hogy
állandóan konfliktusba kerülnek a hatalommal, mert az betör a saját világukba.
De mégis mindent kellő humorral, iróniával, csellel és ravaszsággal megoldanak.
- író
- 1904-től Farkaslakán járt elemi iskolába, 1910-től
a székelyudvarhelyi kat. főgimnázium tanulója;
- irodalmi kísérleteivel sikereket ért el a Zászlónk c. hetilap pályázatain. 1917-ben
hadiérettségit tett. 1918-ban az olasz fronton szolgált, őszi szabadságáról már
nem tért vissza; nov. 18-án megkezdte jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen.
1921-től Kereskedelmi Akadémiára járt. 1922-ben diplomát kapott, bankokban
dolgozott Kolozsváron, Brassóban.
- Szász Tamás, a pogány c. elbeszélésével díjat nyert a Keleti
Újság novellapályázatán. 1923-ban a Tizenegyek kolozsvári
antológia szereplője. 1923. júl.–1926. máj. között az USA-ban alkalmi munkás,
banktisztviselő; írásait folyamatosan hazaküldte. 1925-ben megjelent első
novelláskötete (Lélekindulás, Kvár). 1926-tól 1944-ig Kolozsváron
élt, az Újság, az Ellenzék munkatársa, előadókörutakat
szervezett, többször szerepelt Mo.-n. 1926-ban feleségül vette Holiker
Erzsébetet. 1933. máj.-tól a Brassói
Lapokban külön rovata volt (Tiszta beszéd). 1926-ban az Erdélyi Helikon alapító tagja.
- 1935-től politikai felfogása radikalizálódott, nézetei a népi írókéhoz kerültek közel.
1935-ben részt vett az Új Szellemi Front
kísérletében, 1936-ban cikksorozatában (Cselekvő ifjúság) az
„erdélyi gondolatot” igyekezett megújítani. 1937. okt.-ben a népfrontos
Vásárhelyi Találkozó elnöke, zárszavában (Hitvallás) „erkölcsi és nemzeti alapon álló népi
demokráciát”, m.–román megbékélést hirdetett. 1942. nov.-ben felszólalt a
lillafüredi írótalálkozón, 1944. aug.-ban az Erdélyi M. Tanács tagjaként a
háborúból való kilépést szorgalmazta. Bajor Gizi házában vészelte át Bp.
ostromát.
- 1945–47-ben országgyűlési képviselő. 1949–1953
között kiszorították az irodalmi életből; jeleneteket, bábjátékokat, verses
önéletrajzot írt. 1954-től a Hazafias
Népfront Országos Tanácsának tagja lett, és megjelenhettek cikkei,
elbeszélései. 1956. szept.-től 1957. ápr.-ig a Magyar Írók Szövetsége
társelnöke, 1956. okt. 31-én a Petőfi Párt Irányító Testületének tagjává
választották.
- Tamási Áron fogalmazta a dec. 28-án az
írószövetség közgyűlésén fölolvasott Gond és hitvallás c.
nyilatkozatot. 1963-tól a Béketanács elnökségi tagja.
- Szülőfalujában temették el.
- 1943–1949 között az MTA lev. tagja, 1989-ben
posztumusz visszaállították MTA-tagságát. Többszörös Baumgarten-díjas (1929,
1930, 1933, 1943), 1954-ben Kossuth-díjat kapott.
- Nyelvteremtő író. Írásművészete a népi irodalom igézetében fogant epika
líraibb hangú változata, tematikája a székelység világához kapcsolódik.
- Gyökerei e zárt etnikai közösség mese- és mondavilágába nyúlnak vissza, erősen
támaszkodik a tájnyelvre; jelentős szervező elve műveinek a mesei elemekkel elért jelképteremtés.
- Korai novelláinak témája a háború, a székely népélet, a trianoni
sokk okozta tragédiaérzet. Mesei és balladai mozzanatok keverednek írásaiban, a
hol romantikus, hol humoros novellák hősei a megtörhetetlen életakarat példái (Siratnivaló székely, Tüzet
vegyenek!, Ördögváltozás Csíkban).
o Első regényében (Szűzmáriás királyfi,
Kvár, 1928) egy nagytehetségű, de környezete által nem becsült diák eposzi
életútján a székely népsors tragikumát
akarta bemutatni, erősen romantizáló, néhol miszticizmusra hajló
látásmóddal.
o Címeresek
(1931): Realista
hangvételű, az erdélyi m. arisztokráciát bíráló társadalomkritikai regény.
o Erdélyi
csillagok c. novella: a magyar –
román együttélés lehetőségének balladai példázatát adja (1929-es kötetének
címadó novellája) (, uo.). Valóság és mese szerves egységének ábrázolásához a
harmincas évek elején jutott el.
o Az Ábel
a rengetegben (Kvár, 1932) a
kisebbségbe került romániai magyarság sorsának modellje is. Hőse gyerekember,
aki jellemet próbáló és fejlesztő körülmények közé vetődve hevül szembe a
természeti, társadalmi és nemzeti kiszolgáltatottsággal. A trilógia további
részeiben (Ábel az országban, Kvár, 1933; Ábel Amerikában,
Kvár, 1934) a regényvilágot belengő humor többször öncélúnak hat ugyan, de a
harmadik kötet végéről szállóigévé lett mondat („Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”)
Tamási Áron életművének művészi és etikai foglalata.
- Az ősi lélekvándorlás hitén alapul a test és a
lélek, a föld és az ég, az ember és a természet misztikus egységéről beszélő
jelképrendszerű – trilógiának tervezett – két regénye (Jégtörő Mátyás,
Kvár, 1935; Ragyog egy csillag, Kvár, 1938), és hasonló
mozzanatok jellemzik novelláinak egy részét is (Rügyek és reménység,
1936; Virágveszedelem, 1938). A társadalomrajzot, falu- és
családtörténetet, személyes vallomást vegyíti „hazai tudósítása” (Szülőföldem,
Kvár, 1939), mely néha hajlamos a „székely lélek” kissé idillikus ábrázolására,
mégis e könyv jelenti Tamási Áron stílusművészetének legteljesebb
megvalósulását.
- Romantizáló, költői hangú a Magyari rózsafa
(Kvár, 1941) c. regény és 1945 utáni első nagyobb epikai műve, az igazságról, a
földi paradicsom lehetőségéről elmélkedő meseregény (Zöld ág,
1948). Az irodalmi életből kiszorított, illúziótlanná váló író a történelemhez
fordulva találta meg újra saját hangját, ám könyvei több évig kiadatlanok
maradtak. A Bölcső és bagoly (1953) egy több kötetesre tervezett
önéletrajzi sorozat első fejezete, gyermekkorának falusi világát idézi, a Hazai
tükör (1953) c. ifjúsági regény pedig a reformkori és az 1848-as Erdély
tablójába rejtve szabadságeszményét fogalmazza meg. A történelem által
Dunántúlra sodort székely család új közösségteremtő kísérletéről vall a Szirom
és Boly (1960) c. „rege”. Utolsó, feleségének gépbe diktált önéletrajzi
emlékezésében a két vh. közötti erdélyi
irodalom idejét idézte föl humorral és nosztalgiával (Vadrózsa ága, 1966).
- Életművének
jelentős része a magyar dráma történetéhez tartozik. Mintegy 20 színpadi műve,
mesejátéka, jelenete az epikus ismert nyelvén szól, líraiság és balladai
komorság, valóság és mese
ölelkezik bennük olykor tanító szándékkal. A népi színjátszás megoldásaihoz
kapcsolódva felhasználta a lakodalmas, a passiójáték, a kántálás és a népi
hiedelemvilág elemeit (Énekes madár, [1933] bem. 1935; Tündöklő
Jeromos, Kvár, 1936; Vitéz lélek, 1941; Hullámzó
vőlegény, 1947; Hegyi patak, 1959; Boldog
nyárfalevél, 1962). Az egyedi
íráskészségen és látásmódon túl dokumentumértékük miatt is fontosak
publicisztikai munkái (Virrasztás, 1943; Jégtörő
gondolatok, 1982).
- író.
- Ref. teológiai és filozófiai
tanulmányai után Sárospatakon, 1918-tól a kolozsvári teológián tanított.
- 1922-től az erdélyi egyházkerület
püspökhelyettese, 1926-tól püspöke volt. A román szenátus tagjaként és
püspökként az erdélyi magyarság oktatási, kulturális és politikai jogaiért
harcolt.
- 1936-ban a küzdelmektől megfáradva eljött Erdélyből („Nem lehet”),
és a debreceni egyetem tanára lett.
- Történelmi regényei tették nevét
híressé:
o Ördögszekér
o Táltoskirály: II. András és IV. Béla korában játszódó történelmi regény, mely
apa és fia, trónörökös és király, a felelősségteljes, erős kezű egyéniség és
egy befolyásolható, gyenge vezető kettőségét mutatja be. A mű kb. egy évtized
eseményeit öleli fel, az ország állapotát, tagoltságát, a kiskirályok hatalmát
érzékletesen bemutatva. A mű hangsúlyosan kettéválasztja a királyi központ
világát, szokásait, embereit Gyulafehérvár és Erdély sajátságaitól. Erdélyt
varázslatos, még be nem tört országnak láttatja, vad, zsongó, varázslatos,
mítoszokkal és legendákkal teli országnak. Erdély népe a székelység, akik
vadembernek tűnnek első ránézésre, de mégis őszinteségükkel és
közvetlenségükkel bizalmat ébresztenek a királyban. Hűen szolgálják Bélát,
minden érdek nélkül. Ez az egyik nagy kontraszt a két világ között: míg Bélát
szívvel szolgálják és követik, addig Andrást kihasználják idegenből szakadt
emberei, akik tönkreteszik az országot, s még a tatárokkal is lepaktálnak. A
regény nagy része Gyulafehérvárott játszódik, a kereszténység egyszerre lengi
át a történetet a pogány legendákkal és hiedelmekkel. A templomépítés, István
király anyjának, Sarolt sírjának misztikája mind idetartozik. A történetben
találkozhatunk Anonymusszal, (Péter atyával) valamint Julianus baráttal is, de
feltételezem, hogy ez már az író fantázia eredménye, hogy innen indította útnak
Béla király Julianus testvért. Mégis
érdekes érzés őket együtt látni.
o András halála és megbocsátása megható jelenet a műben, Béla
bevonulása és trónjának elfoglalása félelmet gerjeszthet az olvasóban, mégis
egy igazságosabb világot sejtet. A mű végén a történelemből ismert tatárjárás
következik be, mindent elpusztítanak s a regénynek ezzel van vége.
- író, szerkesztő.
- Kuncz Aladár 1895-től a kolozsvári piarista
gimnáziumban tanult. 1903-ban a bp.-i egyetem m.–latin–görög szakos hallgatója,
az Eötvös-kollégium tagja. Barátai Laczkó Géza, Szabó Dezső, Pais Dezső, Trócsányi Zoltán; gyakran megfordult
Ferenczi Zoltánnak, az egyetemi könyvtár igazgatójának családjánál. Az
egyetemen Riedl Frigyes tett rá nagy
hatást. 1907-ben Toldy Ferenc
c. tanulmányával szerzett bölcsészdoktori címet. 1908-ban tanári vizsgát
tett, és a VI. kerületi főgimnázium tanára lett. Részt vett abban a tanármozgalomban, amely meg akarta
reformálni a közoktatást. Szerepet vállalt az 1910-i tanárkongresszus
munkájában, tagja volt a Bp.-i Tanár Kör választmányának. 1914-ben részt vett a
Tanáregyesületi Reformpárt megalakításában. Előadásokat tartott a
Társadalomtudományi Társaság szabadiskolájában, belépett a Martinovics szabadkőműves páholyba, részt vett a Jászi Oszkár vezette Polgári Radikális Párt
megalakításában. A Nyugat munkatársa, Ady,
Babits és Kosztolányi barátja volt. Thököly a francia irodalomban
(1914) c. tanulmánya igazolja filológusi képességeit. A magyar
irodalomtörténet elméletének és módszerének fejlődése Toldy Ferenc óta
c. monográfiája kéziratban maradt. 1909-től nyári szabadságát Párizsban vagy
Bretagne-ban töltötte. 1911-ben a M. Irodalomtörténeti Társaság tagja lett. 1914-ben egy breton faluban, Carantecben
érte a háború kitörése. Párizsba utazott, a franciák mint ellenséges állam polgárát internálták, Perigueux-be, majd
Noirmoutier szigetére, végül 1916-ban Ile d'Yeu-re került. Társai között volt
Bárczi Géza, Lakatos Imre, Németh Andor. A franciák rosszul bántak velük, a fogságban erős közösségi élet és kulturális
munka szerveződött. Élményeiről Fekete kolostor
(1931) c. regényében számolt be.
1919. máj. végén érkezett haza, a IX. kerületi reálgimnáziumban kapott tanári
állást. 1923-ban Kolozsvárra
költözött, az Ellenzék irodalmi
rovatának vezetője lett, megszervezte a lap novellapályázatait. Janovics Jenő
színigazgatóval „írói olimpiászokat” rendezett. 1926-ban Bánffy Miklóssal és
Kemény Jánossal ez utóbbinak marosvécsi várkastélyában megszervezte az erdélyi
írók nyári Helikonát. 1928-ban Bánffy Miklós főszerkesztő és Áprily Lajos
szerkesztő mellett megindította az Erdélyi
Helikont, és Áprily 1929-i Bp.-re költözése után ő szerkesztette.
- Az erdélyi gondolat Erdély magyar irodalmában, Tíz
év és Erdély az én hazám c. tanulmányaival vett részt a transzszilvanista gondolat
megalapozásában. Szerepet vállalt az
erdélyi m. írók szász és román kapcsolatainak
kialakításában. Mint irodalomkritikus az erdélyi m. irodalom európai szellemiségének
megerősítésén fáradozott. Szemléletére Bergson filozófiája, Romain Rolland
humanizmusa hatott. Szervező munkáját súlyos betegsége szakította meg; egy
bp.-i klinikán májrákban halt meg.
- „Egykönyvű” író, nevét a Fekete
kolostor őrzi. Korai elbeszélései a Nyugatban lélektani érdeklődésről, a különleges emberi sorsok iránt
tanúsított figyelemről vallanak. Francia fogsága után írott novelláiban
nosztalgikusan idézte föl ifjúságát, máskor írókat: Gyulai Pált, Vajda Jánost
választotta hőseinek. Vitéz Mihály a halál révén (Pásztortűz
1923) c. jelenetében Csokonai utolsó napját örökítette meg. Felleg a
város felett (1931) c. regényében ifjúságának bp.-i és kolozsvári
tapasztalatait beszéli el.
- A Fekete kolostor emlékirat jellegű visszatekintését
határozott epikai kompozíció és fiktív elemek teszik valódi regénnyé.
Krónikaanyagát gazdag emberi portrék és szimbolikus jellegű történetek
egészítik ki, a megpróbáltatások leírásából önelemző, önéletrajzi
fejlődésregény és egy emberi közösség „kollektív”
regényévé vált. Külföldön is sikert aratott, 1937-ben franciául, emellett
angolul, olaszul, törökül és románul is megjelent.
- Kuncz Aladár kiváló műfordító volt;
Gobineau, A. France, Maupassant műveit tolmácsolta.
- építész, író, grafikus.
- Erdélyi szász család sarja. 1893–1901 között a
kolozsvári ref. kollégiumban tanult. 1902-től a bp.-i műegyetem hallgatója.
1907-ben diplomát szerzett. 1908-ban építészirodát nyitott Bp.-en, 1909-ben a
főváros őt és társát bízta meg az állatkerti pavilonok tervezésével, ezért
Németo.-ba utazott tanulmányútra.
- 1910-ben a Kemény
Zsigmond Társaság tagjává választották. Befejezte sztánai házának, a Varjúvárnak építését. Elkészítette A
régi Kalotaszeg c. könyvét, megtervezte a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épületét.
- 1911-ben szerkesztésében megjelent a Kalotaszeg első száma.
- 1914. febr. 1-jén a sztánai reformátusok bálján
Móricz Zsigmond Kós Károly vendége volt. 1915-ben megrajzolta a Testamentum
és agrikultúra c. könyvét. 1916-ban megtervezte IV. Károly koronázási
ünnepségének díszleteit. Elismerésként megkapta a Ferenc József lovagkeresztet.
Elkészítette első linómetszeteit, amelyekkel Kőműves Kelemen c.
művét illusztrálta. 1917-ben a Konstantinápolyi Tudományos Intézet építészeti
szakértőjeként megbízást kapott Konstantinápoly épületeinek feltérképezésére.
- 1918-ban megjelent Sztambul c.
várostörténeti monográfiája. A Károlyi-kormány kinevezte az Iparművészeti
Főiskola tanárává, de Kós Károly karácsonyra visszatért Sztánára családjához.
- 1919 tavaszán a wilsoni önrendelkezési elvek alapján megszervezte
a Kalotaszegi Köztársaságot, amelynek címert, pénzt, zászlót és bélyeget
tervezett. 1921-ben szerepet vállalt Erdély politikai életének megszervezésében,
megjelent az erdélyi magyarság demokratikus tájékozódását elindító Paál
Árpáddal közös Kiáltó szó c. röpirata.
- Szerepe volt a M. Néppárt és a M.
Szövetség megalakításában, mindkettőnek a titkára, Benedek Elek Vasárnap c. politikai lapjának
szerkesztője volt. Saját nyomdájában Sztánán megjelentette a maga illusztrálta Erdély
kövei és Attila királról ének c. műveit. 1924-ben
nyomdájában Kaláka kalendáriumot adott ki, Érmindszentre Ady szülőházára emléktáblát készített.
- Az Erdélyi Szépmíves Céh egyik
alapítója volt, több kiadványát illusztrálta. 1926-ban az Erdélyi Helikon megalapításában vett részt. 1929-ben a
Barabás Miklós Céh egyik létrehozója,1930–1944 között elnöke. 1931–1944 között
az Erdélyi Helikon szerkesztője. 1934-ben Marosvécsen a Kemény-parkban kerti
kőasztalt készített Kuncz Aladár emlékére. 1936–1965 között a kalotaszegi ref.
egyházmegye főgondnoka.
- 1938-ban Az
országépítő (Kvár, 1934) c.
történelmi regényéért Baumgarten-díjat kapott. 1940 őszén Corvin-koszorúval
tüntették ki az erdélyi magyarságért végzett munkájáért.
- Kiállt a Korunk és Gaál Gábor mellett
az ellenük felhozott vádakkal szemben.
- 1943-ban a lillafüredi írókonferencián
támadta Mo. németbarát háborús
politikáját
- 1940–44-ben a kolozsvári Mezőgazdasági
Főiskolán mezőgazdasági építészetet tanított. 1945-ben a M. Népi Szövetség
megyei elnöke, az országos vezetőség tagja, a Romániai M. Képzőművész Szövetség
elnöke, a Műemlékvédő Bizottság tagja. 1946-ban országgyűlési képviselő, a Világosság munkatársa. 1952-ben nyugdíjba
vonult, s főleg irodalommal foglalkozott.
- 1962-től visszavonulva élt, de kiterjedt levelezést folytatott.
- Építész, grafikus, könyvillusztrátor,
regényíró, irodalomszervező, politikus volt. Építészként a század elején a
kalotaszegi és a székely népi építészet elemeinek felhasználásával sajátos
stílust alakított ki.
- Irodalmi műveihez Erdély múltjának, kulturális örökségének
tanulmányozásából merített. Vállalkozása Kodály Zoltánéval és
Móricz Zsigmondéval rokon. Nem készült
írónak, „népe sorsával birkózva” jutott mind közelebb az irodalomhoz. A transzszilvanizmus
gondolatának egyik megfogalmazója volt. Az erdélyiség lényegét
regényeiben fejezte ki legszemléletesebben.
- Varjú nemzetség (Kvár,
1925), első regénye történelmi kerete a
Bethlen Gábor halálát követő időszak. Benne az erdélyi magyarság útkeresését a
Varjú család sorsán keresztül ábrázolja. Harcukat a havas román és m. népe
támogatja, a regény hőse valójában a szűkebb haza, Kalotaszeg népe.
- Az országépítő (Kvár,
1934) Szent István tragédiájáról szól,
mivel érzelmei ellenére kell rákényszerítenie államépítő reformjait a nemzetre.
- Történelmi
drámájában, a Budai Nagy Antalban (Kvár, 1936) az 1437-i bábolnai
parasztfelkelés vezérének tragikus sorsát ábrázolta.
- író, elbeszélő, drámaíró, szerkesztő.
- Elemi iskolába Pusztakamaráson járt.
1940–45-ben a nagyenyedi Bethlen Kollégium diákja volt. 1945-ben Kolozsvárt a
Móricz Zsigmond népi kollégiumban tanult.
- Világosság
riportere lett.
- 1948-tól a Falvak Népe szerkesztője, 1950–54-ben főszerkesztője Bukarestben.
- 1958-tól az Új Élet szerkesztője, 1971–1989 között főszerkesztője.
Marosvásárhelyen él.
- 1979-ben Herder-díjat kapott.
Fontosabb további díjai: Szép Ernő-jutalom (1987), IBBY-díj (1987), Magyar Művészetért
Díj (1989), Bethlen Gábor-díj (1990), Ius Humana-díj (1991), Kossuth-díj
(1992), Tiszatáj-díj (1992), Kisebbségekért Díj (1995), Magyarság Hírnevéért
Díj (1997).
- Művészete a mezőségi paraszti világ
epikai és színpadi ábrázolásától emelkedett egyetemes létfilozófiai érvényű
kérdések megjelenítéséig. Írói szemléletének
középpontjában szűkebb közösségének gondjai állnak. Pályakezdő novelláiban
a mezőségi paraszti világot szólaltatta meg. Családi közelségből, rokoni melegséggel rajzolja a mezőségi parasztok
életét. Móricz nagy témáját, az urak
és parasztok küzdelmét ábrázolta előbb, de a remélt társadalmi megújulás
„hajnali óráinak” lendülete új távlatot adott hőseinek.
- Első hősei a régi világ kötöttségeiből
felszabaduló szegény emberek (Hajnali győzelem, Bogár Zsuzsika búcsúzik). Alakjai
összetéveszthetetlenül erdélyi, mezőségi
emberek, sorssal viaskodó derűjüket, „karmos kacagásukat” és anekdotáikat is az
életbizodalom formálja.
- Sütő András hamarosan tapasztalta,
hogy hősei fölött elkomorult a történelem. Háromnegyedes eszűeknek,
„félrejárónak” látszanak, pedig nem ők hibbantak meg, hanem a sorsukba
beleszóló történelem.
~ Wass
Albert Farkasverem című regénye: szintén mezőségi emberek, akiknek az
életét a történelem tönkretette, tele különc figurákkal, akik nem hajlandók
tudomást venni az új világról, új törvényekről.
- Sütő András két irányban próbálta
elkerülni a sematizmust: visszatért
a múlt ábrázolásához (Egy csupor zsír), másrészt fölfedezte
a szatirikus és a humoros ábrázolásmód lehetőségeit, így távolságtartással figyelmeztethet a
történelem és a jellemek torzulásaira (Októberi cseresznye, Túróspuliszka).
Ám sem a múlt, sem a szatirikus hangnem nem elégítette ki.
- Az ötvenes évek közepén elhallgatott, évekig egyetlen novellát sem írt, a görögség tanulmányozásával mélyítette
szemléletét, távlatot teremtett a provincia gondjainak kifejezéséhez.
Fölismeréseit esszékben, tűnődésekben fogalmazta meg, a korszerűséget abban
látta, képes-e az író a szűkebb
közössége gondjaira egyetemes érvényű választ adni. Félrejáró Salamon (1956) c.
kisregénye, néhány novellája valamint Pompás Gedeon (1968) c. színműve már egy-egy motívumban előre
mutat pályájának nagy korszaka felé, az összetettebb
ábrázolásmód, valamint a személyiség és a hatalom ütközésének problematikája
következtében.
- Anyám könnyű álmot ígér (1970)
c. regénye (alcíme szerint: naplójegyzetek) gazdag mezőségi szociográfiai
anyagát a képi látásmód, valamint az intellektuális
reflexiók révén – közvetlen személyességét is megőrizve – emeli egyetemes jelentésűvé:
a megélt nehéz történelmet a
helytállásról való tanúságtétellel avatja erőforrássá. Az egymástól elütő
színes mozaikok – naplójegyzetek, újságkivágások, esszék, beszélgetések stb. –
egységes művet alkotnak, az epikus perspektívák sokszínű gazdagsága a teljesség
benyomását kelti.
- Két kiemelkedő esszéje – a Nagyenyedi fügevirág (?)
és a Perzsák (?) – a sajátosság értékeinek, megőrzésének védőirata, az anyanyelv és a közösség összetartozásának példázatérvényű dokumentuma.
Az Engedjétek
hozzám jönni a szavakat (1977) c. esszéregénye az Anyám könnyű álmot
ígér c. művében és az esszékben is gazdagon megszólaló anyanyelvvédelem összegző műve.
Nevelési regény: arról szól, hogy a nagyszülők
miképpen adják át a világot kis unokájuknak a szavakban, s e világátadás közben
milyen gondolatokkal és gondokkal küzdenek maguk az átadók.
- Az 1970-es években írt történelmi paraboladrámáiban a személyiség és a
hatalom viszonyának sokrétű elemzését adja.
o Az Egy
lócsiszár virágvasárnapjának
(1973) hőse, Kolhaas Mihály csak későn ismeri föl,
hogy a végig nem vitt forradalom önmaga ellentétébe fordul, s legjobb
híveit is elpusztítja.
o A Csillag
a máglyán (1974) két egyenrangú hősében kétféle forradalmi
magatartás ütközik össze, s nemcsak a hatalommal küzdő embert mutatja be, hanem
a hatalomba jutottat is a maga igazságaival jeleníti meg.
o A Káin
és Ábel (1977) mitikus idejében Sütő András a konkrét, történelmi
viselkedésmódok mögött ható két magatartásmodellt, a megalázkodót és a bátran
szembenézőt jeleníti meg kiélezett, választásra kényszerítő drámai helyzetben.
A bibliai parafrázisra épülő dráma az erdélyi magyarság magatartásformáinak
vizsgálatával egyetemes érvényű magatartásmodelleket állít szembe egymással.
o A Szuzai
menyegző (1981) a Perzsák reménytelenebb eszméjű drámaváltozata. A szövevényes eseményvilág az anyanyelv, barátság, szerelem, a
személyiség önérzetének konfliktusát mutatja be az önmagát istennek
minősítő őrült hatalommal.
- Ezután Sütő András újabb könyvei már
nem jelenhettek meg Romániában, Mo.-on jelentette meg őket. A történelmi
paraboladrámák után az
o Advent a
Hargitán (1985) közvetlenül fejezi ki az erdélyi magyarság
élményeit. – Dramaturgiájában a székely
népi játékok és Tamási drámáinak
ösztönzését hasznosítja.
o Álomkommandó c.
drámája (Alföld, 1987) az abszurd drámákkal tart rokonságot. A fasizmus és a jelenkori terror lényegi azonosságát dokumentálja,
s az erőszak elleni nyílt kiállást sürgeti – győzelem reménysége nélkül is. A
szétszóródással, meneküléssel szemben a „maradok, másként nem tehetek” erkölcsi
eltökéltségével szólnak esszéi az erdélyi magyarság megpróbáltatásairól, s
követelnek méltó emberi sorsot a nemzeti kisebbségek számára.
gróf Czeigei Wass Albert (Válaszút [Mezőség-Erdély], 1908. jan.
8.–Astor [Florida, USA], 1998. febr. 17.)
- író.
- Debrecenben gazdasági akadémiát
végzett, gazdálkodott.
- A kolozsvári Ellenzék munkatársa, az Erdélyi Szépmíves Céh tagja.
- 1935-ben Farkasverem c.
regénye Baumgarten-díjat nyert. 1944–1952 között Németo.-ban, 1952-től az
USA-ban élt, 1956-tól a University of Florida tanára volt. Az Amerikai Magyar
Szépmíves Céh megalapítója. Soha nem térhetett többet haza
- Nem prózaíróként indult, egyfajta írói
polihisztorság jellemzi.
- Leghíresebb verse: Üzenet haza
- Erdély örök témája, minden regénye
Erdély sorsával, történelmével, népével, hagyományaival foglalkozik.
- Regényeinek elemzéséhez ajánlom:
Takaró Mihály: Wass Albert regényeinek világa, Püski kiadó, 2004.
- író.
- gyerekkorát Sepsibikkszádon, Marosvásárhelyen,
majd Kolozsvárt töltötte; gimnáziumba is itt járt. 1945-ben a debreceni ref.
kollégium diákja volt, tanulmányait félbehagyta. Megnősült, sokféle
foglalkozással próbálkozott, ipari munkás, bányász, katonatiszt lett.
- 1954-ben az Irodalmi Újságban megjelent első elbeszélésével
(Sokan voltunk) az irodalmi
élet középpontjába került.
- 1958-tól 1968-ig az MTA
Eötvös-könyvtárában dolgozott. 1956-ban, 1964-ben József Attila-, 1973-ban
Kossuth-díjat kapott. Arany Nimfa-díjas (Monte Carlo, 1970). Az MMA tagja.
- Pályakezdését az irodalomtörténet Móriczéhoz méri, a hasonló szemlélet,
népismeret és népszeretet miatt is.
- Sánta Ferenc első, önéletrajzi, egy
családi mitológia körvonalait kibontakoztató elbeszélései a helytálló, tisztes, az emberi értékeket, a munka
becsületét és az ösztönös igazságérzetet továbbörökítő szegénység világába
vezetnek.
- Kicsi madár c. novella: mesei hangulatuk, lírai pátoszuk és balladai nyelvezetük
Tamási Áronéra emlékeztet.
- Farkasok a küszöbön, 1961: a poézist a szociális igazsággal ötvöző, érzelmesen színezett
közvetlenséget, balladás hangot e második kötetében baljós és diszharmonikus
világérzés, drámaiság és tárgyilagosság váltja fel.
- Nácik, Olasz történet, A veder: tudatosan
értelmezi a kisember és a történelem, a kisember és a hatalom viszonyát, az
egyes ember morális felelősségét, az egyéni és a társadalmi felelősségvállalás
szerepét és mértékét.
- A Müller család halála: Az élet újrateremtését, a családért és a munkáért való tevékenységet
az osztályok, hatalmak harcán túlmutatónak, világnézetek fölött állónak fogja
fel .
- Szegény leány, szegény
legény, Kicsik és nagyok: a kegyetlen
világban, a megalázottságban megőrzött tisztesség, szépség példázata is
egyetemes igazságok kimondását célozza, a közvetlen elbeszélést az áttételesbe,
parabolikusba játszva .
- Isten a szekerén: az irreális elemeknek reális világba, jelképeknek konkrét életanyagba
való emelésével, a sejtelmesség hangulatának megteremtésével kísérletezik ().
- Halálnak halála c. novellája a gyakorlatban is alkalmazott humanizmus példázata, az
emberi magatartás átfogó erkölcsi igazságát kutatja, az etikus és a történeti
cselekvés ellentétét fogalmazza meg.
- Ugyanezt taglalja Az ötödik pecsét
(1963) c. allegorikus regénye, amelynek határhelyzetbe kényszerített hősei a
lelkiismeretük parancsát követve választanak az élet és a becsület között.
- Társadalomfilozófiai kérdések fogalmazódnak
meg a Húsz óra (1964) – eredeti címén: Húszórás riport
– lapjain. A kerettörténet szereplője egy 1956-os gyilkosság után érdeklődő
újságíró, aki előtt feltárul egy falu s benne négy paraszt sorsa.
- Az áruló (1966) c. vitaregény egy író éjszakai meditációja négy lehetséges
emberi magatartásról, a küzdő hős, a forradalmár dilemmáiról. A huszita háborúk
korának költött alakjait – egy huszita harcost, egy diákot, egy papot és egy
parasztot – megidéző dialógussorozat a történelmet alakítók és elviselők
konfliktusát állítja előtérbe. E kisregény drámaváltozatát (Éjszaka)
több színház bemutatta;
- dramatizálták és játszották a másik két regényt
is, ezekből Fábry Zoltán rendezésében film is készült.
- Új kötettel az Isten a szekéren
(1970) c. válogatott novellás könyve után nem jelentkezett.
Forrás:
patacsracvaros.hu
keheske.uw.hu
0 Megjegyzések