Radnó György: A némaságom kiáltom

A némaságom kiáltom ki a világnak,
reteszeim némán zárlatosra váltanak,
elhullott könnyeimből varrok patakot,
őszinte az ős-némaságom, nem hallod?

Lépéseim szaggatott lábnyomait viszem,
kezembe göngyölve, s papír az ékszerem.
Zöldre tapostad az utat, de nem találom,
fulladok, fekete tintával inhalálok.

Az illatod vezet kúthoz, arany folyam,
titkod nem adod, s lehet zokogsz rólam,
szemembe hideg vagy, vagy üveg gátol?
ne keress, jégalkohol szünteti butaságod.

Forrongó rögökkel küzdök gólyalábon,
ne siess, olvadok s magam plakettálom,
lábam nyomát egyszer talán, fosszílián
csodálja messziről jött robot indián.