Idevetődtem...
az út vége
puha föveny.
Ágam, gyökerem veszítve
nyúlok el a folyó partján,
s puhán vesz körbe
az örök délután.
Halkul a folyó zenéje,
majd lassan távolba vész,
és míg simogatón hullik rám
hajad,
szálain szelídül a fény
vadszőlőzuhatag,
mely gyengéden elrejt.
Arcomat hűs árnyékba fonod,
a Naptól is védve szemem,
s ahogy mozdulatlan fekszem
szorosan ölel át folyondár karod.
1 Megjegyzések
Szép vers!