Asztalos Attila: Ál/arc

Szívem kínlódva verdes, 
megbénítja a fájdalom. 
Rajtam mosolygós ál/arc. 
Láthatjátok: semmi bajom! 

Fél-lény vagyok ki sötétben botorkál, 
társát hasztalan kutató kárhozott lélek, 
szárnyaszegett, bukdácsoló, magányos... 
Talán örökre ez vár; félek, nagyon félek... 

Volt már hogy elejtettem, 
így ál/arc nélkül álltam ott. 
Láttam, nem tetszett nektek. 
...zavart a síró Pierrot. 

Ahogy hozzám simultál s átöleltél, 
megérintetted szívem, átjárt a szerelem; 
Azt hittem végre egymásra találtunk... 
de te nem ezt akartad; játszottál csak velem. 

"Lehetne több türelmem! 
Magányom miért fájlalom?" 
Szónoki volt a kérdés; 
Nem hallottátok válaszom. 

Van aki vonzó s társat nap mint nap vált, 
más egymagában is boldogan él a mának... 
...én nem vagyok ilyen, fogjátok már fel; 
Mind embernek születtünk, de nem egyformának... 

Telnek a napok... hetek... 
és én teszem mit tenni kell; 
...odabent vihar tombol... 
Nektek ál/arc takarja el.
Megosztás a Google Pluson

0 Vélemény: