Dermedt hómezők ködbe veszve...
Kavargó hófergeteg temeti be
Homályos fenyvesek mélyén
Az óriás testén vonagló nyüveket...
Egy ember keresi, egy ember kutatja
Az erdő mélyén rémekre bukkanva,
Óriás volt, s most tehetetlen halom,
Testét moha fedi be az új tavaszon.
Eltűntek... elűzték őket énekszóval,
Csengettyűvel, poshadó borral...
Hatalmas sziklák nem repülnek többé...
Kis falucska tornya súlyos hóval födve,
Világos házikók bajjal, búval tömve,
Az új fény titokban nemrég megszületett,
De messze van még a víg kikelet.
Nap-fiak lobbannak üres kandallókban,
Új vetés híre kél éhes madaraknak,
Ég a dolog szorgos népnek keze alatt,
Komor óriás-síron megcsillan a harmat...
0 Megjegyzések