Kellemesen telt ez az örökké emlékezetes nap is a munkahelyemen, 2000, március 5, ahogy végig gondoltam már több alkalommal. Újabb férfi akadt a horgomra, nagyon tetszett, ő is 29 éves volt ekkor mint én . Délután 6 órára beszéltük meg a randit azzal a férfival aki már elég régóta figyelte minden mozdulatomat. Sokszor elkaptam a tekintetét ahogy a melleimet és a fenekemet vizslatta és néha egy nagy sóhajt eresztett el suttyomban. Kimondottan szép volt az arcom és az alakom, és csinosan öltözködtem. A munkahelyemen már négy férfit sikerült az újaim köré csavarni, és ami a lényeg, egyik sem tudott a másikról. Volt egy mindenes vőlegényem, nagyon szeretett és ez roppantul tetszett nekem. Na igen, én is szerettem valami formában, de ez nem jelentette a feltétel nélküli lemondást a férfi élvezetekről. Megcsörrent a telefon, Pali hívott a mindenes vőlegényem, kérdezte mikor érek haza. Minden gondolkodás nélkül füllentettem neki, lesz egy kisebb buli és talán éjfélkor, talán kicsit később. Nem volt ideges külsőleg, de sokszor láttam remeg ha távol vagyok tőle, féltett ha hosszabb-rövidebb időre egyedül mászkáltam esténként vagy éjjel. Sosem sértett meg, bízott bennem és ez is remek szórakozás volt egy egy kalandom után. Végre elérkezett a munkaidő vége, pillanatokon belül rendet tettem az íróasztalomon és már siettem is ki az irodából. Leszaladtam az első emeletről, kiszaladtam az utcára és elindultam a majd húsz méterre lévő buszmegállóhoz. Négy megálló és az Éva kávézóban már találkozhatok a csillagszemű kollégámmal aki a mellettem lévő irodában dolgozik. A pár méterre lévő saroktól hirtelen kivágódott egy taxi és mielőtt félre tudtunk volna ugrani egy páran belerohant a megállóba. Azt láttam, hogy felrepülök magosra, majd leesek a szétrombolt buszmegálló lemez kereteire. Nem vesztettem el azonnal az eszméletemet, hallottam ahogy kiabálnak, jajveszékelnek. Majd lassan eltűnt a hang és a fény. Kómába estem. Amikor kinyitottam a szememet, eszméletre tértem Palit láttam magam mellett egy széken az ágyam mellett. Aludt. Pár perc múlva körbe akartam nézni, de nem tudtam, kábelek, csövek bennem és rajtam. A kezemet lassan meg tudtam mozdítani ami Pali kezében volt, felriadt. Rám nézett és sírva fakadt, hatalmasra nyitottam s a szememmel kérdeztem, miért zokog? Hirtelen fölém hajolt egy idősödő nő és mosolygott, ennyit mondott, Isten hozta! Pali abbahagyta sírást, fölém hajolt és csókolgatni kezdte a homlokomat, majd az arcomat, a számat nem tudta mert egy cső meg kábel volt benne. Hangot hallottam. Palinak mondták, menjen ki majd később visszajöhet. Nem szívesen ment ki de immel ámmal azért magamra hagyott. Ekkor két fehér ruhás nő kivette a számból a csövet, a kábelokat szedték le rólam majd vizes kendővel áttörülték a testemet. Nem tudtam megszólalni azonnal, de halkan megkérdeztem valakitől. Mi történt velem. Az egyik nő rám mosolygott és közölte, azonnal itt a doktor úr, megvizsgál és majd elmondja mi is történt. Pár perc múlva egy férfi jelent meg fölöttem, mosolygott majd elkezdte a mondókáját. Dr. Nagy Ferenc orvos, azért vagyok itt mert komába estem egy balesetből kifolyólag, egy évig voltam eszméletlen de a párom Pali minden nap majd nyolc órát velem volt és beszélt hozzám, fogta a kezemet és csókolgatott. Tehát újra születtem és ez köszönhető Palinak is az odaadó szeretetével. A gerincem eltört, megbénultam, örök életre ágyhoz, kerekes székhez vagyok kötve. Őszintén, nem fogtam fel mit is jelent amit a doki közölt, a szavak értelem nélkül csapódtak be majd ki belőlem. A doki megvizsgált majd elment, én azonnal elaludtam. Pali amikor bejött már aludtam még egy kicsit horkoltam is. Majd nyolc órát aludtam de a nővérke szerint ez már egy egészséges alvás volt. Pali megint aludt, hajnali három óra volt, sosem felejtem el ezt a napot sem. Pali felébredt a kezemet ahogy megmozdítottam a kezében. Mosolygott, könnyeit kimorzsolta a szeméből, megint csodálkoztam miért sír. Halkan meg tudtam szólalni.
- Mikor megyünk haza.—Pali halkan válaszolt.
- Nem tudom, de a lényeg élsz és nem vesztettelek el.—Mg akartam mozdulni de nem mozdult csak a kezem, a lábamat nem is éreztem, megint kérdeztem.
- Miért nem tudok mozdulni.—Pali nyelt egyet, majd halkan mondta.
- Tegnap a doki elmondta mi is van veled.—Elhallgatott, ekkor emlékeztem arra amit mondott. Felordítottam, ekkor jutott el a tudatomig, béna lettem egy élő halott. Berohant egy nővérke, kezében injekció és már szúrt is. Remegtem. Pali simogatott, puszilgatta a homlokomat. Éreztem kis idő múlva, mintha lelassult volna minden, eszembe jutott ekkor az az utolsó nap, átpörgött minden múltam egy pár másodperc alatt. Nem tudom miért, megnyugodtam, elfogadtam mindent ami velem történt, nem érdekelt semmi ekkor. Kérdezősködni kezdtem Palitól, kik voltak bent nálam a korházban. Elmondta, a kollégáim a baleset után pár nappal, de azóta senki sem, elfelejtettek. Szüleim két hónapja láttak mert messzi laknak. Pali minden nap nyolc-tíz órákat üldögélt mellettem. Lassan teltek a napok, kiengedtek a korházból, Pali hazavitt, minden kívánságomat leste, tornáztatott, fürdetett, idestova huszonöt éve már. Nekem él, és az azóta született két lányunknak. Ekkor értettem meg mi is az a szeretet. Nem dobott el, ápol és teszi csodás szeretetével és emberségével. Pár alkalommal találkoztam azokkal a kollégákkal akikkel lefeküdtem, még csak nem is köszönnek. Igazuk van, egy volt kúrvájukkal, egy béna nővel nem kell a kapcsolat mert az csak nyűg. Szégyellem magamat amiért Palival eljátszadoztam, és tudta. Lám lám a szeretete még csak nem is tiltakozott az akkori viselkedésem miatt. Nem bocsátott meg mert lelke elutasította a rosszat amit tettem. A szeretet legyőzte azt a megbocsáthatatlan bűnt amit vétettem, s mellé olyan boldog életet kínált fel ami kiemelte az emberi méltóságom és feledtette a bénaságot. Ezt egy társ adta aki a szeretetet nem elvakult dühvel nyújtotta át.
- Mikor megyünk haza.—Pali halkan válaszolt.
- Nem tudom, de a lényeg élsz és nem vesztettelek el.—Mg akartam mozdulni de nem mozdult csak a kezem, a lábamat nem is éreztem, megint kérdeztem.
- Miért nem tudok mozdulni.—Pali nyelt egyet, majd halkan mondta.
- Tegnap a doki elmondta mi is van veled.—Elhallgatott, ekkor emlékeztem arra amit mondott. Felordítottam, ekkor jutott el a tudatomig, béna lettem egy élő halott. Berohant egy nővérke, kezében injekció és már szúrt is. Remegtem. Pali simogatott, puszilgatta a homlokomat. Éreztem kis idő múlva, mintha lelassult volna minden, eszembe jutott ekkor az az utolsó nap, átpörgött minden múltam egy pár másodperc alatt. Nem tudom miért, megnyugodtam, elfogadtam mindent ami velem történt, nem érdekelt semmi ekkor. Kérdezősködni kezdtem Palitól, kik voltak bent nálam a korházban. Elmondta, a kollégáim a baleset után pár nappal, de azóta senki sem, elfelejtettek. Szüleim két hónapja láttak mert messzi laknak. Pali minden nap nyolc-tíz órákat üldögélt mellettem. Lassan teltek a napok, kiengedtek a korházból, Pali hazavitt, minden kívánságomat leste, tornáztatott, fürdetett, idestova huszonöt éve már. Nekem él, és az azóta született két lányunknak. Ekkor értettem meg mi is az a szeretet. Nem dobott el, ápol és teszi csodás szeretetével és emberségével. Pár alkalommal találkoztam azokkal a kollégákkal akikkel lefeküdtem, még csak nem is köszönnek. Igazuk van, egy volt kúrvájukkal, egy béna nővel nem kell a kapcsolat mert az csak nyűg. Szégyellem magamat amiért Palival eljátszadoztam, és tudta. Lám lám a szeretete még csak nem is tiltakozott az akkori viselkedésem miatt. Nem bocsátott meg mert lelke elutasította a rosszat amit tettem. A szeretet legyőzte azt a megbocsáthatatlan bűnt amit vétettem, s mellé olyan boldog életet kínált fel ami kiemelte az emberi méltóságom és feledtette a bénaságot. Ezt egy társ adta aki a szeretetet nem elvakult dühvel nyújtotta át.
