Szűcs Anna - Láz-lakat

Forrón, mégis mint dermedt láz-lakat
élhettem át némán és remegve:
pőre lelkemet látó ujjadat
létemen lassan végigvezetted.

Szemeimen, számon és szavamon
- a múltamon, a jelenbe jövőn -,
nyakamba bújó hajszál-aranyon...
állok előtted némán, reszketőn.

Hisz szelíd szavaim félve bújnak,
mert mások már mindenre feleltek:
hitről, szerelemről mindent tudnak,
én meg csak egyszerűen: Szeretlek.