A lassan érkező NAP
belemártja lábát a hajnali harmatba,
s arcát pihenni fekteti a lombok ölébe.
Most nem siet - sehonnan jött és sehová tart...
Csend van: kívül és belül.
Fénye tétova csodálkozással surran a fűszálak közé,
keresve a melegére vágyó dermedt életeket.
A sehonnan sem érkező szél először messziről figyeli,
aztán pajkosan belekarol egy apró fénysugárba,
s lassan forgó táncra kérve
együtt szórnak parázs-szikrákat a fák zöldjére.
Egy sehová sem röppenő madár belefüttyent
a csend arcába,
aztán mint aki hirtelen elszégyelte magát,
nedves tollait hallkan teríti rá egy csillanó fénykötegre.
A reggel óvatosan karolja át a várost.
Mintha ma ő sem akarná az ébredést.
Félszeg mosollyal nézi a pislogó házak
tátott szájából előbukkanó embereket.
Honnan, hová sietnek....?
Puha kéz terül el vállamon:
ez Te vagy - tudom.
Most mégis, mintha másképp éreznélek...
Mintha nem lágy simításod érintene,
melyet úgy ismerek már, mint a gondolataimban megbúvó vágyakat,
hanem valami más....
Egy sehonnan sem érkező
és sehová sem tartó ölelés,
mely csak a pillanatnak él,
s tudja, hogy ez a pillanat több, mint az örökkévalóság!
Jó veled.
Jó nem jönni sehonnan,
s nem rohanni sehová.
Csak lenni, csak érezni,
csak ölelni, csak szeretni.
Csak ennyi....
0 Megjegyzések