Lassú tánccal ha félve rám borul
e lágy fürtökben pajzán erotika,
komor szívemben fakul a fájdalom,
minden dobbanása angyalok dala.
Fénye ha csillan az est tükörén,
párjával ring a barna gyöngykoszorú,
porrá őrli testi magányom,
nincs többé kínba feszülő ború.
Fáradt kezem már hozzá szenderül,
mint a játékba csábított gyermek ujjai:
félve nyúlok e törékeny csodához,
meg ne szakadjanak húrjai.
Bársony szálon ha felé dereng,
illatba omló zuhatag:
szorongó szerelmem szétterül az ágyon,
könnyebben visel távoli álmokat.
Anya félti így gyermekét,
testével emelve falat,
arcának éke felragyog,
itt már nem kellenek a szavak.
Még egy pillanat és eltakar,
dimenzióit veszti a lét az ész a tér,
belém csókolja éhes vágyait:
Ha kedvesem haját fodrozza arcomba a szél....
0 Megjegyzések