Matus Henriett - Talány

Sírjál csak, ha sírni kell, én itt vagyok.
Panaszkodj, ölelj meg, rabod vagyok.
Szeretlek, s ezért bármit elfogadok.
Szomorúan csak rád várok.

Beszélj, ha azt kell tenned, én hallgatok,
Üvölts, ha úgy érzed, csendben maradok.
Mondd, hogy gyűlölsz, ha így könnyebb,
De bánat ne ölelje szíved.

A világ nem ért, én megértelek,
Hiányodtól szenvedve egyre csak féltelek.
Féltelek, hogy bánt az élet, mit meg nem érdemelsz,
Mondd el hát, mi szíved nyomja, én követem lépésedet.

Itt vagyok, hisz ezért jöttem, szeretni,
Rabod vagyok, ezt nem kell érteni.
A lélek az embert sokszor próbára teszi,
Kincs vagy, a legnagyobb kincsem, tessék érteni.

Rövid nappalok, szenvedéssel teli éjszakák,
Nap mint nap megöl a magány.
Napra nap, s az éjekre újabb árny,
Szeretlek, S hogy te szeretsz-e... Örök talány...