„Az erkölcs az elme gyöngesége.”
Arthur Rimbaud
Már este van, templomban szólt harang,a téren már a kurvák gyülekeznek.
Ma szóljon hát a nimfákért a lant,
kik enni adnak éhező szemeknek!
A város, íme, nyújtja kincseit,
és szobrot már csak Vénusznak emelnek,
és nincsen itt se bűn, se fény, se hit,
bolond itt az, ki nem veszen szerelmet!
Kocsmák várják a szomjú ajkakat,
míg bent a ringyók s hölgyek tánca bódít.
A templomkertben páran hajtanak
egy jó nőstényt, ki szörnyű hangon ordít.
Jobbágy s nemes, hát büszkén menjetek,
járuljatok a vénuszdomb elé ma!
Kerüljétek meg lent a főteret,
ott áll bőkeblű Márta s szép Heléna,
kinek torkán a mag mind elhasad,
és tudja jól, hogy földre szórni préda,
ő vár tirátok s néhány perc alatt
a földre hulltok mint a holt s a béna!
És ott van Anne, ki mindent meghalad,
ki levegőt is úgy vesz, mintha szopna,
kezében már a fallosz, szép darab,
és mintha közben mégis eldalolna…
A városon csak kéjtől nedves éj,
és halk nyögések úsznak át a ködben:
egy rendőr éppen gyermeket kefél,
a gyermek sír a kéjtől nedves ölben.
S ha jő a fény, hát minden újra régi.
A kéjre vízként zúdul rá a hajnal.
Az emlék még a vágyakat emészti,
s az ágyban horkol fáradt, borzos arccal.
Ajánlás
Olvasóm, hát ne hidd hogy mind igaz,
mit itt egy éjjel csendben összeírtam
én, az édes borra szomjazó kamasz,
de végy példát, és álmodd meg hogy így van!
0 Megjegyzések