Kiss Tamás: Mama elment, és már nem jön vissza

Mama, hiányzol.
Most mentél el, tudom, mégis sírok,
Nem tudtam, milyen élni nélküled.
Könnyeimet visszafojtva írok,
És egyszer csak, elfog a rémület.

Mama, nem vagy itt.
És rájövök, ha már nem jössz többé,
Nem lesz, ki engem legjobban szeret.
Fájó szívem csonka lesz örökké,
És sírni fog akkor is, ha nevet.

Mama, elmentél.
Itt hagytál engem és annyira fáj,
Ha lemegyek, már üres a konyha.
Most már csak emlékemben maradtál,
Végtelen fájdalmam, néma szobra.

Mama, most sírok.
Ha most itt lennél, tudom, nem hagynád,
Egy mosolyod megoldana mindent.
Minden, amit életedben adtál,
Őrzöm szívemben, a féltett kincset.

Mama, nem bírom.
Szeretnélek ölelni, csókolni,
De nem lehet, s csak az égre nézek.
Magányomban ahhoz tudok szólni,
S tán hallod, ez jelent menedéket.

Mama, örülök.
A sok szép emlék szívembe égett,
Hálás leszek ezért mindig neked.
Örülök, hogy ismertelek téged,
Minden perc, csodálatos volt veled.

Mama, köszönöm.
Azt hogy voltál és olyanná lettél,
Kinek tettei sokáig élnek.
Azt hogy óvtál és olyanná tettél,
Ki büszkén hordoz, szívében téged.

Mama, szeretlek.
Talán nem mondtam elégszer neked,
De mindent, ennek fényében tettem.
Ha hiányoltad, bocsáss meg nekem,
Remélem, pótolta szeretetem.

Mama, hiányzol…
És minden nap úgy fogsz, mintha aznap
Dobbant volna, szíved utoljára.
De soha nem felejtem el, hajdan
Kinek voltam, kicsi unokája.