Palercsík László: Ne sajnáljatok!

Már sziklák ütnek sebet lelkemen,
Láncuk visszahúz, nincs hová mennem.
Elfáradtam, s most egyedül vagyok,
De engem akkor se sajnáljatok!

Vádoltok és tépitek lelkemet,
Életemből áldoztam éveket,
Nem is hiszem, hogy így elhagytatok,
Hisz vállaltam önmagam értetek!

Most felhőkre bámul az unalom,
Szívemre fonódik a fájdalom!
A tiszta égről várom a napom,
Bármi is jöjjön el, én vállalom!

Itt élek, szívem csak egy vadmadár,
Egyszer elhagy a tébolyult magány,
S lelkem újra barátokra talál
A megnyíló fény tiszta hajnalán!

Ez a föld itt szent, az én világom,
Akármi történik, így imádom,
Ha a szebbet, jobbat csak álmodom,
Akkor is itt legyen a halálom!