Zsigmond Eszter: Bemetszés

előléptem a magam orvosává
tükörben, pengékkel műtöm saját arcom
minden nap egy tű: átszakad a bőrön
az idő és a lehetőség véges
alábukni saját anatómiádba
ne késs: tiéd a zsibbadás, a visszhang
az ember mintha átöltözne gyolcsba
tiszta, fehér kórházi szobákba
hol a mennyezetről táncoló kis fények
puhán esnek, mint a vérnyomás
s oly közel az angyal: szinte elfelejti
hogy ami szép, gyakran az is vérzik
és a bőrünk alá vésett hazugságok
igazából nem gyógyíthatók