Horváth Mária: A megmagyarázhatatlan

Ez a mai élet? - Félek, hogy nem élet.
Érzelemhiányban, gyötrő kínok között.
Szenvedés bolygója, robot éjjel-nappal.
Örök feszültséggel, stresszel, szorongással.

Megmagyarázhatatlan!

Rohanó világunk, sokkol a gondolat,
az anyagi hajsza mindenkit elragad.
Kilépni nem lehet, a malomkerék forog,
ha nem figyelsz oda, összetöri csontod.

Megmagyarázhatatlan!

Gyenge az én szívem, érzékeny a lelkem.
Mit keresek Én itt, e bűnös világban?
Egoista, önző rablók birodalma!
Ez a ma embere, nem törődve mással.

Megmagyarázhatatlan!

Mily pompa, gazdagság, hatalmas pazarlás!
Közben sír a földünk, pusztítjuk őt tovább.
Van, kinek a szerencse felvitte a dolgát,
rengeteg a pénze, mégis rabol tovább.

Megmagyarázhatatlan!

Másutt meg kívülről a fényes ragyogás,
mögötte üresség és érzelemhiány.
Amott meg a nyomor, a kínzó szenvedés,
jó, ha jut kenyérre a hónap végére.

Megmagyarázhatatlan!

Közben sír a földünk, csak pusztítjuk tovább,
kivesszük belőle minden csepp aranyát.
Gátlástalan módon gyilkoljuk őt tovább,
e gyönyörű bolygó gyenge kis talaját.

Megmagyarázhatatlan!

Bármit is teszek itt, már minden hiába,
kiáltom ezerszer, ebbe a világba.
Senki nem hallgat meg, de nem is érzi át,
szárnyakon repül az emberi butaság.

Megmagyarázhatatlan!

Hideg és kegyetlen, öldöklő a világ,
jöjj el, Én Istenem, tégy valami csodát!
Hallom mélyről jövő, hangos kiáltását,
fájdalmának súlyát, látom pusztulását!