Amerikai származású, Angliában letelepedett költő, drámaíró, kritikus
A Missouri állambeli St. Louisban született 1888. szeptember 26-án.
Ősei még a XVII. században vándoroltak ki Angliából Bostonba, ahol
világi és egyházi méltóságokra emelkedve erősen meggyökereztek a New
England-i puritán hagyományban. A költő apja tekintélyes üzletembernek
számított, anyja, Charlotte Stearns, gazdag bostoni kereskedőcsalád
sarja volt. Eliot 1910-ben elvégezte a Harvard egyetemet; szellemi
tájékozódását nagyban befolyásolták az „új kritikai” irányzat egyik megalapítójának, a kultúrfilozófus I. Babittnek, valamint G. Santayanának az előadásai.
1910-11-ig a párizsi Sorbonne-on tanult, 1911-14-ig filozófiai
tanulmányokat folytatott a Harvardon, 1913 nyarán Németországba,
1914-ben Angliába utazott, 1914-15-ig az oxfordi Merton College-ban
filozófiát hallgatott. 1915-ben Londonba költözött, ahol latint,
franciát, rajzot, földrajzot, történelmet, matematikát, úszást és
baseballt tanított a Highgate Schoolban, majd a Lloyd Bank tisztviselője
lett.
1917-19-ig az Egoistnak, az imagista mozgalom folyóiratának
segédszerkesztője, 1935-től a Faber and Faber kiadó rendszeres
munkatársa, később igazgatója lett. 1948-ban Nobel-díjat kapott.
1965. január 4-én halt meg Londonban.
A viktoriánus romantika szemléletével szembeforduló imagisták költői
eszménye, az éles, pontosan kivésett költői kép már Eliot első
versesköteteiben - Prufrock 1917, Költemények 1919, Most hozzád könyörgök
1920 - feltűnik és az érzelmek közvetlen kifejezését elutasító
személytelenséggel, iróniával, metafizikusan elvont gondolatisággal, a
versbe beépített tudós apparátussal párosul. Ezt a szemléletet és
technikát elvileg egy esszékötet, A megszentelt erdő 1920 fogalmazza meg. E. korai törekvései életműve költői csúcsában, A puszta ország; Átokföldje 1922 című költeményben összegeződnek.
A mű a Criterion folyóiratban jelent meg először, melyet maga Eliot
alapított 1922-ben, s szerkesztett 17 éven át. A költemény 433
verssorból áll, amelyhez a költő 191 sornyi filológiai magyarázatot
fűzött. A puszta ország ugyanolyan határkő az angol és az európai költészet fejlődésében, mint Joyce Ulyssese
a prózáéban: mindkét műben a polgári értékrendnek az a válsága
fejeződik ki expresszionizmust, szürrealizmust és konstruktivizmust
egybeötvöző avantgardista formában, amelyet az első világháború véres
zűrzavara tett nyilvánvalóvá. A cím kopár jelképe, a Petronius Satyriconjából
vett görög szavakkal megtűzdelt, latin nyelvű mottó, a Pound-nak szóló,
angolul kezdett s olaszul befejezett ajánlás, és a Pound modorában 35
különböző íróra célozgató, külföldi szerzőket hat nyelven idézgető,
szanszkrit szavakat is tartalmazó szöveg meglehetősen kuszának tetszik.
Összefüggéstelennek hat a ciklus öt szerkezeti egysége is. Tovább
nehezíti a költemény megértését a benne felvonultatott és elrejtett,
egymásba olvadó sok szereplő. Az elmosódott figurákkal a bizonytalan
háttér és a költői stílus is egyre változik. Zűrzavaros világképet
sugall A puszta ország műfaja is. Szabadvers-formája áttöri a
próza és a vers közötti hagyományos határt, de leomlik benne a líra, az
epika és a dráma közötti válaszfal is.
Az alapjában véve lírai költemény alakjai és helyzetei mögött egy
epikus történet körvonalai sejlenek. A második rész izgatott
párbeszédei, a harmadik rész „Temze lányai”-nak dinamikusan
változó monológjai, a költői mondanivaló drámai megjelenítése, a
sorokon hosszan átkígyózó versmondatok feszültsége s a stílusnak a
Jakab-kori verses dráma hagyományát követő nyelvi tömörsége a későbbi
drámaköltőt sejteti. A vers filológiai túlterheltsége sok helyütt
eltörli a művészet és tudomány közötti határmezsgyét is. Az alaposabb
elemzés azonban a káosz világában egy matematikai pontossággal számító
agy konstrukciós munkájára ismer. Eliot maga figyelmeztet arra, hogy A puszta ország megértésének kulcsa Jessie Weston A szertartástól a lovagmondáig 1920 című Grál-tanulmánya.
Az ősi történet egy kopár országról szól, melynek terméketlenségét
urának, a Halász Királynak nemzőképtelensége okozza. A szárazság átkát a
Szabadítónak a mondabeli Nővel való sikeres násza töri meg. Eliot a
Grál-mondát kiábrándult pesszimizmussal dolgozza föl. A költemény
változó színterei ugyanannak a lelki pusztaságnak helyváltozatai; a
ciklus változó alakjai ugyanannak a három figurának, a Halász Királynak,
a Szabadítónak és a Nőnek ironikus-elégikus alakváltozatai. A
versciklus egységét a fényes múlt s a hitvány jelen költőktől vett
idézetekkel is érzékeltetett állandó szembeállítása, visszatérő
vezérmotívuma (fülemüle, víz, szárazság), tömör hatású, azonos
versszerkezetek s filológiai párhuzamok is szolgálják, bár művészi
érzékletességgel megvalósítani nem tudják. Képek és érzések elvont
gondolatokkal való meghökkentő asszociálása, A puszta országban
alkalmazott költői technika kritikai eszményként jelentkezik a
Drydenről s a metafizikus költőkről korábban írt, de 1924-ben külön
kötetben közreadott Tiszteletadás John Drydennak: Három esszé a XVII. századi költészetéről című esszégyűjteményben.
1927 fordulópont Eliot pályáján. Ekkor veszi fel a brit
állampolgárságot és csatlakozik az anglikán egyházhoz. Egy év múlva már
úgy jellemzi önmagát, mint aki „angol-katolikus a vallásban, klasszicista az irodalomban, és királypárti a politikában”.
Ezzel Eliot avantgardizmusának kezdettől fogva meglévő konzervatív
jellege nyíltan kiviláglik. A költői világkép szempontjából ez a
változás a kép két síkjának megcserélődésében nyilvánul meg. Míg
korábban az ábrázolás előterében a kortársi Anglia háború utáni
válságának éles mozaikképei állnak, s a vallásos hit erkölcsi normaként a
háttérben húzódik meg, a 20-as évek második felétől kezdve a vallásos
igény közvetlenül, tételesen is megnyilatkozik. Eliot ekkori lírája,
melynek legkiemelkedőbb darabjai a Hamvazószerda 1930, valamint az idő és az időtlenség viszonyát vallásos szempontból elemző Négy kvartett 1943, áttekinthetőbbé, de ugyanakkor szárazabbá, didaktikusabbá is válik, majd elhallgat.
Második költői korszakában keletkeztek az Ariel-versek is, melyek közül több, így A háromkirályok utazása
1927 is a Bibliából veszi a témát: Jézus születése után bölcsek
érkeztek napkeletről, hogy a zsidók újszülött királyának, a Messiásnak
hódoljanak. A költemény első szakasza az utazás nehézségeit írja le. A
bevezető öt sor idézet Lancelot Andrews-nak, Winchester 17. századi
püspökének egy Krisztus születésével foglalkozó prédikációjából. Ennek a
szövegnek a szuggesztív hangját, sajátos prózaritmusát veszi át a vers
is. A köznapi beszéd fordulataival, lazább szerkesztésű mondatokban
szól, a gondolatok ritmusa híven követi az utazás és a lelki történés
leírását. A részletek halmozása, a nehézségek ismétlő felsorolása
következtében úgy tűnik, mintha egy helyben állna az elbeszélés, mégis
előre halad a megtervezett módon, egy fokozatosan emelkedő szerpentinút
állomásait járja be, hogy a szakasz végén hirtelen megugorva az utazás
rendkívüliséget éreztesse. A második szakaszban az „enyhe völgy”
mintha utazásuk célja volna, holott csupán azt érzékelteti, hogy a
változást hozó jelenlét már a Földünkön van. A hosszú, nyugodt sorok
képeinek költőisége magasabb hőfokra emelkedik, és a részletek ki nem
fejtett jelképiséggel telnek meg. A három fa, a szőlő, a kockavetés, az
ezüstpénz, a borostömlő mind Jézus életének eljövendő eseményeire
utalnak, de ezek a szimbolikus utalások a bölcsek számára még nem váltak
érthetővé. A három bölcs nem ismeri fel a jelzéseket a látottakban, ők
eddig olyan tájon vándoroltak, mely a szenvedés jeleivel volt tele, és
most csak arról bizonyosodhatnak meg, hogy nincs információ. A harmadik
szakaszban utazásuk célhoz ér, de az elbeszélő a hely leírására egy szót
sem veszteget, már csak az élmény hatása foglalkoztatja. Szavainak
súlyos nyomatékot ad az egyes kifejezések ismételgetése. A bölcs
egyértelműen mondja: „megtenném újra”, noha teljes zavarban
van. Csak félig-meddig ismerte fel az esemény jelentőségét, mely egész
életét banális örömeivel együtt jelentéktelenné, a halállal egyértelművé
tette. A Születés és Halál egyelőre rejtett jelentőségét a vers középső
részének szimbólumai fejezték ki. A vers hőse még bizonytalan a
következményekben is: a Születés még nem jelenti újjászületését, élete
halállá vált, de a vers végén már „másféle halálnak”
örülne, az újjászületés ígéretét hozó krisztusi áldozatot várja. A
költeményben Eliot a hit és hitetlenség határán élők állapotát festi.
Mindazt, amit a napkeleti bölcsek láttak, a világot megváltoztatta, de a
világnak még meg kell értenie saját változását.
A világnézeti változás műfaji változást is hoz: a lírát kezdetben
kiegészíti, majd felváltja a dráma. Az elvek megszilárdulása lehetővé
teszi objektív kivetítésüket és propagálásukat, valamint a „puszta ország” ellentmondásainak objektívebb elemzését. A harcoló Sweeney 1932 és A szikla
1934 még külön-külön vizsgálja az élet banális és vallásos vetületét.
Később e két mozzanat már egy dráma belső ellentmondásaként jelentkezik.
A Gyilkosság a székesegyházban 1935 a canterburyi
székesegyházban meggyilkolt Becket Tamás érsek mártíriumáról szól. A
darab az első nagyszabású elioti kísérlet az angol verses dráma
Shakespeare-ig visszanyúló hagyományának felújítására. Mivel azonban a
gyilkosokkal szemben álló érsek maga is kész a halálra, nem alakul ki
történelmi konfliktus, a dráma helyét magas hőfokú líra foglalja el. Míg
Shakespeare alkotásaiban a líra a dráma történelmi hullámverésének
költői tajtékja, Eliot műveiben a valóságos drámai konfliktus
helyettesítője.
Többi darabja, a költői Családi összejövetel 1939, a leginkább drámai Koktél hatkor 1950, a méltóságteljesen humoros, gyengén sikerült Bizalmi tisztviselő 1953 és a lelkiismeret-vizsgáló Az idős államférfi
1959 megannyi változat a vallásos megigazulás témájára. E színművekben
kétféle világ rajzolódik ki. Az egyik a hétköznapi élet, melynek
ellentmondásait Eliot gyakran Ibsen és Shaw módszerére emlékeztető módon
tárja fel; a másik a hit világa, mely az ellentmondások misztikus
megoldását a moralitásdráma módszerével kínálja.
Forrás: Kulturális Enciklopédia
){kind=link}
0 Megjegyzések