bozontos majom kerülget, nem szidom,
van már nekem kedvesem, csak őt hívom,
éjjel-nappal, suttogom a nevedet.
Lávaként fortyogó szerelmedet,
mézédes csókodat, kortyolva iszom.
Szívem kapuját, előtted megnyitom,
gyógyítom, viharvert kérges sebedet.
Már nem siratom a múltat, nem éget,
nem nézek vissza, szét tépem láncomat,
szerelmünk erős, mindentől védett.
Lelkem oltárán, elrejtem harcomat,
ne lássa senki, emlékként bevésett,
lemezként hozzám tapadt konturomat.
0 Megjegyzések