Néha a sötétség otthonára talál,
mélysége oly üresen ül tétován.
Kong, pedig tele van megannyi szívvel
emberek sokasága hemzseg benne,
kavarog a térben a fény az élettel.
Az élet ,maga az Isten ajándéka,
mit összetépve, vagy féltőn őrizve
a miénk,életerős masnival átkötözve.
Napsugár fénye ránk ragyog akaratlanul.
Ajándékunk összetörött darabkáiban,
árnyaiban széthullva is ragyogón fénylik,
akár teljes értékében a nap fele bomlik.
S a sötétség zsákjába bele lapulva ,
szétzúzva maga alatt, halvány fényt kap,
mert valaki jelen van, Ő mindig életben tart
0 Megjegyzések