míg a tavasz mindig mosolyban ragyog,
most arcodra fagy végestelen mosolyod,
itt vicsorít január, és ajtódban ácsorog.
Fagyos lehelet, néma gyász alvó fákon,
várd a tavaszt, itt van hamar meglátod,
vacogók, ujjaik fagyott fitneszt károg,
itt vicsorít január, és ajtódban ácsorog.
Végtelen harcos kalandjárók, útonállók,
törnek lelked házára, láthatók meglátod,
kályha tessékeli ki a hideget szobádból.
itt vicsorít január, és ajtódban ácsorog.
A nyár emléke szívedbe elhozza a meleget,
játéka reménnyel telten tölti ki az életed,
vezetnek, ebbe élsz s mégis megvezetik korod
itt vicsorít január, és az ajtódban ácsorog.
0 Megjegyzések