Barabás Kund szép, magas ember volt. Barna, napcserzett arcán hetykén meredt égnek a gondosan kipödört bajusz. Egész lényéből sugárzott az erő és az értelem ritka párosa, az a fajta volt, akire ha ránézett az ember az volt az első benyomása, hogy eltörpül mellette. Haját is mindig gondosan hátrafésülte, soha nem lógott egy hajszála sem, mindent geometriai pontossággal elrendezett a feje búbján is. 12-dik éve volt a székelydorombói református egyházközség lelkipásztora és igen nagy népszerűségnek örvendett nemcsak a saját hívei körében, hanem teológiai írásai által megismerte az egész világ. Egy könyvét melyben a Szentlélek istenszerűségét boncolgatja, lefordították holland, német és angol nyelvre is.
Valahonnan Gyergyó környékéről származott, márpedig azt tudja minden rendes székely, hogy azon a részen laknak az igazi vasszékelyek, akik nem ijednek meg semmiféle munkától, de medvétől a legkevésbé sem félnek. Úgy hírlik, hogy szépnagyapja részt vett az 1948-as szabadságharcban is és ott harcolt a segesvári csatában, amikor Petőfi eltűnt, azt rebesgetik, hogy talán ő intézte el, hogy titokban visszavigyék a holttestét Székelykeresztúrra a Gyárfás kúriához, ahol még most is áll a Gyárfás-ház és az a körtefa, amely alatt a monda szerint utolsó vacsoráját fogyasztotta Petőfi és verset is írt a ház úrnőjének indulás előtt. De ezek csak mendemondák, ki tudja mi igaz belőle. Lényeg, hogy van benne valami, hanem nem is beszélnék.
Kund szülei egyszerű parasztemberek voltak, az apja életében két könyvet olvasott, a Bibliát és a Magyarok Történelmét, abban látta a Kund nevet, hát gondolta annak keresztelteti első gyermekét ha fiú lesz, hátha dicsőséges vezetőszerepet szán neki is a sors. Kund agyergyóremetei általános iskolában sajátította el az írás és olvasás tudományát, majd a gimnáziumot Csíkszeredában járta, ahonnan a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet falai közé került, ott tanulta meg az Isten és vallás dolgait 5 éven keresztül.
Aztán 2 évig segédlelkészkedett Jánosfalván, ott beletanult hogyan kell bánni az emberekkel. Ugyanitt hozta az útjába a sors Marikát, egy becsületes jánosfalvi parasztcsalád egyetlen szem leánykáját, aki egy kicsit kancsal volt, de annál jólelkűbb.
Na aztán amikor Kund megkapta a székelydorombói egyházközséget, azonnal meg is kérte a Marika kezét, hiszen asszony kell a házba, ezt már Kőmíves Kelemen is megmondta anno, de a mi Máriánk nem a falban végezte, hanem a dorombói egyházközség megbecsült papnéja lett, ő tartotta a felolvasóesteket és a Dorombói Református Nőegyletnek is ő volt az újraszervezője.
Felhőtlen boldogságuk egén, csupán egyetlen zavaró dolog volt, az hogy nem akart jönni a gyermekáldás sehogysem. Márpedig eltelt az idő, mindketten lassan a negyven felé haladtak és a Jóisten sajnálta tőlük a gyermeket, már azt találgatták, hogy talán ez is egy isteni próbatétel, mint megannyi más az életben? Talán látni akarja a Fennvaló, hogy elfordul-e tőle hű szolgája, hogyha mostohán bánik vele és nem adja meg azt, amit a legegyszerűbb megcsinálni és a legnagyszerűbb felnevelni?
De Kund nem fordult el Istentől és folytonosan azért imádkozott, hogy bekövetkezzen a gyermekáldás, hiszen Marika is már benne van a korban, lassan már késő lesz gyermeket vállalni.
Aztán egyszer csak kerekedni kezdett a tiszteletes felesége és a dorombói nőgyógyászaton meg is állapították, hogy három hónapos terhes. Óriási volt a boldogság, meg is vendégelték egy pár barátjukat, felállították a faszenes grillsütőt is, lehúzott Kund a legjobb borából pár palackkal. Igazán jól mulattak, Zoltán az aranyhangú kántor nagyon szépen énekelte a hargitai fecskemadarat a „Mint a szép híves patakra” helyett, talán még jól is esett neki ez a hirtelen váltás egyházi és világi énekek között, mindenesetre jobban nekieresztette a hangját mint máskor a templomban, mindenkinek jókedve volt és örültek, hogy végre a madárcsicsergés mellé gyermeksírás is beköltözik a papi kúriához. Csak a végén romlott el egy kicsit a dolog, amikor Lajos és Marci összekaptak valami magyaroskodós butaságon és Lajos beverte presbiter kollégáját a rózsabokrok közé, de Kund hamar kibékítette őket és finoman hazatessékelte a kapatos társaságot.
Amilyen boldogság volt a magánéletében, Kund olyan sikeres volt az új vallásfilozófiai könyvével, az Antwerpeni református egyházközség meghívta vendégelőadóként egy konferenciára, melynek hasonló volt a témája mint a könyvének. Közben telefonáltak neki, hogy Marika megszült és egészséges kisfia született. Egy hét múlva már repült is haza, ha lett volna szárnya még hamarabb odaért volna, mint a repülőgép.
Aztán azon a délután történt meg a tragédia, amitől az egész város megriadt. Lajos, a presbiter ment este látogatóba, hogy megtárgyalják az egyház dolgait, elmesélje mik történtek míg Kund odavolt és nem találta sehol az udvaron. Gondolta hátul lehet a kertben. Amikor kinyitotta a kiskaput és lépett kettőt, a lábai mintha a földbe gyökereztek volna. Kund ott lógott egy faágon, kötél a nyakán, szemei kidülledve, mint aki látta utolsó élete utolsó pillanatában a helyet, ahova kerül halála után.
A tűzoltők és a rendőrök Marikát és a csecsemőt a kútba fojtva találták, órákig kínlódtak, amíg élettelen, meredt testüket ki tudták szedni onnan. Azt rebesgetik, hogy a gyermek láthatóan nem a paptól volt, hanem Gyuri cigánytól, aki náluk kertészkedett.
Ilyen az élet, az Úr kegyelmezzen elveszett lelkének… - mondta inkább csak magának István és letérdelt az oltár elé, ott imádkozván Barabás Kund, Marika és gyermekük lelki üdvösségéért.
0 Megjegyzések