ahogy tescós szatyorján ült.
Valami kivillant belőle.
Nem, nem az össz’ vagyona,
annál kevesebb, talán fél kiflije,
amit másnapra szánt.
Rám nézett, azaz úgy tűnt,
de aztán rájöttem, nem lát
csak álmokat, s én is csak
– a rémisztő álom-valót
Ma nem mozdult, csak a földet nézte.
Már nem villant.
Szeme és szatyra is kongott.
Úgy leültem volna mellé
– a talány még most is kacag.
Még szuszogott és köpött egyet.
Magamra vettem, mint mindent,
ami a világom mocska. Arcom
belé mosom nap mint nap.
Holnap is ott lesz, tudom, és
megtorpanó önbizalmam csak egy lépést
tenne felé. Pénteken fizetés – lerovom
heti bűneim és egy üveg borral mellé ülök
egy pillanatra. Majd, mint aki jól végzi dolgát,
beülök egy meleg kocsmába és megiszom
felkönnyezett söreimet.
0 Megjegyzések