Ha ember szeme s szerencsém gyaláz,
magamban vert sorsomat siratom,
süket eget bosszant hiába gyász,
balszerencsém fürkészve átkozom:
Jobb reményűekre irigy vagyok,
és arra, ki sok baráttal lehet,
jobb művészre, ki többet adhatott,
ki van nálam elégedetlenebb?
Magam felé bár megvetéssel telve,
ha rád gondolok, mégis boldogan,
mint pacsirtának szép hajnalra kelve,
zord földön is égi himnusza van.
Szerelmed emlék s oly édes vagyon,
királyságért cserébe nem adom.
0 Megjegyzések