Én is írok most,
levelet Magának
- álmatlan éjeim sűrűpillájú asszonya.
Oly sokáig tartott, mire felismertem!
Szúrnak ám tőrei még így a múltból is,
ahogy régi sorait olvasgatom s
gyűröm egyre e megfakult lapot.
Megmondta, hát,
úgy lett!
Tűzhely parazsa kapott lángra tegnap
hogy láttam -
láttam, szégyellnivaló régi magam is,
s a láng mit gyújtottam akkor,
unaloműző játékot keresve,
most engem mar.
Legelőször most szeretek
búcsúzva Öntől, ki sosem volt enyém
- csupán borgőzös álmaim sűrűpillájú asszonya.
Várom, hogy döfjön! Várom, az utolsót!
Vágyom vallomását pőrén, szabadon
- Szeretem Önt, még most is,
én elátkozott angyalom...
0 Megjegyzések