Hullámsírban ringatózott
sok ezernyi otthon.
Meddő fohász tovasiklott
csillámfényes fodron.
Dolgos kezek öklöt ráztak,
pereltek az éggel.
Harcot vívott a sötétség
szívükben a fénnyel.
Megtört fényű, fájó könnyek
régen kiapadtak.
Gyors sodrását könnyítették
áradó pataknak.
Hetek teltek. A gyilkos víz
araszolgat vissza.
Kitakarja földünk sebét.
Védtelen. Nincs titka.
Lám a korkép olvasható:
Pusztulás! Enyészet!
Szemed láttán kar a karban
omlik le az élted.
Gyenge kezed nem bírja már:
Add át a keresztet!
Nézd a remény kis virágát,
gyökeret eresztett.
Üres lelked töltsd fel hittel,
emeld fel az égig!
Szívből jövő összefogás,
új hidakat épít!
0 Megjegyzések