Már látni fenn a hegytetőt,
hát menni kell a fény után
hisz' karjaimba vettem őt,
hogy áthágjak a birtokán.
Már nincs messze a túlvilág,
a sziklám ott a völgybe lent,
a múltam nem fog hullni rád
mert szétporladva tönkrement.
Már boldogít, hogy vége lesz
és felhők mélyén nyughatok,
csak azt ne mondd hogy még szeretsz,
hogy várnak boldog szebb napok.
Már túl vagyok a bérc fokán,
még sziklám árnyát görgetem,
ám bíbor álmot hint ma rám
a karomba zárt végzetem.
Még csókjaidról álmodom,
de nem hajt többé hegyre fel,
s egy végtelen nagy sóhajon
a föld az éggel egybekel.
0 Megjegyzések