A felnőttek azt tartják, amiket a gyermek gyermekkorában tapasztal, azok egész életében megmaradnak az emlékezetében. Ez a vélekedés igazolódott be nálam is. Most emlékeim közül egyet kiemeltem, hogy továbbadjam, elmeséljem.
Ötéves kori szamárköhögésem majd szeretett édesapám korai halála gyermekkori asztmát váltott ki nálam. A gyermekgyógyászok hiába próbáltak segíteni, mert egyetlen asztma elleni gyógyszer sem hozta meg a várt hatást. Végül, 1954-ben az akkor kiépülő szocialista
gyermek gyógyászat orvosai úgy döntöttek, hogy gyermekszanatóriumba küldenek, hogy a jó, tiszta levegővel is gyógyíthassanak engem. Az Észak magyarországi Sátoraljaújhely városig vonattal, onnan tovább a keskeny nyomtávú vasúton utaztunk tovább édesanyámmal. A kívánt
állomástól hat kilométert gyalogoltunk két sorban álló feketefenyőfák között, amíg elértük a szanatórium pavillonjait. Ezek az alacsony épületek a második világháború előtt a kastély-tulajdonosait kiszolgáló személyzet lakásaként szolgáltak. Más szolgálók a közeli kis faluban laktak. A szanatóriumnak ezek a kis épületei most megfigyelőhelyként működtek. A beutalt gyermekek itt töltötték az első hónapot és csak akkor költözhettek át a kastélyba, ha semmilyen fertőző betegséget nem állapítottak meg náluk. Zemplén megyében található a Füzérradvány nevű település, közel Füzér várához. Füzérradvány legfőbb látványosságát a faluszélen álló kastélyt a földbirtokos Réthey család építtette a XVI. Században, mintegy külön hajlékként, a füzéri várbeli lakásuk kiegészítéseként. Utána a földbirtok négy évszázadra a Károlyi hercegi család földbirtoka lett és maradt is. A kastély az 1850-es években épült romantikus stílusban a magyar építőművész Ybl Miklós tervei alapján. Ybl Miklós 1814-1891-ig élt. Az egyik legnagyobb képviselője volt Európában a XIX. századi reneszánsz építőművészetnek. Legfontosabb alkotásai Magyarországon a fővárosban az Operaház, a Károlyi és Festetics paloták, Budapesten a Királyi Vár Krisztina-városi oldala…A füzérradványi kastély legnagyobb belső átépítéseit Albert Pio bécsi építész tervezte, Károlyi László megrendelő kérésére. 1898 és 1907 között lettek beépítve a belső stukkódíszítések, a falak márványborításai. Ugyanakkor építették be a márvány fürdőmedencéket, a reneszánsz és kora barokk – virágokkal, csupasz, de olykor szárnyas gyermekkel díszített faragott márvány kandallókat is. A gyermekszanatórium iskolai oktatással működött, tehát a gyógyulás ideje alatt a légzőszervi megbetegedésben szenvedő gyermekek iskolai oktatása, nevelése is tovább folyt. 1952-től kezdve ez a faluszéli kastély a 3000 holdnyi parkjával, erdőivel földi paradicsommá vált a gyermekek számára. A gyermekek érkezése után a magyar nyelv- és irodalom tanára megismertette a jövevényekkel a helység történetét is a kastélybeli tartózkodásuk alatti házirenddel együtt. Mi szívesen véstük agyunkba ezeket a tudnivalókat. A tanár úr igazi lelkes patrióta volt. Ez a kastély a parkjaiban minden évszakban nyíló virágokkal, az erdei tisztásokkal, erdőkkel, hegy-völgyekkel váltak az én úgynevezett „második Tündérországommá.” Mi, az ott lakó gyermekek valóban hittük, hogy a mi ott élésünk számunkra az élet csodálatos ajándéka. A kastélyt övező parkból gyöngykavicsos sétaúton lépdelve kapaszkodhattunk fel a széles lépcsőn és a ragyogó rézkilincses ajtót kinyitva léptünk be a kastélyba. Onnan a márványpadlós előszobát, a társalgót, majd az ebédlőt, konyhát és az éléskamrát lehetett elérni. Az előszobából folyosó nyílt az osztálytermekhez és az emeleti helyiségek feljáratához vezető utacskákra. Az emeleten voltak a lányok és külön a fiúk szobái a mellékhelyiségekkel együtt- Wc, fürdők, betegszoba stb. A fiú oldalion voltak a tanárok, orvosok és az ápolók szobái és az igazgatóságiaké is. A vastag platánok – melyek a mi Észak Magyarország régiónk őshonos fafajtája – ágaikat az emeleti ablakokig nyújtották. Télen, amikor a fák kopáran pihentek, ágaik között betekinthettünk a parkmögötti erdőbe. Gyakran láttunk róka - űzte nyulat és a havas erdei talajon tanácskozó varjakat. Minden szoba gyermeknépének volt egy közülük való vezetője, a szobafőnök. Neki kellett gondoskodnia a mindenkori rendről. De, nem csak a rend megkövetelése volt a feladata, hanem az esténkénti mesemondás és a közös éneklésre ösztönzés is. Ha ő nem akart mesélni, joga volt mást megkérni erre. Ahol én laktam, ott én voltam a választott szobafőnök. Ott tanultam meg szép szalagot horgolni fényes fonalakból. Ezeket a szalagokat aztán azoknak adtam, akik szépen meséltek olykor helyettem. Aztán egyszer kifogytam az ismert mesékből, de a szobatársaim csak követelték az újabb és újabb meséket. Mit lehetett tennem? Elkezdtem mondani nekik a magam által kitalált meséket erdei állatkákról. Aztán egyik este a holdfényben táncoló tündérekről beszéltem nekik. Azt meséltem, hogy a tündérek hosszú haját beezüstözi a holdfény, hosszú ruhájuk finoman susog a szélben és a csillagok rájuk szórják fényüket amikor ott táncolnak a dúsfüvű zöld réten. Szobatársaim áhítattal hallgatták a tündérekről szóló történetet. Akkor éjjel a lányok azt álmodták, hogy ők azok a tündérek, akik a dús zöld füvű réten táncolnak a hold fényében. Néhány nap után megindult közöttük a suttogás. Vajon milyen érzés volt táncolni ott a kövér zöld füvön a virágkoszorús tündéreknek? Óh, csak legalább egyszer az életükben ők is átérezhetnék a tündérek örömét, ezt a csodálatos boldogság érzést… Aztán amikor úgy döntöttek, hogy igen ezt megpróbálják megtapasztalni, elmondták nekem, és hívtak engem is. Én először nemet mondtam felsorakoztatva azokat az érveket, melyek miatt ezt nem tehetjük meg. Leginkább azt, hogy éjszakai táncunkat egyik szanatóriumvezető se fogja engedélyezni. A vágy azonban olyan mértékben hatalmasodott el felettük, hogy a végén igent mondtam. Aztán az időpontról kellett dönteni. Ekkor történt, hogy az egyik barátnőm elmondta néhány fiúnak az éjszakai tündértánc ötletét, melyre ők is igent mondtak. Igen, jelentkeztek ők is az éjszakai mulatságra. Ekkor merült fel az a tény, hogy fiú tündérek nincsenek, csak lányok. Ennek mondott ellent az az újonnan felvetett tény, hogy egy híres angol író szerint a – Szenti Iván éji álom című művében – a tündérek királyának neve Oberon. Ha tündérkirály van, akkor Tündérországot nem csak tündérlányok, hanem tündér fiúk is lakhatják. Így barátaink lettek az ott lakó fiúk, és így már joguk volt táncolni a tündérlányokkal. Akkor már elvirítottak a kastély melletti tulipánfának a virágai, a volt halastó medencéjében nyíló százezer kankalin, ibolya, sőt még a gyöngyvirág is. A levegőt most az akácvirág, a fehér ernyős virágú bodza és a lila orgonavirágok illata töltötte be. Amikor napközben meghallottuk kiabálni a rigókat, hogy: „Mi lesz itt ma éjjel? Fiú! Fiú!” Mi titokzatosan összenevetve suttogtuk: „Ma éjjel varázslatosan szép tündértánc lesz.”
Így történt, hogy egy szép, csillagos, holdfényes este amikor a szobatársaink már elaludtak, mi hatan fiúk-lányok gyorsan felöltöztünk és kimentünk a kastélyparkba. Utcai ruhát öltöttünk mindnyájan a hálóingek fölé, így nem fázhattunk meg. A kastély előtti zöld gyepre siettünk. De először csak álltunk ott csendben és néztük a felettünk ragyogó csillagokat, élveztük ennek a pár pillanatnak a szépségét. Aztán egymás kezét meg fogva halkan énekelni kezdtünk. Először csak gyermekdalokat, aztán magyar népdalokat a természet tavaszi szépségéről. Utána táncra perdültünk. Először együtt mindnyájan, majd egyenként külön-külön is. Végül, kicsit újra együtt. Táncközben lecsúszott fejünkről a gyermekláncfű virágjából napközben font, most már kissé fonnyadt virágkoszorúnk. Nem vettük észre az átélt életöröm miatt. Eltöltött bennünket tündérségünk érzése: a hold és csillagfényes nyugodt, virágillattal terhes est élvezete. A lányok hosszú haját és köntösét a hold tiszta ezüsttel szórta be és arcuk is ugyanígy ragyogott. Egymást csodálva mondogattuk: tündérek vagyunk, tündérek lettünk mi is. Örömtől megrészegülve, teljesen elvarázsoltan hajlongtunk, táncoltunk. Ezért nem vettük észre a bennünket lassan körülvevő orvosokat, tanárokat, ápolókat, akik csendben várták mikor állunk meg kicsit pihenni. Nem rontották el szórakozásunkat, nem avatkoztak bele áhítatunkba. Amikor megálltunk kissé pihenni, akkor jöttek oda hozzánk szépen kérve bennünket, most már fejezzük be a szórakozásunkat, menjünk fel szobáinkba és vigyázzunk, hogy ne ébresszük fel az alvókat. A másnap kapott szemrehányások jogosak voltak, mert nem kértünk engedélyt az éjszakai kiruccanásunkra. Mégis, a mai napig jó-érzéssel emlékszünk vissza mindnyájan erre, a 10 hónapos gyógyulási időnk alatti május éji tündértáncunkra az erdőkövezte kastélynál Füzérradványban. Biztos, hogy sem a II. Világháború előtt, után, de ma sem mesélhet arról sok kisfiú és kislány - bennünket kivéve, - hogy Kodály Zoltán műveiből hallgatott zongorahangversenyt csavart vörös márvány oszlopos kastély teremben, hogy fürödhetett vörös márványból készült fürdőmedencében, s arról, hogy olyan márványkandallós szobában melegedhetett télen, melynek padlója virágminta - berakásos parketta volt, és hogy a kastély társalgójának és a folyosók falát medve, vaddisznó bőrök, szarvas-muflon agancsok díszítették, s hogy a szobákat velencei kristály csillárok világították meg, az ebédlőben olyan nagy tölgyfa asztaloknál ülhettek melyeknél egykor nem mesebeli, hanem valódi hercegek, grófok, bárók étkeztek egy-egy nagy vadászat után. Ilyen kastélyokat már csak filmekről láthat az ember, de mi ott éltük le életünknek egy kis részét és boldogok voltunk. A nagy természet összes virágja nekünk illatozott, a fenyők nekünk zöldelltek, a pintyek és énekes rigók nekünk mutatták meg a faágak közti fészkeiket, a mókusok a mi kekszeinket rágcsálták, amikor a faágakról a mi ablakpárkányainkra átugrottak. Kirándulásaink során megismerhettük a 3000 holdnyi terület egész élővilágát.
Az akkori szocialista társadalmi rend bölcsen gondoskodott a beteg gyermekek gyógykezeléséről jól tudva, hogy a jövőt építő új generációnak jó egészségű ifjúságot kell magáénak mondania. Sajnos, napjainkban egyetlen egy gyermekszanatórium sem működik Észak Magyarországon.
0 Megjegyzések