Hosszú úton. Megélni azt a pillanatot, amikor nem vagy senki, más szemében nem az, aki. Ilyenkor lehetsz bárki. És már nincs úticél, mert a cél maga az út, s ha fényképbe foglalnád a pillanatot, nem látszana semmi a szemedben, csak az ablakról visszatükröződő elmosódott házak- más emberek ismeretlen élete- vagy a távoli csillagok, amik néha ki-kikacsintgatnak rád a feketében úszó sűrű felhők felett. A megérkezés. Mikor leszállsz, és az leszel, aki mindig is voltál, mégis valami új, valami más. Egy idegen, külhonba tévedt lény, aki tétován kutatva szemével keresi célját. Egy épületet, kávéházat, szobrot- vagy csak egy helyet, ahonnan nézni lehet, hogyan mozdul tajtékos hullámzással a soknyelvű tömeg. S mikor megleled, csak állsz ott, s engeded, hogy rád zuhanjon a honvágy és a némaság. A zajos csend. Mikor mindenki fut, rohan és beszél, de mindenki másképp szólal meg. És már nem jut el agyadig a zsibogás. Kiszakadtál onnan, ahonnan jöttél, s egyedül maradtál fojtogató magányoddal. Könnycsepp gördül végig arcodon, lemosva az addig rászáradt piciny porszemcséket az idegen földre, hogy ott szétterülve azzal folyhasson el a pillanat. Végül eljut elmédig a sok mondat. Meglöknek, s te nem bámészkodsz tovább. De állsz még mindig. Ott maradsz. És engeded, hogy a lelkedbe áramoljon az érzés. Azok a dallamosan lágy vagy kőkemény szavak! Tudod, hogy ha megszólalnál, anyanyelved magán-és mássalhangzói beleolvadnának a sokaság hangjába. S ha valaki föntről, távolról nézné a jelenetet, nem téged látna. Egy papírt, melyen a sok nyüzsgő alak hangjegyként vibrál, gyönyörű muzsikába foglalva ottlétedet. Kotta a távolból, melyben te is egy kikerekedő végű vonal vagy. Elhagyva hazádat, idegenbe tévedve, mégis otthonoddal szívedben járulsz hozzá a zenéhez. És már nem érzed egyedül magadat. Mert ennek az egésznek egy apró kis része vagy…
Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.
0 Megjegyzések