(1562. november 25. – 1635. augusztus 27.) spanyol költő, a barokk dráma legjelentősebb művésze, vagy 1800 színmű és több száz ki
sebb drámai darab alkotója, melyek közül kb. 500 nyomtatásban is megjelent. Sokan a spanyol irodalom második legnagyobb alakjának tekintik, akit csak Miguel de Cervantes volt képes felülmúlni. Élete legalább olyan szövevényes volt, mint darabjai: önkéntesként szolgált a Legyőzhetetlen Armadában, szerelmi ügyei pedig hírhedtté tették és sokszor összetűzésbe került a hatóságokkal, végül papként fejezte be életútját.
Madridba visszatérve hamarosan az irodalmi körök vezéregyénisége lett. Ekkoriban viszonyt folytatott egy színházigazgató férjezett leányával, Elena Osorióval, aki Filis néven korai verseinek múzsája volt. Később Elena fiatalabb lovagot keresett magának, mire Lope de Vega támadást indított ellene verseiben – ennek eredményeként két évre száműzték Kasztília területéről.
1588-ban a drámaíró feleségül vette a madridi arisztokrata családból származó Isabela de Urbinát. A hölgy szülei ellenezték az esükvőt az alacsony rangú irodalmárral, aki nem sokkal a menyegző után csatlakozott az Armadához. A Legyőzhetetlen Armada még abban az évben katasztrofális vereséget szenvedett a Sir Francis Drake által vezetett brit flottától.
Lope de Vega pénztelenül, de szerencsére baj nélkül tért vissza (a hosszú úton írta meg La hermosure de Angélica című művét, amelnyek Ariosto Őrjöngő Orlandója szolgált mintául), és Valenciába költözött feleségével. 1590-ben Alba hercegének szolgálatába állt, és 1595-ig Toledóban maradt. Akkor ugyanis Isabela elhalálozott, Lope pedig visszatért Madridba, ahol vádat emeltek ellene az Antonia Trillóval fennálló törvénytelen kapcsolata miatt. Ugyanebben az időszakban írta szonettjeit új szerelme, Micaela de Luxán számára, akit verseiben Lucindának nevezett és aki négy gyermeket szült számára.
Lope 1598-ban feleségül vette Juana de Guardót, egy gazdag hentes leányát, közben pedig Malpica és Sarría márkijának titkáraként dolgozott. Az elkövetkező néhány évben a költő idejét Madrid és Sevilla között osztotta meg: ez utóbbi helyen élt Micaela közös gyermekeikkel.
Lope de Vega drámaírói hírnevét a századforuló környékén nyerte el, egyúttal La Arcadia című bukolikus művével (1598) románcköltőként is nagy elismertségre tett szert. 1605-ben Sessa hercegének barátja és bizalmi titkára lett. Népszerűsége, nemesi támogatói és termékenysége ellenére az alkotó pénzügyi gondoktól szenvedett. Fia, Carlos Félix 1612-ben bekövetkezett halála is rendkívül megrendítette.
1610-ben Lope de Vega és felesége Calle de Francosba költözött. Három évre rá Juana asszony meghalt, mire az özvegy férj minden gyermekét maga köré gyűjtötte. Később Jerónima de Burgosszal, majd Marta de Nevares Santoyóval kezdett viszonyt – ez utóbbi nyíltságát még maga Cervantes is szóvá tette. Végül 1614-ben egyházi pályára lépett: az Inkvizíció tisztviselője lett. Viszonyainak továbbra sem vetett véget, utolsó éveit egy színésznővel, Lucia de Salcedóval és a férjezett Martával osztotta meg. Drámaírói munkásságát nem támogatták egyházi berkeken belül, ennek ellenére még papként is sok profán darabot alkotott. VIII. Orbán pápa kivételt képezett ez alól: Lope de Vegát 1627-ben a teológia doktorává és máltai lovaggá ütötte.
Mindez nem feledtette a művészt sújtó családi tragédiákat: vak és őrült leánya, Amarilis 1632-ben meghalt. Törvénytelen fia, Lope (Lopito) Félix Venezuela partjainál fulladt vízbe, Antonia leányát pedig erőszakkal megszöktette egy udvaronc. Nem csoda, hogy az öregedő Lope egyre inkább a vallásos szemlélődés és lelkigyakorlatok felé fordult – olykor olyan dühödten korbácsolta magát, hogy szobájának falai véresek lettek. Madridban hunyt el 1635. augusztus 26-án nagy nyomorúságban (nagy jövedelmét jótékonyságra és egyházi adományokra fordította). A spanyol királyság hatalmas, 9 napig tartó temetést rendezett a szerencsétlen sorsú drámaíró számára.
sebb drámai darab alkotója, melyek közül kb. 500 nyomtatásban is megjelent. Sokan a spanyol irodalom második legnagyobb alakjának tekintik, akit csak Miguel de Cervantes volt képes felülmúlni. Élete legalább olyan szövevényes volt, mint darabjai: önkéntesként szolgált a Legyőzhetetlen Armadában, szerelmi ügyei pedig hírhedtté tették és sokszor összetűzésbe került a hatóságokkal, végül papként fejezte be életútját.
Madridba visszatérve hamarosan az irodalmi körök vezéregyénisége lett. Ekkoriban viszonyt folytatott egy színházigazgató férjezett leányával, Elena Osorióval, aki Filis néven korai verseinek múzsája volt. Később Elena fiatalabb lovagot keresett magának, mire Lope de Vega támadást indított ellene verseiben – ennek eredményeként két évre száműzték Kasztília területéről.
1588-ban a drámaíró feleségül vette a madridi arisztokrata családból származó Isabela de Urbinát. A hölgy szülei ellenezték az esükvőt az alacsony rangú irodalmárral, aki nem sokkal a menyegző után csatlakozott az Armadához. A Legyőzhetetlen Armada még abban az évben katasztrofális vereséget szenvedett a Sir Francis Drake által vezetett brit flottától.
Lope de Vega pénztelenül, de szerencsére baj nélkül tért vissza (a hosszú úton írta meg La hermosure de Angélica című művét, amelnyek Ariosto Őrjöngő Orlandója szolgált mintául), és Valenciába költözött feleségével. 1590-ben Alba hercegének szolgálatába állt, és 1595-ig Toledóban maradt. Akkor ugyanis Isabela elhalálozott, Lope pedig visszatért Madridba, ahol vádat emeltek ellene az Antonia Trillóval fennálló törvénytelen kapcsolata miatt. Ugyanebben az időszakban írta szonettjeit új szerelme, Micaela de Luxán számára, akit verseiben Lucindának nevezett és aki négy gyermeket szült számára.
Lope 1598-ban feleségül vette Juana de Guardót, egy gazdag hentes leányát, közben pedig Malpica és Sarría márkijának titkáraként dolgozott. Az elkövetkező néhány évben a költő idejét Madrid és Sevilla között osztotta meg: ez utóbbi helyen élt Micaela közös gyermekeikkel.
Lope de Vega drámaírói hírnevét a századforuló környékén nyerte el, egyúttal La Arcadia című bukolikus művével (1598) románcköltőként is nagy elismertségre tett szert. 1605-ben Sessa hercegének barátja és bizalmi titkára lett. Népszerűsége, nemesi támogatói és termékenysége ellenére az alkotó pénzügyi gondoktól szenvedett. Fia, Carlos Félix 1612-ben bekövetkezett halála is rendkívül megrendítette.
1610-ben Lope de Vega és felesége Calle de Francosba költözött. Három évre rá Juana asszony meghalt, mire az özvegy férj minden gyermekét maga köré gyűjtötte. Később Jerónima de Burgosszal, majd Marta de Nevares Santoyóval kezdett viszonyt – ez utóbbi nyíltságát még maga Cervantes is szóvá tette. Végül 1614-ben egyházi pályára lépett: az Inkvizíció tisztviselője lett. Viszonyainak továbbra sem vetett véget, utolsó éveit egy színésznővel, Lucia de Salcedóval és a férjezett Martával osztotta meg. Drámaírói munkásságát nem támogatták egyházi berkeken belül, ennek ellenére még papként is sok profán darabot alkotott. VIII. Orbán pápa kivételt képezett ez alól: Lope de Vegát 1627-ben a teológia doktorává és máltai lovaggá ütötte.
Mindez nem feledtette a művészt sújtó családi tragédiákat: vak és őrült leánya, Amarilis 1632-ben meghalt. Törvénytelen fia, Lope (Lopito) Félix Venezuela partjainál fulladt vízbe, Antonia leányát pedig erőszakkal megszöktette egy udvaronc. Nem csoda, hogy az öregedő Lope egyre inkább a vallásos szemlélődés és lelkigyakorlatok felé fordult – olykor olyan dühödten korbácsolta magát, hogy szobájának falai véresek lettek. Madridban hunyt el 1635. augusztus 26-án nagy nyomorúságban (nagy jövedelmét jótékonyságra és egyházi adományokra fordította). A spanyol királyság hatalmas, 9 napig tartó temetést rendezett a szerencsétlen sorsú drámaíró számára.
