Hajdu Ráfis Flóra: Fájdalmak Óceánja

Van egy óceán
Hol a kivérzett szívek laknak
Hol halál lebeg
A halott vízben
Mint egy úr,
Kinek béresei a holtak
A holtak kiknek
A szívük halott
De mégis élnek,
Élik az élet szürke mását...
Hiszik hogy éreznek
De ez csak az elméjük játéka
Hiszik hogy szeretnek
De valójában csak szeretnék...
Álmukban halott szívük
Szürke árnya sírja
Nagyobbra az óceánt,
Mely egyre nő
Mint egy jól táplált növény
S a szívek szürke árnyai sírják:
"Sírj hagy könnyeid kimossák
Szívünkből a halált
S az élet visszatérjen belénk
Hogy újra érezzünk
S az óceánból
Szökött rabokként
Kiszabaduljunk
S helyünkre érvén
Az izmok helyett működtessünk
Téged..."
De az emberek nem sírnak,
Mert túl büszkék hozzá,
A szívek meghalnak
Könnyeik növelik az óceánt
S az óceán egyszer kiönt majd,
Kinek előbb,
Kinek utóbb,
S mind megfulladunk a Saját fájdalmunkban...