Éppen a vacsorám után kutattam egy valaha volt patak kiszáradt medrében, amikor elkezdett remegni a lábam alatt a föld. Felnéztem a szürkés-piros égre. Pont fölöttem a Khar'ok hajója vonult méltóságteljesen. Éreztem, ahogy a lábam alól kifolyik a föld, lenéztem, és mintha a föld szippantott volna be, lezuhantam egy lyukba. A talaj nagyon kemény volt, gyorsan felugrottam és körbenéztem. Kinyújtottam és körbeszagoltam a szobában. Dohos penészillat volt és szinte teljesen sötét. Ám a vámpírok szeme nagyon jó, így hamar ki tudtam venni a négyszög alakú betonfalú kockát, amit régen "szobának" hívtak. Ez az építmény egy letűnt kor kései maradványa. Valaha az emberek laktak benne. Szemben velem egy romos "ajtó", ami valami átjáróféle a "szobák" között.
Ez a valami körülbelül a születésem környékén épülhetett, talán épp 2001-ben, amikor megszülettem. Az a Régi Világ, nagyon más volt. Törvények és szabályok irányították és a vámpírok számkivetettek voltak, nem úgy mint most, amikor ebben az irdatlan káoszban mi is a társadalom részei vagyunk. Régen rend és biztonság uralkodott, amíg el nem kezdtek feltűnni azok a furcsa féllények a különleges képességeikkel. Hatalmuk volt az anyag felett, (az egyik éles acélszögeket lőtt rám a gondolatai erejével, de hála istennek sikerült egérutat nyernem). Akkor féltem életemben először igazán... A népesség "normális" része elmenekült északra. Mindez 2012 augusztásáig tartott, amikor is leszálltak a Földre a Ghar'ok. Maguk is a világukat kereszttűzbe fogó Khar'ok elől menekültek, akik végül meg is semmisítették a bolygójukat az El'davort. A Ghar'ok békét, áldást és szeretet hoztak a Földre, de velük együtt sok más bolygóról jött lény is idekerült.
Jöttek például démonok, jerkek és guttik is. De a Khar'ok, akik a Ghar'ok ősellenségei, megtudták hogy ide menekült az általuk úgy gyűlölt nép, és követték őket. Kitört az Első Galaktikus Világháború, de nem tartott sokáig. A Ghar'ok kialkudták a békét, de a két nép szélsőségesei között még ma is folyik a harc. Ma, 3215-ben, a világ alapjaiban más, mint amilyenbe egykor beleszülettem...
Éppen idáig jutottam a gondolatmenetemben, a "könyvtárban" nézegetve a könyveket, amikor hirtelen megakadt a szemem egyen. Piros bőrkötése volt, és a 12 kör kapcsolata volt ráfestve arannyal. Ez a Ghar'ok jelképe, amit a 12 egyenlő törzset jelképezi. Levettem a polcról, s a lapjai szinte szétmállottak a kezemben. Megnéztem rajta a dátumot. - Ez nem lehet!- képedtem el, a Ghar'ok csak 2012-ben jöttek, ki írhatott róluk 1999-ben?!
Megfordítottam a könyvet, amikor megütötte a fülem egy kis zaj, ami éppen olyan volt, mint a földre csöppenő vízcsepp hangja. Rögtön eszembe jutott első találkozásom egy jerkkel. A jerk hangja pontosan olyan mint egy lecsöppenő vízcsepp, de sokkal veszélyesebb annál. Az a példány majdnem megölt, de az utolsó pillanatban, amikor már fekete foltok úsztak a szemem előtt, valami megmentett. Soha nem tudtam meg mi volt az, ám az ájulásom előtti pillanatban még láttam egy barnás-zöld szárnyvéget, ami semmire sem hasonlított az általam ismert lények közül. Amikor pedig magamhoz tértem, a jerkből már csak egy kénbűzt árasztó pocsolya maradt.
Fogtam a könyvet és köpenyem belső zsebébe tettem, majd halkan oldalazni kezdtem az egyetlen ajtó felé, ami mögött az ismeretlen várt rám. Halkan beszívtam a levegőt, majd hirtelen berúgtam. Az ajtó kidőlt a tokjából és lassan, méltóságteljesen dőlt el, mint ahogy egy király esik el a csatamezőn. A fény viszont olyan erősen vágott a szemembe, hogy hirtelen elöntött a könny, és nem láttam semmit. Ha benn lett volna egy jerk, már nem élnék. Úgy tűnik nincs veszély, gondoltam miközben kipislogtam a felesleges könnyet a szememből. Egy gyönyörűen faragott kút állt szemben az ajtóval, egy kősárkánnyal, aminek az orra hegyéről újra és újra lecsöppent egy-egy vízcsepp. A sárkány kiterjesztett szárnyakkal állt, mancsaiban egy kardot és a Földgolyót tartva. Valamikor forrás lehetett, de ahogy a többi is mind, ez is majdnem teljesen kiszáradt. A szobor olyan mohos volt, hogy a sárkány szinte zöldnek látszott. Olyan volt mintha élne. A kút fölött ott volt a Ghar'ok 12 körös jelképe, belőlük, a körökből áradt be a fény, amely pont a sárkányt világította meg. Jobban megnéztem és észrevettem, hogy a sárkány körül a moha szürkés-barna, mert a fény csak a sárkányt világította meg. A sárkány szemei gyönyörű kék el' davori kövek voltak, amelyek sosem léteztek a Földön, hanem csak az El'davoron, ám a Ghar'ok elhoztak belőle egy keveset az utolsó pillanatban. Ritka volt és különösen értékes.
Furcsa érzés fogott el, olyan nosztalgiaszerű... Ismerős volt ez a fény: tiszta, fehér és meleg. Ma, 3215-ben, amikor az ég szürke a hamutól és nap csak gyulladt-vörösen világít át rajta. Felmásztam a szoborra, de többször kicsúszott a lábam alól a nedves, porladozó kő. Kis csúszkálás után, sikerült az egyik körön át kidugni a fejem a fénybe, amikor megakadt a szemem valami élénk-zöldön a fejem mellett. Fű volt, olyan zöld és életteli, amilyet nem láttam már ezer éve. Kinyújtottam a kezem és hozzáértem a zsenge szálaihoz... Hihetetlen volt. Megrohantak az emlékek, az emberi koromból, amikor még ilyen volt a fű... Elmosolyodtam, majd feljebb emeltem a tekintetem. A 12 kör körül, amiből kukucskáltam kifelé, szilvafák álltak, tele gyönyörű zöld levelekkel... - Egy féregjárat - suttogtam magamnak – egy kapu az időben... Most visszamehetek, és mindent kijavíthatok... Kimásztam a lyukon, és hátra se nézve elindultam vissza a múltba, amely újra jelenné lett....
Ez a valami körülbelül a születésem környékén épülhetett, talán épp 2001-ben, amikor megszülettem. Az a Régi Világ, nagyon más volt. Törvények és szabályok irányították és a vámpírok számkivetettek voltak, nem úgy mint most, amikor ebben az irdatlan káoszban mi is a társadalom részei vagyunk. Régen rend és biztonság uralkodott, amíg el nem kezdtek feltűnni azok a furcsa féllények a különleges képességeikkel. Hatalmuk volt az anyag felett, (az egyik éles acélszögeket lőtt rám a gondolatai erejével, de hála istennek sikerült egérutat nyernem). Akkor féltem életemben először igazán... A népesség "normális" része elmenekült északra. Mindez 2012 augusztásáig tartott, amikor is leszálltak a Földre a Ghar'ok. Maguk is a világukat kereszttűzbe fogó Khar'ok elől menekültek, akik végül meg is semmisítették a bolygójukat az El'davort. A Ghar'ok békét, áldást és szeretet hoztak a Földre, de velük együtt sok más bolygóról jött lény is idekerült.
Jöttek például démonok, jerkek és guttik is. De a Khar'ok, akik a Ghar'ok ősellenségei, megtudták hogy ide menekült az általuk úgy gyűlölt nép, és követték őket. Kitört az Első Galaktikus Világháború, de nem tartott sokáig. A Ghar'ok kialkudták a békét, de a két nép szélsőségesei között még ma is folyik a harc. Ma, 3215-ben, a világ alapjaiban más, mint amilyenbe egykor beleszülettem...
Éppen idáig jutottam a gondolatmenetemben, a "könyvtárban" nézegetve a könyveket, amikor hirtelen megakadt a szemem egyen. Piros bőrkötése volt, és a 12 kör kapcsolata volt ráfestve arannyal. Ez a Ghar'ok jelképe, amit a 12 egyenlő törzset jelképezi. Levettem a polcról, s a lapjai szinte szétmállottak a kezemben. Megnéztem rajta a dátumot. - Ez nem lehet!- képedtem el, a Ghar'ok csak 2012-ben jöttek, ki írhatott róluk 1999-ben?!
Megfordítottam a könyvet, amikor megütötte a fülem egy kis zaj, ami éppen olyan volt, mint a földre csöppenő vízcsepp hangja. Rögtön eszembe jutott első találkozásom egy jerkkel. A jerk hangja pontosan olyan mint egy lecsöppenő vízcsepp, de sokkal veszélyesebb annál. Az a példány majdnem megölt, de az utolsó pillanatban, amikor már fekete foltok úsztak a szemem előtt, valami megmentett. Soha nem tudtam meg mi volt az, ám az ájulásom előtti pillanatban még láttam egy barnás-zöld szárnyvéget, ami semmire sem hasonlított az általam ismert lények közül. Amikor pedig magamhoz tértem, a jerkből már csak egy kénbűzt árasztó pocsolya maradt.
Fogtam a könyvet és köpenyem belső zsebébe tettem, majd halkan oldalazni kezdtem az egyetlen ajtó felé, ami mögött az ismeretlen várt rám. Halkan beszívtam a levegőt, majd hirtelen berúgtam. Az ajtó kidőlt a tokjából és lassan, méltóságteljesen dőlt el, mint ahogy egy király esik el a csatamezőn. A fény viszont olyan erősen vágott a szemembe, hogy hirtelen elöntött a könny, és nem láttam semmit. Ha benn lett volna egy jerk, már nem élnék. Úgy tűnik nincs veszély, gondoltam miközben kipislogtam a felesleges könnyet a szememből. Egy gyönyörűen faragott kút állt szemben az ajtóval, egy kősárkánnyal, aminek az orra hegyéről újra és újra lecsöppent egy-egy vízcsepp. A sárkány kiterjesztett szárnyakkal állt, mancsaiban egy kardot és a Földgolyót tartva. Valamikor forrás lehetett, de ahogy a többi is mind, ez is majdnem teljesen kiszáradt. A szobor olyan mohos volt, hogy a sárkány szinte zöldnek látszott. Olyan volt mintha élne. A kút fölött ott volt a Ghar'ok 12 körös jelképe, belőlük, a körökből áradt be a fény, amely pont a sárkányt világította meg. Jobban megnéztem és észrevettem, hogy a sárkány körül a moha szürkés-barna, mert a fény csak a sárkányt világította meg. A sárkány szemei gyönyörű kék el' davori kövek voltak, amelyek sosem léteztek a Földön, hanem csak az El'davoron, ám a Ghar'ok elhoztak belőle egy keveset az utolsó pillanatban. Ritka volt és különösen értékes.
Furcsa érzés fogott el, olyan nosztalgiaszerű... Ismerős volt ez a fény: tiszta, fehér és meleg. Ma, 3215-ben, amikor az ég szürke a hamutól és nap csak gyulladt-vörösen világít át rajta. Felmásztam a szoborra, de többször kicsúszott a lábam alól a nedves, porladozó kő. Kis csúszkálás után, sikerült az egyik körön át kidugni a fejem a fénybe, amikor megakadt a szemem valami élénk-zöldön a fejem mellett. Fű volt, olyan zöld és életteli, amilyet nem láttam már ezer éve. Kinyújtottam a kezem és hozzáértem a zsenge szálaihoz... Hihetetlen volt. Megrohantak az emlékek, az emberi koromból, amikor még ilyen volt a fű... Elmosolyodtam, majd feljebb emeltem a tekintetem. A 12 kör körül, amiből kukucskáltam kifelé, szilvafák álltak, tele gyönyörű zöld levelekkel... - Egy féregjárat - suttogtam magamnak – egy kapu az időben... Most visszamehetek, és mindent kijavíthatok... Kimásztam a lyukon, és hátra se nézve elindultam vissza a múltba, amely újra jelenné lett....
0 Megjegyzések