Farkas Wellmann Éva: Valami ég e versen át

Va­la­mi ég e ver­sen át,

ide­gen test a seb­ben;

mit szem­mel nézz, de mégse látsz,

s nem mérhető le kedv­ben,

talán a hó, talán a szó,

arcpír emléke rend­re, 

amíg a vissz­hang visszaszól,

a hűvös-sárga mert­re,

va­la­mi ég, nem lángra gyúl,

va­la­mi ég, fe­let­tem,

a ham­va szó, a szó kihúnyt,

mielőtt el­fe­led­tem.

Va­la­mi ég e ver­sen át,

a szó, a hó, az emlék,

va­la­mi végleg itt ma­radt,

mit mégis el­vi­selnék,

csak szó va­gyok, csak szó a vers,

a láng, az ég, a ked­vem,

és szó az is, hogy el­vi­selsz,

s nem tűnődsz már a mer­ten.