Felvilágosodás – A magyar felvilágosodás
Ideje: 1772-1823 – 1. reform országgyűlés (Bessenyei Ágis tragédiájának keletkezése-1772)
Magyarország és Európa viszonya:
Ny-Európában gyors gazdasági fejlődés és polgári átalakulás tapasztalható. Itt jönnek létre először a felvilágosodás eszméi.
Magyarország a Habsburg-birodalom része: – függőség, – gazdasági elmaradottság, – feudális viszonyok jellemzik.
Polgári átalakulás nincs. (polgárok hiányát a kis- és köznemesség tölti be.)
A felvilágosodás eszméin belül 2 nézet alakult ki:
1. A társadalmi fejlődést Bécstől, II. Józseftől várják a felvilágosult abszolutizmus hívei a JOZEFINISTÁK
2 .A felvilágosult eszméi nemzeti színekkel látják el, aminek célja a függőség lazítása a NEMESI ELLENÁLLÁSI MOZGALOM
Képviselői: Orczy Lőrinc, Gvadányi József, Fazekas Mihály – népies irodalmi műveket alkottak – idealizált népiesség.
1795 Martinovics féle összeesküvés, a magyar jakobinus mozgalom.
Célja: A nemzeti és a polgári törekvések összekapcsolása.
Irodalmi élet: a 1770-es – 1780-as éveibe eleven, nyüzsgő szellemi élet alakult ki. Egyszerre több tucatnyi író alkotott, vitázott, csoportosult – írói társulatokat hoztak létre, ill. folyóiratokat.
Csokonai Vitéz Mihály
1773-ban született Debrecenben. Polgári családból származott. A Debreceni Kollégiumban tanul, itt a legkiválóbb tanulók közé tartozott. Önképzőkört szervez, s buzgón olvassa a felvilágosult írók műveit. 10 éves korától verseket ír. 1795-ben kizárták a kollégiumból. Sárospatakra ment jogot tanulni, de a jogtudomány éles ellentétben állt a felvilágosodás szellemével. Pozsonyba ment, hogy az összegyűjtött műveinek kiadatására pártfogót keressen a nemesség soraiban. Pozsonyban Diétai Magyar Múzsa címmel országgyűlési hetilapot jelentetett meg, de nem sikerül közben mecénást találni, s mikor az országgyűlést berekesztik, Komáromba megy. Itt ismerkedik meg Vajda Juliannával, egy gazdag komáromi kereskedő lányával. Verseiben Lillának nevezi. Amíg a Dunántúlon keresett állást a lányt feleségül adták egy gazdag kereskedőhöz. Ezután Csokonai 1799-ben a Csurgói Református Gimnáziumban volt helyettesítő tanár, s miután lejár a tanári megbízatása, visszamegy szülővárosába. Egy temetésen azonban tüdőgyulladást kap, amitől 1805-ben meghalt. Műveinek nagy része csak halála után jelent meg.
Verseiben fellelhető a kor valamennyi művészeti törekvése. A különböző stílusirányok egymás mellett és után élnek nála. Nem kötötte magát egyféle versrendszerhez, mindegyik jó neki a maga idejében. A Gyöngyösi-féle barokkos hagyományból indult el magába szívva a klasszicizmust. Költészetében felhasználta a reneszánszból kinövő új irányzatot a manierizmus elemeit. Megtalálható költészetében az olasz irodalomból ellesett rokokó is. Élete vége felé hangot kap költészetében a rousseau-i szentimentalizmus panaszos hangja. A kilencvenes évek politikai élete és a felvilágosodás eszméi ihlették azokat az alkotásait, amelyek alapján a magyar felvilágosodás legnagyobb költőjének tartják.
Az iskolai versfeladatoknak, „dolgozatoknak” két fő típusuk volt: sententia: az antik költők bölcs mondásainak, tanításainak részletező kifejtése pictura: természet, tájak, évszakok, emberek leírása. E két verstípus vegyítéséből nő ki a 90-es évek első felének nagy filozófia lírája, melyben egyértelműen, nyílt bátorsággal szólaltatja meg a felvilágosodás legfőbb gondolatait. Ismerte Rousseau fontosabb műveit, Voltaire alkotásait
Kiemelkedő alkotásai e témakörben a Konstancinápoly és Az estve. E két vers egyúttal a felvilágosodás két fő irányzatát is képviseli.
A Konstancinápoly Voltaire egyházellenességét, csipkelődően szellemes gunyorosságát és optimista racionalizálását visszhangozza. Az elképzelt Kelet színpompás leírása szinte észrevétlenül hajlik át valláskritikába, a végén pedig a felvilágosodás általános győzelmének hite szólal meg. A „pictura” a vers első harmadában a térbeli rendező elvet követi: kívülről, a tenger felől közelít a városhoz, majd a konstantinápolyi utcák színes forgatagát villantja fel a dúsgazdag törökök kérkedő pompájával. Ezután egy belső, intim térbe kalauzol a leírása, a szultán háremébe. Ezután újra a szabadba jutunk: a csodálkozó leírás tárgya most a roppant templomok kérkedése, a felhők közé rejtett kőszálnyi mecsetek meghökkentő mérete. A vallási fanatizmus sötétségének ostorozása közben a felvilágosodott költő felidézi az eszményített múltat, a rousseau-i ősállapotot, amikor még „állott a Természet örök építménye”. Az emberi társadalom megromlásának a következménye a vallás, a vallások megjelenése. A költő a mohamedán vallásról beszél, de egy-két utalás világossá teszi, hogy a keresztény vallási elvakultság hasonlóképpen száműzi az észt és a virtust, s nem fogadja be az „emberséges embert”. A költeményt szárnyaló jövendölés, boldogító látomás zárja le az új világról, melyben a Természet örök törvénye fog uralkodni, s megvalósulhat a minden embert és népet egybeölelő testvériség eszménye. Csokonai rendíthetetlenül hisz az eljövendő boldog kor utópiájában, de ennek megvalósulását csak a „késő századoktól” reméli.
Az estve Rousseau nyomán a természet romlatlanságát állítja szembe az emberi társadalom romlottságával. Az alkony tündérien szép leírásával indul a költemény. Romlatlan, idilli harmónia uralkodik a természetben, az alkonyi erdőben. Ide, ebbe az ideavilágba menekül a költő, vigasztalásért, lelki enyhülésért, bánatot oldó élményekért. A fájdalom, a szomorúság, az igaztalan megbántottság csupán az ember osztályrésze, ilyen érzelmek ismeretlenek a természeti környezetben. A zsibbasztó emberi görcsök csak a természet „kies szállásain” engedhetnek fel. Kiszakad a költőből az áttételezés nélküli, közvetlen panasz: „e világba semmi részem nincsen”. A szépséget elpusztította a durvaság, a közönségesség, a harmóniából diszharmónia lett. A további eszmefuttatásban a közismert rousseau-i gondolat jelenik meg: a magántulajdon megjelenése megszüntette az ősi egyenlőtlenséget. A befejezés tulajdonképpen keserű, rezignált sóhaj: az ősi idilli maradványa, a közös kincs csupán a természet még áruba nem bocsátott néhány szépsége: az „arany holdvilág”, az „éltető levegő”, a „legszebb hangú szimfónia” és az „édes erdei hangzások”. Az utolsó sorok ódai pátosza azt hirdeti, hogy a természet szerint minden ember egyenlő.
A népiesség is fellelhető Csokonai sokszínű művészetében. 1799-ben írta Jövendölés az első oskoláról a Somogyban című verset. A magyar viszonylatokról beszél. A népi vonás ebben a rokokó virtuozitással megalkotott művében még csupán a tehetséges parasztgyerekek elkallódása miatt érzett aggodalommal és keserűségben jelentkezik. A táj elbájoló szépsége által keltett csodálkozás szembekerül a műveletlenség sivárságával. Az iskolák hiánya következtében Somogy „tudatlan, formálatlan”: a jó eszű legények betyárrá és zsivánnyá lesznek. De itt is hangot kap a távoli jövő ígérete, a remény: ez a vidék még „új Helikon” lehet. A nemességet hibáztatja a tudatlanság miatt.
0 Megjegyzések