A felvilágosodás irodalma
1. Galilei szerint a természet matematikai nyelven van megírva, Isten szava, tehát az algebra. Az újkori tudomány nem spekulatív, hanem a gyakorlati életből kiinduló, kísérletező (empirikus). Descartes a racionalizmus (észelvűség) alapvető elveit fogalmazza meg. Mely szerint az emberrel születik az értelem, és mindent kételkedve kell vizsgálni „Gondolkodom, tehát vagyok”. Pascal az embert a természet részének tartja, de a legértelmesebb része. Megjelenik a rejtőzködő Isten képe, s így csak ésszerű, ha elfogadják az emberek a létezését. A XVII. századi tudomány új a természet értelmezésében. A klasszicizmus a felvilágosodás korában (XVIII. század) Európa elterjedt stílusirányzata lett. A klasszicista drámában (színház), nem képzelhető el, hogy évek telnek el a felvonások között és a tér sem változik. Ez a hármas egység szabálya, mely a cselekmény, az idő és a tér egységén alapul. Kötelező lett az illendőség, a valószerűség és a mértéktartás, ezért sok minden nem a színpadon történik. A szenvedélyek kirobbanását Shakespeare viszi fel a színpadra. A előadás fedett színpadon folyt, s megjelent a nyilvános színház is az arisztokraták mellett. A színpadot nem díszletezik.
A tragédiában Racine és Corneille alkot nagyot. Ők követik a klasszicizmust. A francia felvilágosodás másik nagy személye Moliere. Művei a Tartuffe, A fösvény, A mizantróp. A művekben gyakran megjelenik az osztályok közötti harc, ugyanis a felvilágosodás szerint minden ember egyenlő jogokkal születik, de az arisztokrata nemességnek vannak kiváltságai. Másrészt a felvilágosodás az abszolutizmus ellen van, és a demokráciát támogatja. A felvilágosodás szellemi mozgalomként a polgári társadalom ideológiai és politikai hatalmát készítette elő. Kant határozza meg a felvilágosodás jelentését. „A felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta gyermekkorúságból. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Merj a magad értelmére támaszkodni.”
A korszak jelentős stílusirányzatai a következők: Szentimentalizmus: A XVIII. század második felének irányzata, az érzelmek szabadságát és jogait hirdette a klasszicizmus hűvös értelemkultuszával szemben. Goethe: Az ifjú Werther szenvedései. Kulcsszava az érzékenység. A romantika előfutára ez a stílusirányzat. Az ókori alkotásokat tartották példamutatónak. Mivel az ókori irodalom a tragédiában és az eposzban érte el a legmagasabb szintet, eleinte a klasszicisták is ezt a két műfajt tartották a legfontosabbnak. Csokonai a Dorottya című művében az antik vígeposz modern megfelelőit teremti meg. A felvilágosodásban foglalkoztatja az embereket a természetben elfoglalt helyük, s az embert tekintik a legfőbbnek, fölötte már csak Isten van. Vergilius és Horatius műveit egyformán érvényes mintának tekintik. A klasszicista versírók a tanítás és a gyönyörködtetés ars poeticáját követték, ezért műveikben leíró és tanító-elmélkedő részek követik egymást. Pl. Csokonai a Magánossághoz, melynek műfaja óda, ami szintén kedvelt műfaj volt.
A szentimentalista műveknél, már kiszorul a tanító elem és a költő a táj helyi sajátosságait, hangsúlyozza, ami eddig nem volt jelen. A társadalmi átalakulás során a művészek elvesztik az addigi közönségüket, és magányba vonulnak. Ez a lírát helyezi előtérbe. Megjelennek a pikareszk (kalandozó) regények. A regényalakok lelkiállapotát belülről ábrázolják. Pl. Kármán József: Fanni hagyományai, Rousseau: Új Heloise. A franciák létrehozzák az Enciklopédiát, ami a tudományok, a művészetek és a mesterségek elméleti szótára. Ez a tudomány eredményeit helyezte szembe a teológia tanításaival. (Diderot).
Voltaire (1694-1778) az ész, a haladás, a tudomány és a jövő megtestesítője volt a korban. Legtöbb írása harcias alkalmi írás, mely a hétköznapi kérdésekre adott választ. Hitt az ésszerűség győzelmében. Fő műve a Candide vagy az optimizmus, melyben a munkát tartja elsődlegesnek, mert így elkerülhetjük a három bajt (unalom, bűn, szükség). A ”Ez a a világ a lehető legjobb” tételt cáfolja meg. Kedvelt műfaj még a tézisregény. Ez a műfaj egyszerre tanít és szórakoztat. Hasonlít a pikareszk regényhez, melyet a kezdő és végpont fog keretbe. A részletes jellemábrázolás nem lényeges. A felvilágosodás követői a legnagyobb bajnak a tudatlanságot tartották. Voltaire a fanatizmust, Rousseau a luxust, Diderot a képmutatást támadta, vagyis az emberi természet rossz tulajdonságait. Ezért volt fontos a tanító célzat.
Rousseau (1712-1778) szerint a társadalom túl civilizált, ami az erkölcsök romlásához vezetett, ezért az ideális állapotot a természetben képzeli el „Vissza a természethez”. Az emberek egyenlőnek születnek és ennek a civilizáció ellent, mond. Művében az Emil, vagy a nevelésről, azt írja le, hogy mentsük, meg ami még menthető, vagyis a gyerekeket a természet elvei szerint oktassák. A korszak filozófusai leginkább klasszicista érvekkel mondják el véleményüket. Javaslatai többnyire utópikusak. A felvilágosodás a magántulajdont is fontosnak tartja, ami a polgári államban teljesen megvalósul.
Fontos képviselők még a felvilágosodásban: Defoe: Robinson Crusoe, Swift: Gulliver utazásai, melyben a lények között alá és fölérendeltséget ír le. Nem hisz a fejlődésben. Több irányzat megjelenik a német irodalomban. Strum und Dram, zseni képe. Hőse a természetes ember. Goethe: Werther. Belső monológok, naplószerű leírás és a végén a főhős öngyilkos lesz. A Faust az emberi lét kérdéseire keresi a választ. Megjelenik az ördög, ami a racionalizmuson túlmutat.
Bessenyei György (1746-1811) prózaíróként volt jelentős, az Ágis tragédiájában Mária Terézia felvilágosult abszolutizmusát dicséri. Bírálja a maradiságot. Fazekas Mihály a Lúdas Matyiban népies hangvétele természetes összhangban van a hexameterrel. A klasszicizmustól Csokonai is az érzékenység irányába fejlődött. Majd utána Berzsenyi a romantika előfutára lesz.
2., Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805)
Mire elvégzi az iskolát, latinul, görögül, németül, franciául és olaszul tud, jártas kora irodalmában, filozófiájában, és tájékozott a természettudományokban. Egyszerre ragadja el a felvilágosodás haladó szelleme, a rokokó költészet kecsessége, az ókori latin és a XVII. századbeli francia klasszikusok pátosza. Ilyen műveltséggel és irodalmi megalapozottsággal fogadja magába a népköltészet hatását. Hamarosan kifejezője lesz az új, a polgárosodás felé néző haladó szellemnek. Az első fennmaradt versei előre megadott tárgyról készültek az iskolában, ezeket hívjuk zsengéknek. Alkotásaival feladatot akar megoldani. Költészetének első része a humoros, tanárokkal szembeni diákirodalom alkotja. Meghonosítja a korábban ismeretlen ionicus a minore ritmusát (UU–). Verstani bravúrja az időmértékes verselés magyaros, hangsúlyos szimultán (kettős) ritmus 8/7-es osztással. Csokonai elsősorban gyönyörködtetni és szórakoztatni akar. Gondolati verseiben ennél többet vállal. Ezek a felvilágosodás eszméinek igen tömör gondolatai. A formákkal is szüntelenül kísérletezett, újabb nyelvzenei lehetőségeket keresett és talált. Egészen József Attiláig nincs költőnk, aki oly sok versformával élt volna, mint Csokonai. Nagy hatással van Aranyra, Petőfire és Adyra.
Költészete: Egész életét és költészetét meghatározták a Debreceni Református Kollégiumban töltött évek. Itt bontakozott ki kivételes költői tehetsége, itt szerzi meg korát meghaladó műveltségét; több nyelven beszél, ír. Formakészségéért, verseinek zeneiségéért társai Cimbalomnak nevezték. Két verstípust műveltek:
– a sententia költészetet, mely egy többnyire antik eredetű bölcsesség verssé formálása volt.
– a pictura költészetet, mely természeti jelenség, évszak vagy emberi karakter verssé formálása volt.
Az estve (1794.): A változás iránya, hogy a tiszta piktúra szentenciával töltődik, s a tájleíró versből bölcseleti ódává emelkedik. Az első részben, piktúra; klasszicista vonásokkal az iskolai versgyakorlatból örökölve a stíluseszközök tobzódásával festi meg az első világ harmonikus képét, a nyugalom, a rend, a célszerűség világát. (A nyitókép allegóriának is felfogható megszemélyesítése, további megszemélyesítések, költői jelzők, metaforák, alliterációk nem csupán a költői eszközök gazdagságát, hanem az ábrázolt természet szépségét is érzékeltetik.) Piktúrából a szentenciába vezet át, előrevetítve a második világ, az emberi társadalom, a civilizáció diszharmóniáját. Rousseau- tól is merít. Az emberek közötti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól című értekezésre. Felidézi az Emil című műből azt a gondolatot, hogy: “mert gonosz erkölccsel senki sem született”. Az általános érvényű megállapításokat néhol a magyar valóságra is vonatkoztatja. A vers zárlata; emelkedett hangnemével műfajváltást is jelez, ódai magasságba emeli a leíró jellegű költeményt. Az utolsó sorban az ‘ember’ szó használata ismét Rousseau-ra utal, tehát nem biológiai, antropológiai, hanem filozófiai értelemben használja a kifejezést. A verselés felező tizenkettes; Bessenyei tette a felvilágosodás korában a gondolati-leíró versek, költemények versformájává. A természet a legfőbb hatalom.
Konstancinápoly (1794.): Alapja: Egy város leírása.
A piktúra rész keleties mozgalmasságot áraszt a fölvillantott életképekkel, s ehhez szerencsés költői eszköz a múzsa társulhívása. A szentencia rész a “Denevér babona…” felkiáltással kezdődik. Vallási elfogultság ellen ír. Valláskritika. A vers zárlata a költőre jellemző jövőbeutalással fejeződik be, ismételten ódává emelve a költeményt.
A német (Herder) közvetítéssel eljutó népiesség egyik első képviselője a magyar irodalomban. Az ő nevéhez fűződik az első magyar népies helyzetdal: Estve jött a parancsolat (1791.), átdolgozva: Szegény Zsuzsi a táborozáskor (1802.). Az ő nevéhez fűződik az első magyar tündérmese lejegyzése: A méla Tempefői című színműben. Viszonya azonban ambivalens a népiességhez. Idesorolható a népnevelés és népoktatás fontosságát hangsúlyozó Jövendölés az első oskoláról a Somogyban című programadó költeménye. Lefordítja a Homérosznak tulajdonított Békaegérharc című komikus eposzt, melyben a diákköltészeti hangvétel és a népiesség keveredik. A rokokóhatás legteljesebben két ciklusban, a Lilla-dalok és az Anakreoni-dalok címűekben jelentkezik. A hatás legfontosabb jellemzője Csokonai formakultúrájának rendkívüli gazdagodása. A látszólag könnyed forma egyszerre érzékelteti a személyes boldogság megtalálásának reményét és a pillanatnyi idillek mulandóságát.
A szentimentalizmus, stíluseszközeiben nehezebben, világképében határozottan megragadható. A világból, a társadalomból kitaszított vagy onnan önként távozó ember fájdalma szólal meg. A felfogásnak megfelelően a díszlet gyakran a természeti környezet, ahol a természet egyes jelenségeivel felerősíti vagy ellenpontozza a lírai én fájdalmát. A Magánossághoz (1798.): Életrajzi háttér: a Lilla-szerelem vége, kicsapatás, állásnélküliség. Csokonai a hiányból, a szükségből teremt erényt, hiszen a magánosság nála nem, illetve nem elsősorban fájdalmas lélekállapotot jelent, hanem kivételezett élethelyzetet, mely elől elzáratnak a társadalom különböző rétegeihez tartozó alakjai. A műfaj a formai jellemzőket tekintve óda ill. himnusz, a hangvétel azonban módosítja ezt, és elégikus színezetet ad a versnek. A zárlat a végső magánosság óhaját tartalmazza, mely egyúttal megszünteti a világból való számkivetettséget; a megoldást azonban a jövőbe utalja. A tihanyi Ekhóhoz (1803.): A vers retorikai felépítése a megszemélyesített, allegorikus tihanyi Ekhóval az ódát ill. a himnuszt idézi. A hangnem azonban erőteljesebben határozza meg a műfajt, így elégiának mondhatjuk. A szentimentalizmus rousseau-i ágával érintkező téziseket (a polgári világból való számkivetettség, magány, társtalanság) az életrajz, a személyes élmények hitelesítik. A Reményhez(1803.): Szintetizáló jellegű költemény, összegzője a különböző stílusirányzatoknak, hatásoknak. Harmóniát teremt a különböző műfaji lehetőségek között, az egyéni élményt általános szintre emeli. Az összefoglaló jelleg a stílusirányzatok szintjén is mutatkozik: a retorikus, zárt szerkezet, a harmonikus kompozíció a klasszicizmus jellemzője. A megfogalmazott élményanyag, az általános szintre emelt világkép, a számkivetettség, megcsalattatás érzése a szentimentalizmusra jellemző. A szimultán verselés (trocheikus ill. ütemhangsúlyos) szintén a rokokó ill. népiesség összefonódását jelzi.
Komáromba megy, amely, akárcsak Debrecen, a ritka polgárvárosok közé tartozik. Ott remél életlehetőséget. Ehelyett találkozik a nagy szerelemmel. Megismeri Vajda Juliannát, egy módos kereskedő leányát, akit verseiben Lilla néven halhatatlanná tett. Lillát férjhez adják egy gazdag polgárhoz. Ez a csalódás ad érzelmet és alkalmat a gyönyörű szerelmi elégiákhoz. Ekkor keletkezik A Reményhez meg A tihanyi ekhóhoz. Verseinek műfaja gyakran dal, ami egynemű érzelmet kifejező, rövid lírai műfaj. Műveiben nem keverednek a stílusirányzatok, hanem egymás mellett vannak. Műveiben többször jelenik meg allegória, leginkább a magány allegóriája.
A méla Tempefői (1793). Ebben leleplezi az uralkodó osztály elmaradottságát, műveletlenségét, mely kerékkötője a társadalmi haladásnak. Pályája második felében, az abszolutizmus és a reakció újabb megerősödése idején sem tagadja meg a haladást, továbbra is küzd a magyar irodalom ügyéért és a nemzet kulturális felemelkedéséért.
Fogalmak
Racionalizmus: Filozófiai irányzat, amely az emberi értelmet tartja a megismerés egyedüli forrásának. A racionalista az okszerűen gondolkodó ember. Az ésszerűség híve. Minden homály, misztika és vallás ellensége.
Klasszicizmus: A klasszikus mintákat híven követő, nyugodt arányokra, mértéktartásra és tiszta formákra törekvő művészeti irányzat a XVIII-XIX. században. pl. Nemzeti Múzeum.
Rokokó: A barokk későbbi korszakából fejlődött, kevésbé mozgalmas, meghittebb, aprólékosabban díszítő stílusirányzata XVIII. században. Főleg az építészetben jelentős. Az irodalomban az álnépies pásztorköltészet, az idill és a finom erotika jellemzi.
Metaforák: Jelentésátvitelen alapuló stílusalakzat, olyan szó, szókapcsolat vagy nyelvtani szerkezet, melynek az a szerepe, hogy egymástól távol eső képeket idézzen fel s azokat egybefoglalva új kifejezési lehetőséget, teremtsen – olyan szimbólum melynek nem csupán egy, képzettársításon alapuló jelentése van
Alliteráció: Betűrím – szó eleji hangok zenei hatású ismétlődése a versben.
Anakreoni-dalok: A rokokó dalköltészet egyik műfaja, témája a szerelem és a bor, hangvétele érzelmesen idilli vagy tréfásan frivol.
Retorika: Szónoklattan – a szónoki beszéd elmélete, a középkorban a hét szabad művészet egyike, a stilisztika ikerága – szűkebb értelemben a prózastílus elmélete az értekező próza válfajával foglalkozik.
Allegória: A jelkép azon fajtája, amelyben a kép jelentéstartalma a képhez képest külső tartalomként van megadva – hosszabb gondolatsoron, esetleg egész művön keresztülvitt, mozzanatról mozzanatra megvilágított metafora vagy megszemélyesítés. A középkor irodalmában vált rendkívül elterjedt költői eszközzé az az eljárás, hogy elvont fogalmakat, erkölcsi, lelki sajátosságokat ( az Erény, a Bűn, a Szerelem, a Rágalom stb. ) megszemélyesítve szerepeltessenek költői alkotásokban, színművekben.
0 Megjegyzések