Könyv | A Lélektolvajok Rachel Vincent Sikoltók című nyolcrészes
sorozatának első része, amely az Egyesült Államokban már tizenhárom
kiadást élt meg. Őszintén bevallom, nem értem a sikerét.
A
Lélektolvajok több gyermekbetegségtől is szenved. Az első százhúsz
oldalt átitató tinédzser hiszti például tökéletesen felesleges. A
folyamatos szenvedés helyett az írónő inkább a karakterek kidolgozására
koncentrálhatott volna, ugyanis ennél sablonosabb szereplőgárdát nehezen
tudnék elképzelni. Önbizalom hiányos lány, aki persze a gimi legmenőbb
pasijába szerelmes, de el se tudja képzelni, hogy a fiú valaha is
ránézzen. Csodálatos, szexi legjobb barátnő, fogyókúra bolond nagynéni,
szemét unokahúg, meghalt anyuka, nemtörődöm apuka. Túlzottan sok mindent
a regény vége felé sem tudunk meg róluk, a felszínes karakterek végig a
szépség vagy a szenvedés síkján mozognak.
Sajnos azonban nem csak a karakterek, de a történet is hasonlóan
semmitmondóra sikerült. Kaylee Cavanaugh majdnem olyan, mint a többi
lány a gimiben, de csak majdnem. Tanul, dolgozik, legjobb barátnőjével,
Emmával bulikba lógnak be, csakhogy olykor-olykor elkezd velőt rázóan
sikoltozni. Főhősnőnk ugyanis megérzi, ha a közelében valaki meg fog
halni és ilyenkor nem bírja megállni, hogy ne kezdjen el sikítani. Nem
csoda, hogy a családja őrültnek hiszi, és pszichiátriáról pszichiátriára
járnak vele, és otthon is mindig akad egy-egy doboz jó erős nyugtató.
Az egyik buliban is hasonló történik Kaylee-val, miközben épp a gimi
szívtiprója Nash Hudson fűzi. Hirtelen meglát egy fiatal, csinos lányt,
akire a halál árnyéka vetül, és kezdődik a pánikroham. Bár barátnője és
újsütetű barátja megnyugtatják, azonban másnap, sőt harmadnap is meghal
egy lány, és Kaylee már arról képzeleg, hogy agyrákja van, és biztosan
az váltja ki furcsa megérzéseit. Ekkor fedi fel előtte Nash az igazat,
és ekkor válik végre olvashatóbbá a történet is. Mint kiderül sem ő, sem
Nash nem igazi emberek, hanem lúdvércek, így a halállátás és a
sikítozás is teljesen normális az esetükben. Egy kis ír történelem óra,
valamint az egyik kaszással való elbeszélgetés után felpörögnek az
események és ripsz-ropsz máris a végkifejletnél járunk. Megtörténik a
nagy családi kibékülés, a gonosz léleklopó kaszást eltüntetik az útból,
és sablonos szereplőink a nagy tini szerelem közepette megállapítják,
hogy igencsak kalandos élet vár még rájuk.
S ha maga a karakterek felszínessége, a történet sablonos
egyszerűsége nem lenne elég, muszáj megjegyezni a magyar fordítást is,
mint hibaforrást. Többször magyartalan, értelmetlen mondatokba fut az
ember, ami egyáltalán nem könnyíti meg az olvasást. Bár csupán egy
rövidke sikoltozós tini regényről van szó, a fordítás így is
kifejezetten zavaró.
Összességében a Jaffa Kiadó gondozásában megjelent Lélektolvajokat
csak azoknak ajánlanám, akik mindenféle igényesség nélküli, sablon
mesére vágynak, amiben az önbizalom hiányos lányról kiderül, hogy
különleges, és megkapja a szuper pasit.
