Add tovább


Árvai Katinka: Ne tedd!

Egy történetet mondok el,
Mi tanulságban teljes.
Érzéseket szórok el,
Mik, ha segítenek, helyes.

Egy lányról lenne szó,
Ki érzékeny és kedves.
Lelke tiszta, mint a hó,
Szíve viszont heves.

Szeretett egy fiút,
Lelkét neki adta.
Kergetett egy álmot, hiút,
A fiú meg csak hagyta.

A lány mindent megtett,
Amit tenni tudott.
Forrón és hűn szeretett,
Ha kellett, szinte futott.

A fiú viszont más volt,
Hideg és kemény.
Rajta nem eshetett folt,
Soha nem volt szerény.

A lány neki nem volt elég,
Túl egyszerű és gyermeki.
"Ő csak mell és formás fenék",
Ennél sokkal több kell neki.

A lány teljesen összetört,
Hisz ez nagyon fájt neki.
Egyszerre a földre dőlt,
A fiú nem tudta, ő ki.

Úgy érezte, nincs élete,
Belül halott volt.
Tudta, mit kell megtennie,
Neki ennyi volt.

Nem akarta fájdalommal,
Abból volt elég.
Hát megmérgezte altatóval
Saját kis testét.

Lefeküdt a fehér ágyra,
Piros selyemruhában.
S arra gondolt, vége mára.
Nem bízhat Urában.

Majd elaludt szép nyugodtan,
Fájdalmak nélkül.
Egy könny csordult le unottan
A párnára ékül.

Az utolsó, mit hallott
A telefonja csörgése,
De mivel ő halott,
Nem volt, aki felvegye.

Majd felébredt valahol,
Egy tiszta, fehér helyen.
A szíve szinte zakatol,
Most mi tévő legyen?

Aztán hirtelen meglátta,
Egy fény közeledett felé,
A fény után egy lámpa,
A szobája fölé.

A szerettei álltak ott,
Mind szemében könny csillan.
` Ez a szép lány már halott. `
` Az élet gyorsan elillan. `

A fiú is jelen volt,
Kezét szorítva a lánynak.
Arca csak egy halovány folt.
Nem hitt a látványnak.

A lány szelleme elmerengett,
Milyen szörnyűséget tett hát!
Minden szépet elfeledett,
Nem látott mást, csak a halált.

Feledte a sok szép dolgot,
Mit életében láthatna még,
És magától mindent eldobott,
Mert egy fiúnak ő nem volt elég.

S most a fiú is ott ül
Mellette az lánynak,
Szemébe sok könny gyűl,
Szívébe sajnálat.

Ne dobja el senki hát
Az életet magától,
Csak azért, mert tisztán nem lát
A szerelem homályától.
Megosztás a Google Pluson

0 Vélemény: