Fehér József: Feleségemnek

Köszönet

Szeretlek.
De ha nem vagy velem, üres lesz a lét,
hiányzik a szemedből sugárzó éltető fény,
mely a csillogó aranynál sokkal többet ér.
Hiányzol, ha esik, ha fúj,
ha kiderül vagy beborul az ég.

Szenvedek,
őrülten szenvedek,
ha megbántom lelkedet,
riadtan markolom, szorítom
drága, dolgos két kezedet.
Hiányzol, mindig hiányzol,
reggel, éjjel és nappal,
hiányod körülveszi lelkemet
üres, kongó falakkal.

Szeretlek,
az élet sűrűjében
sohasem feledlek,
köröttem kacagó, vidám,
boldog emberek lehetnek,
de ha nem vagy velem,
még az ég is beborul felettem.

Szeretlek.
Te vagy nekem a csillagos ég
és a szikrázó napsugár,
két szép szemedben, ölelő karodban
fenséges csoda vár.
Ha megbántlak`, palackba zárt
szellemként szenved a lelkem,
olthatatlan tűzként izzik bocsánatért
a megbánás bennem.

Szeretlek.
Szeretlek, mint erdő a csobogó patakot, meg a virágos rétet,
szeretlek, hiszen Téged nem szeretni egyenlő eldobni a létet.
Szeretlek, mert a szeretet az, mely mindent, mi emberi igazán éltet,
szeretlek, de nem mindig sikerül úgy, hogy ezt igazán érezd,
ezért elmondom, Veled egy csodás kincset adott nekem az élet.