Pejović György - Senga

Szóljon ez egy olyan lánynak, aki segít, hogyha baj van,
Talpra állít akkor is, ha elesek a harcban.
Sötét idők jönnek és nem találom az utat,
Mindegy, merre nézek, mindenki rossz irányba mutat.
Felemésztett a magány, nem állt mellettem senki,
El voltam tévedve, nem tudtam, mit tenni,
Megölném magam, mert nem tetszik az élet,
De gyáva vagyok, gyáva voltam és a haláltól is félek.

Hű barátom az alkohol, Ő ad menedéket,
Nem hiszek már semmiben, de talán még remélek.
Hallja meg a világ és halld meg Te is egyszer,
Remélem könnyítek a lelkemen ezzel a kis verssel,
Papírra vetem gondolataim, elűzöm a rosszat,
Érzem, egyszer valaki szebb napokat hozhat,
És eljön majd az az idő, hogy én is boldog lehetek,
Addig írom versem, sajnos mást nem tehetek...

Ez az egyetlen vigasz, mikor pofon vág az élet,
Túl fogom-e élni? Ettől kicsit félek.
Köszönöm, hogy itt vagy és hogy nem hagysz el a bajban,
Jó barátnak tartalak, de ezt nem mondtam még, csak halkan,
Ismered az életem mindenkinél jobban,
Elmondhatok mindent, mielőtt a lelkem összeroppan,
Adósod vagyok, kérhetsz tőlem bármit,
Kérlek, maradj mellettem, mert a halál még csábít.

Nem értem sokszor, hogy mért ilyen az élet,
Sajnáltak már párszor, de a sajnálatból nem kérek.
Megértettem lassan, veszíteni tudni kell,
A fájdalom napról napra, hidd el, nem múlik el,
Belefáradtam mindenbe, pedig csak huszonéves vagyok,
Kegyelmet nem kérek, de ha kell, hát nem is adok,
Ne beszélj a nevemben, ha nem élted át mindezt,
Hiába mondok bármit, úgyis csak legyintesz.