Dénes Nikolett - Bárcsak

Bárcsak azon a péntek estén rám zárták volna az ajtót
bárcsak azon a mámoros éjszakán ne vágtam volna a fejedhez, csak a jót
bárcsak visszacsinálhatnám azt a sok bántó tettet
amitől most torkom szorul és amitől szenvedsz.

Bárcsak tudnám azt mondani, nem változott semmi
bárcsak lenne időgépem mindent jóvá tenni
bárcsak tudnám, balga szívem mért késztet mindig erre
s egyszer ne kelne fel a nap szokás szerint reggelre.

Bárcsak újra pezsgővel a kezemben botorkálhatnék fesztelen
bárcsak lennék megint, okosan esztelen
bárcsak az a hinta még mindig előre-hátra járna
talán akkor a múltam újra rám találna.

Bárcsak ne lenne mindig igaz, ami eljön újra s újra
bárcsakok helyett koncentrálnék csak a jóra
bárcsak tudnék megint úgy boldog lenni
mert szeretnek engem és ez számít csak, más semmi.

Bárcsak ne lenne annyi bárcsak
hogy megannyi szívet ezzel ne bántsak
de sorsom már megíródott és ez lett
feláldoztam magam a feláldozható szerelemnek.

Hűtlen szívem fog majd engem a magányba taszítani
mert senki nem tudja nekem megtanítani
hogyan legyek ismét önmagam
már megint csalódtam
a legrosszabban
magamban.