Hiteles szószálak haladnak, metélődnek az önfejűség iratmegsemmisítőjén nyolctojásos tésztaszárazsággal, képtelenség egymás elfogadása – kitartás a végsőkig – a süllyedés lejtőjén, a már felismert igazsággal.
Katatón mélységek pirospozsgás kellemetlenségű mosolygással - intenzív gondolatzápor, az önmegismerés perforált fejtetője hajba kap a hullafolttal testmagzatunk auraburkán – alsó hangon hetven – nyolcvan év olvadt riolitzivatar.
Lenyelt szavaktól kavargó gyomor, gombócok milliók torkán, csatornacsordulás, árvízhullámzás a rétegekben, ajkunkon szűk a szó: Lélekkürtőkön át visít a vulkán.
Saját elme barlangkuporgás – arcotok álarc, maszkírozott tejfölös lángos, apró olcsó Las Vegas zsiradékba sütve lédús uborkakarika pislogással. Szerencséd ma is ipari felláció – meg sem érdemled, mégis el vagy űzve.
De légy tisztességes, vedd magadhoz élelmed, a manipuláció köldökzsinórján, s ne fogadj el szárnyakat – itt felszarvaztak, hiába lettél madár, a rossz úgyis te leszel, s kredited híján sorsod a bukott angyaloké: Lucifer él benned, s a pokol te vagy!
Rákényszeredett szolga vagy, s kontrollálnak. Megvalósulásod rontja a hatalomvalutát, aranyfényű koronavakság, szűk látókör, hiszik megkaptak mindent – de érzelem koldusokká váltak,
mi pedig egymáshoz rögzülté, csiszolatlan szabálytalan rögökké. Mi egymásnak kellünk zörgő csontokkal is. Kulcscsontoddal szívem martalékában várlak, kibújva auramagzatburkunkból odaadással szeretkezünk, s hancúrozás után fűcsomókkal játszunk a fejtámla tövében párnacsatákat, s megszületünk oda mit neveztek úgy: Örökké! Mert létezik a világ – a láthatatlan, mely levedli a tanokat, Salvia gloriett a légvízből, slukk az éteri mélységből, s mond azt bátran, hogy önmegismerésünk pszichedelikus bimbódzó tavasza nem tartalmaz tabukat, csak sütőformába öntött elmezavaros amőbaformákat.
Ne higgy az álmaidban, szögletesnek könnyebb lenni – hisz mindenre létezik a tudományos magyarázat. Görgesd csak kockakerekű gépjárműved és építs kerek fakockából rózsaszín fellegvárat. Míg vágyaidnak éles tápcsatornája ajkadba vág hisztérikus szavakat, talán belátod majd, hogy gömbölyded keblekből több ered – hisz magadba szívtad már szomjúságodra a selymes tejfonalakat.
Alaktalan szőrű gondolatok csiklandozása majd téged is megkíván, s gombolyagot tekertet majd veled is – hisz saját megvalósulására mindenki vágyik kötetlenül, de te ne szállj el, ne eressz le – csak állj helyet a tudomány erkélyén rendületlenül. Hisz minden lépésedet tudnod kell, tervezz meg mindent, gondolataid fajsúlya már így is az óloméval azonos, s döngesd meg szíved előtt az aszott húst: „hogy ettől lettem vagyonos!”.
S exoterm reakciód kényszerzubbonyos dühöngőjét tárd a világ elé idegrendszered pulzáló Richter-skálájával – mert nem éltél boldogan, s fáj útra kelni, bőrvásznas, csontvázas, szelet sem kapó életgyűrt papírlelked galacsinvitorlásával.
Katatón mélységek pirospozsgás kellemetlenségű mosolygással - intenzív gondolatzápor, az önmegismerés perforált fejtetője hajba kap a hullafolttal testmagzatunk auraburkán – alsó hangon hetven – nyolcvan év olvadt riolitzivatar.
Lenyelt szavaktól kavargó gyomor, gombócok milliók torkán, csatornacsordulás, árvízhullámzás a rétegekben, ajkunkon szűk a szó: Lélekkürtőkön át visít a vulkán.
Saját elme barlangkuporgás – arcotok álarc, maszkírozott tejfölös lángos, apró olcsó Las Vegas zsiradékba sütve lédús uborkakarika pislogással. Szerencséd ma is ipari felláció – meg sem érdemled, mégis el vagy űzve.
De légy tisztességes, vedd magadhoz élelmed, a manipuláció köldökzsinórján, s ne fogadj el szárnyakat – itt felszarvaztak, hiába lettél madár, a rossz úgyis te leszel, s kredited híján sorsod a bukott angyaloké: Lucifer él benned, s a pokol te vagy!
Rákényszeredett szolga vagy, s kontrollálnak. Megvalósulásod rontja a hatalomvalutát, aranyfényű koronavakság, szűk látókör, hiszik megkaptak mindent – de érzelem koldusokká váltak,
mi pedig egymáshoz rögzülté, csiszolatlan szabálytalan rögökké. Mi egymásnak kellünk zörgő csontokkal is. Kulcscsontoddal szívem martalékában várlak, kibújva auramagzatburkunkból odaadással szeretkezünk, s hancúrozás után fűcsomókkal játszunk a fejtámla tövében párnacsatákat, s megszületünk oda mit neveztek úgy: Örökké! Mert létezik a világ – a láthatatlan, mely levedli a tanokat, Salvia gloriett a légvízből, slukk az éteri mélységből, s mond azt bátran, hogy önmegismerésünk pszichedelikus bimbódzó tavasza nem tartalmaz tabukat, csak sütőformába öntött elmezavaros amőbaformákat.
Ne higgy az álmaidban, szögletesnek könnyebb lenni – hisz mindenre létezik a tudományos magyarázat. Görgesd csak kockakerekű gépjárműved és építs kerek fakockából rózsaszín fellegvárat. Míg vágyaidnak éles tápcsatornája ajkadba vág hisztérikus szavakat, talán belátod majd, hogy gömbölyded keblekből több ered – hisz magadba szívtad már szomjúságodra a selymes tejfonalakat.
Alaktalan szőrű gondolatok csiklandozása majd téged is megkíván, s gombolyagot tekertet majd veled is – hisz saját megvalósulására mindenki vágyik kötetlenül, de te ne szállj el, ne eressz le – csak állj helyet a tudomány erkélyén rendületlenül. Hisz minden lépésedet tudnod kell, tervezz meg mindent, gondolataid fajsúlya már így is az óloméval azonos, s döngesd meg szíved előtt az aszott húst: „hogy ettől lettem vagyonos!”.
S exoterm reakciód kényszerzubbonyos dühöngőjét tárd a világ elé idegrendszered pulzáló Richter-skálájával – mert nem éltél boldogan, s fáj útra kelni, bőrvásznas, csontvázas, szelet sem kapó életgyűrt papírlelked galacsinvitorlásával.
