Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Debreceni Zoltán: Kisvejkei cigány író emléke

Nagyon régen Budapesten egy felsőfokú intézetben,  Lacival cimborák lettünk, 
egy csámpás,  nagy orrú giliszta srác volt. 
A fene sem tudja miért, de bukott rá minden csaj. De inkább a csúnyácskákkal állt le, 
a gyönyörű csajokat akik megakarták szerezni szélnek eresztette. 
Meg is házasodott egy szemüveges csámpás lapos fenekű kancsal penészvirágot vett feleségül. Akinek csinált nem sokára gyereket, de nem is egye hármas ikret. 
Nehogy a szavaim összekeverjem, ezen a pasin keresztül ismertem meg egy férjes asszonyt Katit. 
Első vagy második látásra beleszerettem, 
családos volt,  sokat beszélt nekem a férjéről. 
Ha lementünk a társalgóba,  mondta, hogy a pondró csinált neki több gyereket, de nem foglalkozik velük. 
Az anyja neveli őket, hogy tudja elvégezni az egyetemet. 
Elengedtem a fülem mellett amit beszélt a pasijáról. 
Mondta hova jár melózni, de már elfelejtettem. 
Kati tudta van a férjének gyereke is valami külföldi csajtól. 

Szerettem volna Katit elhívni szórakozni a városba de mindig elutasított, azt mondta sokat kell neki tanulni. 
Orvosnak készült. 
Ígérte, hogy majd máskor eljön velem. 
A tekintettén láttam, hogy szerelmes belém. Lent a társalgóban mindig néztem ahogy a lábad közé húzta a széket és körül fonta combjával mert fordítva ült rá, hogy a asztalként használja. 
Olyan gyengéden ahogy engem kellett volna.  Mardosott miatta a vágy. 
Kati csak lopást nézett tetőtől talpig végig rajtam. 
Tudta szeretem persze, hogy tudta, tudta az is cigány vagyok. 
El is nevezett énekes madárnak mert az udvaron dúdolva jártam. 
Nagyon tetszett a becenév mert ő adta, ha tehettem cserébe mindig raktam a szőke hajába egy piros rózsát. 
Amit az udvaron lévő rózsabokorról csentem ha nem látta senki. 
Mert szegény voltam virágra nem volt pénzem. 
Gyönyörű volt Kati, pláne rózsámmal a hajában. 

Megpofozta Katit valami ünnepségen az a pondró. 
Rögtön engem hívott, sírva mondta a telefonba, hogy az a tetű ráborította az asztalt. 
Másnap eljött hozzám akkor feküdtem le vele először. Teste olyan volt, vagy még annál is szebb amilyennek elképzeltem. 
Boldogan fonta derekamra a gyönyörű combját, nyögött, remegett az egész teste az izgalomtól többször elélvezett, 
még én a csúcsra jutottam. 
Összeköltöztünk Katival minden házimunkát én végeztem munka és suli után, hogy tudjon tanulni,  mert készült a diplomára. 
Le is diplomázott. 
Nagy harmóniában boldogságban éltünk több éven keresztül. 
Még gyanús nem lett a sógora,  Kati elmondta bemászott az tetű hozzá a kerítésén amikor aludt. 
Emiatt bizalmatlanság alakult ki bennem, amely marta éjjel nappal a szívemet. 
Nem tudtam hinni. 
Pedig Kati mindig mondta, hogy semmi köze a sógorához. 
Ott hagytam, 
úgy éreztem mindig, hogy Kati átnéz rajtam. Fogott egy sokkal öregebb szívsebészt. 
Akivel megesküdött rövidesen, 
ott voltam a templomba mikor esküdtek,  menyasszonyi ruhában mikor láttam milyen gyönyörű elbőgtem magam. 
Azt gondoltam nekem kellene ahelyett a kukac helyén most Kati oldalán állni. 
Katinak nőt a hasa látszott rajta terhes. 
Mindig felhívott telefonon mesélt, meséltem, úgy tettem mintha boldog lennék a nem létező barátnőmmel. 
Küldtem dísztáviratot mikor a gyerek megszületett. 
Mégis látogattam őket, 
férje az a hernyó ott forgolódott körülötte, mint valami kis kutya.  Házi pálinkával megkínált Kati a szomszéd szobába. 
Majd szoptatott láttam a gyönyörű mellét. 
Kedélyesen csevegtünk olyan csöndesen gyűlöltem, hogy magam sem hallottam meg. 
Messzire elkerültem tőle, 
sok-sok idő után találkoztam vele a kórházban. 
Mert rákos lett a tüdőm, 
fia műtött meg. 
Aszott volt Kati melle amit láthattam köpenye alul. 
Szíve a régi maradt, 
hullott a könnyei arcomra úgy ébredtem műtéti álmomból, hogy simogatta a fejem. 
A fia csodálkozva nézete anyját, hogy sírt. 
A betegtársaim mondták. 
Ez a sebész doki olyan mintha szájából köpte volna ki. 
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések