A homokpart mellett egy tenger fészkelt,
hol az ember némi életet észlelt.
Ránézésre a vízfelület az úgy szép,
ha azúrkék
színezete hullámos és habzik -
nem férnek meg rajta tehetős lagzik.
A parton rákok mászkálnak, de hátra:
életük nagy részét visszafele játszva.
Hiszen, ha azt adják parancsba
- még a rák fajnál maradva -,
hogy nyomuljanak előre,
ők akkor kapnak erőre,
ha rögvest meghátrálnak -
hisz e könnyed testtartásnak,
mely népüket jellemzi,
hátulütője, hogy ellenzi
a józan észt,
hisz javarészt
a homlokegyenes a megszokott,
bár a homokparton ez megkopott
szokás.
Szopás
ez minden ráknak,
mert bár mindent előre látnak,
mégis hátrafelé mennek -
ki érti a logikáját ennek?
Valamelyest távolabb,
ahová part már nem látogat,
vagyis a tengerben,
abban a bitang nagy vederben,
felúszott a felszínre a kishal pipázni -
nem volt kedve több nősténnyel ikrázni.
Hisz vén volt már, és alultáplált:
megbújt benne az akut májrák.
Nem messze tőle
egy dőre,
méretes úszókkal
és pikkelyes zubbonnyal
rendelkező márna,
fincsi csalira várva,
fel-alá poroszkált
oroszlánt
megszégyenítő éhséggel,
így a vénséggel
küszködő kishal elkezdhetett félni.
Hisz az esélyeket fel lehetett mérni:
adott egy vérszomjas márna,
ki egy árva
rántott,
panírozott halrudat sem látott
hetek óta,
csak a kies óceáni vizeket rótta.
A célpont pedig?
Egy egyszerű hering!
Abból is egy aprócska fajta,
kit kitaszított a falka.
De mikor az éhes
támadó egy rémes,
és vérszomjas offenzívát indított volna,
felbukkant egy pirított fóka
húshoz szokott cápa,
a márnában lehetőséget látva
egy kiadós ebédre -
elvégre
neki is jár az ennivaló
- hisz oly sok még a tennivaló.
Az energia pedig szükséges.
De miféle trükk képes
helyettesíteni az elemózsiát?
Tán, ha megenne egy Elek Rózsikát...
Bár az emberhús íze akár egy friss szemetesé...
Vagyis olyan volt egy tiszteletesé,
kit a múlt héten falt fel:
szörnyű utóíze is csak napok alatt halt el.
Így azt utolsó csúf mondat,
melyet a cápa úgy mondhat,
hogy még hallja a márna,
az, hogy "megeszlek már ma!"
Szegény pára...
mivel nem nézett hátra,
egy még éhesebb cápa
vákuum-szívott bendője várta...
Így lett a vadászból áldozat,
s kinek a gyomornedv a kárhozat,
annak már kár... hozhat
bárki egy pár osztag
felmentősereget:
remegő kezeket
és nietzschei reményt
táplál csak egy ilyen erény.
Hisz, ki egy
whiskyvel
vagy anélkül
halétkül
a cápában belülről látja a csigolyát,
az már alulról szagolhatja az ibolyát.
De, hogy teljes legyen a történet,
és érvényesüljenek a törvények,
elárulom, hogy a végén a cápa
szája maradt tátva,
és húzta a rövidebbet:
nagyobb meglepetést csak egy Boeing keltett
volna azzal,
hogy hiányos farral
a víz alól szállt volna fel:
a cápát ugyanis bekapta egy ronda fej!
Felfoghatatlan állapot:
a tettes egy bálna volt
- kék.
Ék
alakú fogai közt vergődve
akart kijutni előre
a szabadságba,
de akadályba
ütköző próbálkozás
volt a fohászkodás.
Távozása persze garantált vagyon:
beleken belül nem nagyon
maradt még soha senki,
csakhogy a többség egy másik lyukon ment ki
- a bálna ellenkező végén...
De révén,
hogy a planktoni méretekhez szokott jószág
torkában most egy cápa kószált,
ami nemhogy szálkának
de még szálfának
is hatalmas,
alantas
módon
ólom
súlyként akadt a
falatka
márna-dús
cápahús
a bálna nyakán,
galádul fojtogatván
ezzel az állatot.
Bitang egy állapot.
Szeszélyes,
sőt, veszélyes!
Szerelem nélkül nem élhetünk?
Próbáljuk ki az életünk,
hogy mellőzük a légzést!
Na, milyen az érzés?
A bálna megtudta a választ ott,
hol mindenki mást választott
volna.
Tolna
még magába oxigént,
de kifogta a rossz idényt.
Így ért fránya véget
a márnalétet
gyűlölő,
bálnatorkot bűvölő
haltrió
a frakció
jellegű egyesülésen.
S az egyes ülésen,
avagy túlélő pózban,
csak egy hal maradt józan:
a hering -
a történet azóta is kering.
Hős
ki a több fős
őserő,
őserdő
népét is elriasztó,
fejtikkasztó
halait,
valamint
saját félelmét
és napi élelmét
is legyőzi,
majd lefőzi
a tanulságot:
tanult sármot,
és népszerűséget is szerezhet,
ki a halállal cselezget.
Ez a kishal meséje -
nagy az esélye
hogy híre,
hogy feltegyük a pontot az "í"-re,
sokáig fennmarad,
míg akkorára feldagad,
hogy a végén az lesz belőle:
befőttet
csinált a kishal
egy fitt raj
ragadozóból
álló falatozóból.
Hogy hiszünk ennek, csak rajtunk múlik,
de a narrátor itt elbúcsúzik.
Vége
Miért ne?
hol az ember némi életet észlelt.
Ránézésre a vízfelület az úgy szép,
ha azúrkék
színezete hullámos és habzik -
nem férnek meg rajta tehetős lagzik.
A parton rákok mászkálnak, de hátra:
életük nagy részét visszafele játszva.
Hiszen, ha azt adják parancsba
- még a rák fajnál maradva -,
hogy nyomuljanak előre,
ők akkor kapnak erőre,
ha rögvest meghátrálnak -
hisz e könnyed testtartásnak,
mely népüket jellemzi,
hátulütője, hogy ellenzi
a józan észt,
hisz javarészt
a homlokegyenes a megszokott,
bár a homokparton ez megkopott
szokás.
Szopás
ez minden ráknak,
mert bár mindent előre látnak,
mégis hátrafelé mennek -
ki érti a logikáját ennek?
Valamelyest távolabb,
ahová part már nem látogat,
vagyis a tengerben,
abban a bitang nagy vederben,
felúszott a felszínre a kishal pipázni -
nem volt kedve több nősténnyel ikrázni.
Hisz vén volt már, és alultáplált:
megbújt benne az akut májrák.
Nem messze tőle
egy dőre,
méretes úszókkal
és pikkelyes zubbonnyal
rendelkező márna,
fincsi csalira várva,
fel-alá poroszkált
oroszlánt
megszégyenítő éhséggel,
így a vénséggel
küszködő kishal elkezdhetett félni.
Hisz az esélyeket fel lehetett mérni:
adott egy vérszomjas márna,
ki egy árva
rántott,
panírozott halrudat sem látott
hetek óta,
csak a kies óceáni vizeket rótta.
A célpont pedig?
Egy egyszerű hering!
Abból is egy aprócska fajta,
kit kitaszított a falka.
De mikor az éhes
támadó egy rémes,
és vérszomjas offenzívát indított volna,
felbukkant egy pirított fóka
húshoz szokott cápa,
a márnában lehetőséget látva
egy kiadós ebédre -
elvégre
neki is jár az ennivaló
- hisz oly sok még a tennivaló.
Az energia pedig szükséges.
De miféle trükk képes
helyettesíteni az elemózsiát?
Tán, ha megenne egy Elek Rózsikát...
Bár az emberhús íze akár egy friss szemetesé...
Vagyis olyan volt egy tiszteletesé,
kit a múlt héten falt fel:
szörnyű utóíze is csak napok alatt halt el.
Így azt utolsó csúf mondat,
melyet a cápa úgy mondhat,
hogy még hallja a márna,
az, hogy "megeszlek már ma!"
Szegény pára...
mivel nem nézett hátra,
egy még éhesebb cápa
vákuum-szívott bendője várta...
Így lett a vadászból áldozat,
s kinek a gyomornedv a kárhozat,
annak már kár... hozhat
bárki egy pár osztag
felmentősereget:
remegő kezeket
és nietzschei reményt
táplál csak egy ilyen erény.
Hisz, ki egy
whiskyvel
vagy anélkül
halétkül
a cápában belülről látja a csigolyát,
az már alulról szagolhatja az ibolyát.
De, hogy teljes legyen a történet,
és érvényesüljenek a törvények,
elárulom, hogy a végén a cápa
szája maradt tátva,
és húzta a rövidebbet:
nagyobb meglepetést csak egy Boeing keltett
volna azzal,
hogy hiányos farral
a víz alól szállt volna fel:
a cápát ugyanis bekapta egy ronda fej!
Felfoghatatlan állapot:
a tettes egy bálna volt
- kék.
Ék
alakú fogai közt vergődve
akart kijutni előre
a szabadságba,
de akadályba
ütköző próbálkozás
volt a fohászkodás.
Távozása persze garantált vagyon:
beleken belül nem nagyon
maradt még soha senki,
csakhogy a többség egy másik lyukon ment ki
- a bálna ellenkező végén...
De révén,
hogy a planktoni méretekhez szokott jószág
torkában most egy cápa kószált,
ami nemhogy szálkának
de még szálfának
is hatalmas,
alantas
módon
ólom
súlyként akadt a
falatka
márna-dús
cápahús
a bálna nyakán,
galádul fojtogatván
ezzel az állatot.
Bitang egy állapot.
Szeszélyes,
sőt, veszélyes!
Szerelem nélkül nem élhetünk?
Próbáljuk ki az életünk,
hogy mellőzük a légzést!
Na, milyen az érzés?
A bálna megtudta a választ ott,
hol mindenki mást választott
volna.
Tolna
még magába oxigént,
de kifogta a rossz idényt.
Így ért fránya véget
a márnalétet
gyűlölő,
bálnatorkot bűvölő
haltrió
a frakció
jellegű egyesülésen.
S az egyes ülésen,
avagy túlélő pózban,
csak egy hal maradt józan:
a hering -
a történet azóta is kering.
Hős
ki a több fős
őserő,
őserdő
népét is elriasztó,
fejtikkasztó
halait,
valamint
saját félelmét
és napi élelmét
is legyőzi,
majd lefőzi
a tanulságot:
tanult sármot,
és népszerűséget is szerezhet,
ki a halállal cselezget.
Ez a kishal meséje -
nagy az esélye
hogy híre,
hogy feltegyük a pontot az "í"-re,
sokáig fennmarad,
míg akkorára feldagad,
hogy a végén az lesz belőle:
befőttet
csinált a kishal
egy fitt raj
ragadozóból
álló falatozóból.
Hogy hiszünk ennek, csak rajtunk múlik,
de a narrátor itt elbúcsúzik.
Vége
Miért ne?
