Már minden ízemben érzem az Ősz közelgő leheletét, finom üzenetét.
S, a megcsendesedő nyárban a hajnalok tűnődő ködöket szülnek, melyek már nem oszlanak szét a nap első érintésétől.
A vizek lassan mozognak, és partjukon, az üres fészkek mellett, nád bugák nézik a sápadt kék eget a rejtett tavak halványzöld tükrében. A nap sokkal későbben kel fel, és hosszabban ácsorog az ég alján.
Meglassúdik a világ. A madarak lármája távoli zúgássá enyhül, és amikor besötétedik, néha elmaradnak a csillagok.
A felhők nem jönnek, hanem lesznek.
A füstök tétován keringenek a tüzek felett, hogy azután ellapulva szőjék át a rekettyés csalitokat.
Ámbár a víz színe még megmondja a mélységet, az árnyék az időt, a hang a távolságot, de közeleg a nap, amikor északi vendég madarak zajonganak a jégen a meleg források táján. A folyó pedig olyan csendesen kúszik majd a jég alatt, mint a tolvaj, miközben szén cinkék forgolódnak a bokrok kopár ágain, és a hold jeges nézésétől megrepednek a fák.
De most még nyár van, az erdők csendesek, mint egy nagy, üres bazilika, a lépések susogva csosszannak az avaron, vattás kis felhő hajók jönnek-mennek, a nap az ég tetején lángol és az öreg fák kérgén hangya karavánok vándorolnak titokzatos céllal és fáradhatatlanul…
S, a megcsendesedő nyárban a hajnalok tűnődő ködöket szülnek, melyek már nem oszlanak szét a nap első érintésétől.
A vizek lassan mozognak, és partjukon, az üres fészkek mellett, nád bugák nézik a sápadt kék eget a rejtett tavak halványzöld tükrében. A nap sokkal későbben kel fel, és hosszabban ácsorog az ég alján.
Meglassúdik a világ. A madarak lármája távoli zúgássá enyhül, és amikor besötétedik, néha elmaradnak a csillagok.
A felhők nem jönnek, hanem lesznek.
A füstök tétován keringenek a tüzek felett, hogy azután ellapulva szőjék át a rekettyés csalitokat.
Ámbár a víz színe még megmondja a mélységet, az árnyék az időt, a hang a távolságot, de közeleg a nap, amikor északi vendég madarak zajonganak a jégen a meleg források táján. A folyó pedig olyan csendesen kúszik majd a jég alatt, mint a tolvaj, miközben szén cinkék forgolódnak a bokrok kopár ágain, és a hold jeges nézésétől megrepednek a fák.
De most még nyár van, az erdők csendesek, mint egy nagy, üres bazilika, a lépések susogva csosszannak az avaron, vattás kis felhő hajók jönnek-mennek, a nap az ég tetején lángol és az öreg fák kérgén hangya karavánok vándorolnak titokzatos céllal és fáradhatatlanul…
0 Megjegyzések