A domb tetején hosszú, tornácos ház állt. A régi kúriákat idézte. Előtte széles terasz volt, melyről pazar kilátás nyílt. Tiszta időben a távoli Tátra hegycsúcsit is látni lehetett. Balról a Cserhát, szemben a Mátra magasodott. Közöttük erdővel benőtt meredélyek, lankák, melyeket a Zagyva vize szelt ketté. A ház alatti völgyben a falu húzódott meg.
Egy férfi lépett ki a teraszra, karjában asszonyát tartva. Gyöngéden belehelyezte a teraszon lévő hintaszékbe és betakarta pokrócokkal. A nő 40 év körüli lehetett. Szépsége még sikerrel hadakozott a bensejét pusztító gyilkos kórral. Férje szerint legyőzte azt, és a halált is le fogja győzni, mert az eredendő szépség ellenáll minden kihívásnak.
Szenvedélyükké vált a kelő Nappal kelni, és egy kávé mellett révedezni, csodálni az ébredő természetet. Hallgatni a madarak csicsergését, csacsogását, ahogyan próbálják túlharsogni egymást.
-A madarak az embereknél is pletykásabbak és tapintatlanabbak. Nincsenek tekintettel se alvókra, se betegekre – mondta erőtlen hangon, de mosolyogva az asszony. - Annyira szép itt. Életünk legjobb döntése volt megvenni ezt a helyet. - A férfi nem válaszolt. Kétségek mardosták. Fiatalon, ifjú házasokként költöztek ide. Egyszer erre jártak és beleszerettek a tájba. – „Itt fogunk élni!” – mondták. És létre hozták megálmodott álmukat. Házat építettek, otthont teremtettek oda, ahol élni szerettek volna.
De vajon nem felelős-e korábbi döntésük a felesége betegségéért? A sok csata, vita hivatalnokokkal, bürokratákkal, szakemberekkel, kontárokkal, sokszor egymással is. Az éjszakába nyúló számolgatások, költségvetések készítése. Lemondások, nélkülözések. A homlokukon gyöngyöző verítékcseppek, a fáradó izmok, melyek másnap fájdalmasan tiltakoztak újbóli igénybevételük ellen. No és a rengeteg bosszankodás. Mások miatt, akik nem jöttek a megbeszélt időben, nem a megbeszélt anyagot hozták, nem a megbeszélt munkadíjat kérték, nem a megbeszélt munkát végezték.
És ők mégis megcsinálták! És jól csinálták meg! Sikerüket bizonyítja, hogy sok irigyet szereztek. Az irigy ember csak az eredményt látja, az ahhoz vezető utat nem.
- Aki ott élhet, ahol élni szeretne, és megoszthatja ezt az élményt egy társsal, az minden
nap boldog. - A férfi halkan beszélt, mintha csak hangosan gondolkodna. - Nem tudom, hogy fogom-e még szeretni ezt a helyet, Életem. Napok óta azon tűnődöm, nem az Amerikainak volt-e igaza. Nem ostobaság-e, ahogyan élünk, éltünk?
- Talán neki is igaza volt, Szerelmem, de nekünk is. Ebben hinned kell! – A nő most
szenvedéllyel beszélt és erőt sugárzott. – Itt szerettünk élni, és itt is akarok maradni mindörökre. Részévé válni ennek a pici világnak. Hisz az Amerikait is sikerült meggyőznünk – és felkacagott az emlékek felidézésétől.
* * *
Pár évvel korábban egy másik álmukat is valóra váltották. Eljutottak Amerikába. A Grand Canon-nál ismerkedtek meg az Amerikaival. Este aztán egy Country Clubban beszélgettek. Kezdetben kicsit feszült volt a hangulat, de néhány pohár után már barátokként vitatkoztak.
-„E-za-ki ko-zep-hed-seg” – próbálta utánozni a nyelvtörő magyar szavakat. Ők hangosan nevettek rajta. – „Még hogy szebb, mint a Grand Canon?!” – „Egész Amerikánál!” – Elég dühös lehettem, mert nagyon elkerekedett a szeme. De aztán megbékélt, mikor illusztráltam, mit jelent nekünk az otthonunk.
- Azt mondta: - ”Hungaria kicsi.” – de te olyan szépen rávezetted a lényegre.
- Igen. Amikor a mellkasomra mutattam, - idézte újra a férfi, mellkasára téve kezeit, - és azt mondtam neki: „ A kicsi mind belefér ide. Amerika meg akkora nagy, hogy nem fér el ilyen kis helyen” Ez tetszett neki. Pedig nem a méret számít.
- És a veszély nélküli világ is! – emlékezett a nő. – „Mi kimehetünk a természetbe bármikor, bárhová. Nem rejt olyan veszélyeket, mint Amerika. Nincsenek félelmetes mélyedések, hurrikánok, földrengések, veszélyes állatok.”
-„Oké, magyar. Te építettél otthont. De minek azzal vesződni? Az én hazám az egész Világ!”- harsogta whyskitől, önmagától, és talán az amerikai életérzéstől megrészegülten. – „Te évek alatt felépítesz valamit, és azt mondod: ’ez az otthonom’. Én bérelek egy házat, és amíg te az otthonodon dolgozol, bejárom a világot. Élek.”
- „Nekünk szükségünk van otthonra, és a tudatra, hogy van otthonunk. – védte álláspontjukat felesége. – Ha utazunk is, tudjuk, van hová visszatérnünk. Van mit hagynunk a gyermekeinkre. És nem csak egy házat. Egy helyet a világból.”
- „Jól hangzik! Én egy életstílust hagyok a gyermekeimre. – Most teljesen komollyá vált a hangja. – Azt, hogy eszébe ne jusson éveket azzal tölteni, ami egy életre megköti. Amerika nagy. Itt bármikor bezárhatod az ajtót, leadod a kulcsot, és nyithatsz egy új életet.”
- Nézd, sosem fogunk egyet érteni. Azt látnod kellene, miről beszélünk. Mi így érezzük biztonságban magunkat.” – próbálta a férfi lezárni a vitát.
- „Biztonság? A házat bármikor lerombolhatja valami, amigo! A sírba se tudod magaddal vinni, – most ő mutatott a szívére, – csak amit ide gyűjtesz. Te azt mondod, ott szeretnél meghalni. Én azt mondom, mindegy, hol élek. De éljek. A Halál úgyis megtalál valahol.”
* * *
Néhány hónappal később a férfi erre gondolt. Az utolsó beszélgetésükre, melyben felidézték azt a másik beszélgetést. Mindkettő oly távolinak tűnt.
Lassan bandukolt, keresztül az erdőn a házukkal szemben lévő dombra, egy tisztáshoz. A szélén vadászles állt. Felmászott az ingatag szerkezetre, majd kibontotta féltve őrzött csomagját. Hetekig várta a szelet, amely most kis híján ledöntötte a lábáról. Felnyitotta az urnát, és útjára engedte a hamvakat.
A felesége azt kérte, ne legyen temetés, és ne legyen sírja sem. Önmagának ő is így szerette volna, mégis meggyőzte az asszonyt, ne így tegyenek. Az embereknek szükségük van a látszatra, a gyerekeknek pedig egy helyre, ahová majd visszatérnek. Egy házzal bármikor történhet valami – mondaná az Amerikai – de egy sír az mindig ott marad.
Elindult hazafelé, már csak egy titkot cipelve magával. A tisztás szélén őzek legelésztek. Hosszú idő után először mosolyodott el. A hamvakból talán azokra a fűszálakra is szórt a szél. Járjon ezentúl bármerre a dombok és völgyek között, itt minden nap találkozni fog az ő szerelmével. E hely örökre magában őrzi, egy darabka már mindenütt ott rejtőzik belőle. Csupán porszemek, de őt rögként kötik a halálon túl is ehhez a tájhoz.
0 Megjegyzések