Gál Z. Csaba: Summa Dei

Ki az az Isten?
Hol lakik, ki ismeri?
Ki állítja, hogy ismeri?
Ki Ő?
Lehet, egy magának való kukkoló,
Csupán emberbolondító,
Ki gyermeteg csalásokkal hódít teret
Saját maga tértelen testének,
Türelemre sarkall minket,
Ki ott ül az idő felett.
Önmagának az oka és a célja,
A mozdulatlan mozgató, a világ motorja,
És az a valami dimenziókba töri létét olykor,
Hogy meglesse, milyen vastag a szekrényen a por!
Fantasztikus egoizmus nyugszik a szívekben,
Melyek azt hiszik, érdekelt az esetünkben.

DE

Ha valóban törődő, és igazat mond
A szövegek roppant gyűjteménye?
Ha törődik velünk s odafigyel ránk
Még akkor is, ha nem akarnánk?
Mindenképpen ő a romlott, egy öntelt akármi,
Ki akkor él jól, ha egy világ isteníti:
Megteremtett univerzumot,
Vizet, tüzet, eget, földet,
Állatot, növényt, férfikat és nőket,
Hogy a mindenség csonka tükrében
Büszkén méregesse önelégült arcát,
Míg a földön "szent" nevét imádják!

Sántít ez az egész, akárhogy is nézzük,
De hát kik vagyunk mi, hogy ezt megítéljük?
Ha érdekli, hallhatja, hogyan vélekedem,
S őszinteségemért megbüntet serényen,
Hadd égjek "a pokol tüzében"!
És ha nem érdekli, akkor is igazam van.
Így győz a tiszta ész a vak hit házában.