Pályázatot
írt ki a Minősített Könyvtár cím elnyerésére az Emberi Erőforrások
Minisztériuma. A címet a minőségfejlesztés és a minőségirányítás
módszereinek alkalmazásában kiemelkedő teljesítményt nyújtó könyvtárak
és könyvtári tevékenységet folytató szervezetek nyerhetik el.
(MTI) Az Emmi Kulturális Államtitkársága
közölte, az intézmények augusztus 31-ig nyújthatják be pályázatukat.
Ehhez a minisztérium honlapjáról letölthető Könyvtári Közös Értékelési
Keretrendszer szerint el kell készíteniük önértékelésüket úgy, hogy az
összes elérhető pontszám legalább 75 százalékát (750 pontot) meg kell
szerezniük.
A benyújtott pályázatok alapján a
Könyvtári Minőségügyi Bizottság két szakértője helyszíni vizsgálatot
tart, amelynek alkalmával ellenőrzi, pontozással és szövegesen is
értékeli az adott intézményt. A cím odaítéléséről a miniszter dönt, a
nyertes intézmény öt évig jogosult a Minősített Könyvtári cím
használatára, amelynek birtokában pályázhat a Könyvtári Minőségi Díjra. A
pályázati díj ebben az esztendőben is 200 ezer forint.
A Minősített Könyvtár címet 2011-ben adták
át először, akkor a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára és a
nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár kapta az
elismerést.
Az idei nyerteseknek az emberi erőforrások minisztere 2013-ban, a magyar kultúra napján adja át a Minősített Könyvtár címeket.
A pályázat részletes feltételei a www.kormany.hu/hu/dok?source=8&type=206#!DocumentBrowse linken tekinthetők meg.
0 Megjegyzések