A Nyitott Levéltárak 2012 hétfőn kezdődött országos programsorozatában 34 levéltár mintegy 70 programmal vesz részt.
(MTI) A sorozat részeként a múzeumok
éjszakáján, szombaton a Magyar Országos Levéltár várja az érdeklődőket
játékokkal, időszaki kiállítással és "kulturális kaszinóval", pénteken
szintén a MOL ad otthont a Brodarics István levelezése című
konferenciának és könyvbemutatónak. A nemzetközi levéltári nap
alkalmából hétfőn szakmai konferenciát tartottak Budapest Főváros
Levéltárában, és kiállítás nyílt Vízhordók és vízvezetők címmel a főváros ivóvízellátásának megszületéséről. A programsorozatba illeszkedik majd a levéltárak őszi fesztiválja is.
– Jó kezdeményezés eseménysorrá összekötni
és a közvélemény számára is világossá tenni a levéltárosi munka
fontosságát – mutatott rá Balog Zoltán, az emberi
erőforrások minisztere a Nyitott Levéltárak 2012 programsorozat hétfői
nyitórendezvényén Budapesten. Mint mondta, ezek a programok
tudatosítják, hogy milyen kincseket őriznek a levéltárak a társadalom
számára. Példaként említette Brodarics István (1490–1539) Igaz leírás a magyaroknak a törökökkel Mohácsnál vívott csatájáról
című művét, amelyet a programok látogatói is megtekinthetnek. A
tárcavezető arról is szólt, hogy az értéket nemcsak gyűjteni és őrizni
nehéz, megmutatni sem egyszerű.
L. Simon László, a
Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke elmondta, hogy az NKA 8
millió forinttal támogatja a programsorozatot. Emlékeztetett arra, hogy
az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosítás értelmében a Magyar
Országos Levéltár Magyar Nemzeti Levéltárrá alakul, és ehhez a
szervezethez kerülnek a megyei levéltárak. A "finomhangolás" a következő
fél év feladata, az ehhez szükséges személyi és költségvetési háttérnek
a megteremtése és megerősítése az idei és a jövő év legfontosabb
feladata. Elsőként az NKA tartalék forrásaiból tudnak jelentős
forrásokat biztosítani, a legfontosabb cél, hogy az új levéltári
rendszer hatékonyan és jól működjön. L. Simon László szerint ennek
garanciája az új, egységes kultúrpolitika, az NKA és a parlamenti
bizottság közötti eddigi széttagolt munka összefogása.
0 Megjegyzések