Miről beszélget két kortárs költő a költészet napján? Petőfiről,
szülőföldről, elmúlásról, megmaradásról, ráadásul egymást ugratva.
Hallgatóságuk is bőven akad, igazolva: kár temetni a könyveket, a
verseket.
„Vers az, amit mondani kell” – idézett egy korábbi
nyilatkozatából Kányádi Sándor. Az idén 83 éves, Kossuth-díjas költő
szerint a versmondás semmihez sem fogható megtartó erő. Példa rá, hogy
az erdélyi magyar közösségek nemzeti létének évtizedekig meghatározó
eleme volt az író-olvasó találkozó, közvetlenül az istentisztelet és a
színház után.
Mindez a Katona József Könyvtárban hangzott el szerda este, ahol a
költészet napján Füzi László irodalomtörténész beszélgetett az erdélyi
magyar poétával és a Tiszakécskén élő Kossuth-díjas költővel, Buda
Ferenccel. Ő egyébként József Attila verseit veszi elő leggyakrabban –
nem csak költészet napján –, valamint Arany János és Nagy László műveit.
„A költészet hete elsősorban az olvasókkal való találkozókról szól,
ilyenkor nyugodt olvasásra ritkán jut idő, de például Aranyra gyakran
gondolok, felidézem magamban kedvenc verssorait” – árulta el Buda
Ferenc. Verselt is, és nem csak neves elődei, de saját régi és legújabb
költeményeiből is nyújtott ízelítőt. Kányádi Sándornak is jól ment a
„fejből való” versmondás. Gyakran a mondandójába is beleszőtt néhány
odaillő verssort, ahogy ő fogalmazott: „valódi, nagy költőink tollából”.
A közönségnek elárulta: „Ahogy beszélni sem az ember talpa alá vagy
feje fölé beszélünk, úgy verselni is csak szembe érdemes”. Füzi László
szavaival élve: e két kortárs úgy mondja a saját verseit, ahogyan
megírták, ahogyan belülről érzik a szavak sodrását, dallamát.
Kányádi édesanyja jóvoltából verset előbb hallott, mint olvasott.
Először ő mondta el neki Csokonai Vitéz Mihály Szerelemdal a csikóbőrös
kulacshoz című versét enyhén folklorizált változatban. Gyermekkorában a
szülői házban nem volt egyéb könyvük, mint a Petőfi-összes, az éves
kalendárium és a Biblia. A háború után aztán jobban telt a családnak
erre is, mivel a debreceni Zsibogón olcsóbb volt könyvhöz jutni, mint
élelemhez.
A versírás mibenlétére vonatkozóan Buda Ferenc elmondta: nincsenek
műhelytitkok. „Hiába árulná is el valaki a sajátját, mert mindenki a
maga módján ír. Ha van, jön magától az írnivaló, ha nincs, ki sem lehet
húzni az emberből” – fogalmazott.
Egymás szülőföldjéről szólva Kányádi Sándor elmondta: számára a
Kiskunság a magyar költészet Ruhr-vidéke, az Alföldről pedig mindig az
jut eszébe, milyen csodálatos volt Magyarország, amikor még egy hazában
létezett síkvidék és hegyvidék. Buda Ferenc gyermekkorától vágyott a
hegyekbe. Egyik legnagyobb élménye, amikor először kelt át a
Király-hágón, és számára Erdély még ma is egy legendás meseország.
Forrás: baon.hu
0 Megjegyzések