Nem azért hívják
Bohócnak, mert vidám teremtés, hanem, mert nagy piros orrával és apró, zömök
testalkatával igazi hasonmása egy cirkuszi bohócnak. Bojtos, süveg alakú sapkát
visel a kopaszodó fején, kockás ruházata, melyben betérképezte magát az utcák
labirintusaiba, piszoktól foltosan takarja öreg testének véznaságait. Három
számmal nagyobb méretű cipőt hord, azzal magyarázva, hogy így tárolja lábszagát
az esti elalváshoz. Családjának mindig ezzel a biztos, bevált módszerrel segít,
ha álmatlanságban szenvednek.
Bohóc feleségével és
tizenöt éves fiával lakik egy falusi, szerény kisházban. Napjait az utcákon
tölti, tökmagárusítással teszi hasznossá magát. Kezdetben jövedelmezőnek
ígérkezett az üzlet, ám Bohóc bankszámláit mégsem terhelik milliók. A felesége
nagy segítőerő az üzletben, otthon pirítja a tökmagot, míg Bohóc árulja a
tétlenkedő, unatkozó embereknek. Alkalom adtán a városba is bevetődik, ahol
igényesebb vásárlók le-leszólják, hogy mosson kezet, néha inget sem ártana cserélnie,
mert így beárnyékolja az üzlet hírnevét, valamint mások légkörét is szennyezi.
Naponta megkeresi három– négy kenyér árát, de többségét adakozásból,
szánalomból kapja, nem a tökmagért. Azonban vannak szerencsés napjai, amikor
Fortuna kegyeiből a kenyéren kívül egy deci vodicilinre is kijut.
Egyik szombaton, amint
Bohóc befordult az utcasarkon, váratlanul elébe állt a fia, aki markát mutatva
jelezte, hogy pénz kell neki.
– Papa, agy nekem egy ötöst –
próbálta megostromolni az apja pénztárcáját. – Ma este vetítik a Titánikot.
– Eregy innen, te
ingyenélő – kergette el a fiát. – Tőlem ugyan a halál sem veszi el a pénzemet
mozijegyre.
A fiú szótlanul indult el
egy titokzatos tervvel, melyre apja adta az ötletet. Biztosra vette, hogy
estére meglesz a mozijegy ára.
– Hogy még a halálnak sem
agya oda?! – kuncogott magában a fiú, mivel jól ismerte apja tulajdonságait.
Miután fia eltűnt a
közeli ház mögött, Bohóc gondosan végigtapogatta zsebeit, de megnyugodva vette
tudomásul, hogy megvan a pénze. Elindult az utcán, kiszolgált néhány járókelőt
az átalvetőjéből. Ha pedig nem voltak érdeklődők az áruja iránt, rekedtes
hangjával belekiáltott a levegőbe: „tökmagot, tökmagot”.
A tüzelő Nap lassan
átlépett a hegy túloldalára, sugarai még utoljára körbecsókolták a fák
lombjait, aztán a szürkület kezdte rávonni ezüstös ponyváját a falura…- ah, minek szépíteni?!
– Biza, ezt a napot es túléltem
– sóhajtott fel Bohóc, puttonyát vállára igazítva, egy utolsó „tökmagot, tökmagot”
reklámozással elindult békés otthona felé. Már besötétedett, mikor befordult a
második sarkon, egyenesbe érve a házukat bekebelező utcával. Nappal innen látni
lehet házuk kéményét, ahogy a füst gomolyogva száll fel a magasba, üzenetet
szállítva az égieknek, hogy Bohócné a tökmagot pirítja. Csendesen bandukolt,
apró léptekkel közeledett a családi fészke felé, elméletben az aznapi
jövedelmét számítgatta. Éppen arról kezdett ábrándozni, hogy egyszer neki is
lesz egy hatemeletes áruháza a főváros közepén, mikor az egyik kapualjból egy
fehérlepedős alak állt elébe.
– Én vagyok a Halál,
érted jöttem Bohóc... Elfújom az életed gyertyáját, és leviszlek a pokol
fenekére – szólott rá mogorva hangon a fehér lepelbe burkolózott fantom. Bohóc
rémülten ejtette le válláról az átalvetőjét, letérdelt mellé, majd kezét
összekulcsolva sírni kezdett.
– Jaj, drága halálom –
fogta könyörgésre Bohóc. – Kérlek, ne bánts még, tudjam felnevelni egyetlen
mihaszna fiamat... Kegyelmezz életemnek, sze’ a falubeliek is hiányolni fogják
tökeimnek áldott magját... Kérj bármit, csak az életemet ne...
– Jó van, na – egyezett ki a
Halál – most az egyszer meggyőztél, de kell a pénzed, hogy visszahajózhassak az
Élet Tengeréről.
Bohóc örömest adta,
hiszen a saját váltságdíját fizette ki. Zavarodottan bámulta a fehér lepelben
elrejtőző Halált, ahogyan átveszi a pénzt, és legnagyobb meglepetésére
visszaadja az aprót.
– Fogd
ezt, Bohóc... ne zergessen itt a zsebemben, még magamra hergetem a kutyákat –
fejezte be mondókáját a Halál, majd nekiiramodva megfutamodott lefelé az utcán,
lobogtatva maga után a fehér leplet. Nehézkesen állt fel térdeiről Bohóc, ám
maradt annyi bátorsága, hogy megforduljon és megbizonyosodjon egyedüllétéről.
Látta a Halált, amint versenyt futva az idővel, lóhalálában rohan a mozi
irányába, s látta, ahogyan rálép a lepedőre és elvágódik az úttesten.
Remegve ért haza Bohóc.
Feleségét az egyik szomszédasszonnyal találta, aki éppen kétségbeesve
panaszolta el, hogy valaki a ruhaszárító drótról ellopta az egyetlen
ágylepedőjüket, amit szellőztetni terített ki. Bohóc csak most kapott észbe (abba
a kevésbe, amit sikerült összecsukorgatnia a szűkös ötven év alatt).
Hallgatagon hanyatt dőlt a díványon, várta hogy a Titanic elsüllyedjen, és fia
hazajöjjön a moziból.
0 Megjegyzések