Hópehelyként peregnek az emlékek, némely messze
száll, némely a talpam alatt kásás,
Mind lefelé hull, némely borostás arcomon megragad,
némely szemembe hull, látótávolságom szűkül –
jégvirágpárás.
Nem láthatom mindet, ők hullnak, én köztük állok, s
nézem a néma olvadást,
Földberagadt fákon, s a tájon lassan elülő fehér leplet –
hórakást.
Szoknyafelhős ég bomlik, csipkés hópelyhek szállnak,
Földrojtjaira – reánk kik népi hímzett füstfonalakat az
ég felé ráznak.
Kandallónkban pattog a tűz, s forró a parázsgombolyag,
Lassan emésztget csak törzseket, míg az emlékek
peregnek, a pelyhek hullnak, s betakarják a tisztasággal
a gondokat.
száll, némely a talpam alatt kásás,
Mind lefelé hull, némely borostás arcomon megragad,
némely szemembe hull, látótávolságom szűkül –
jégvirágpárás.
Nem láthatom mindet, ők hullnak, én köztük állok, s
nézem a néma olvadást,
Földberagadt fákon, s a tájon lassan elülő fehér leplet –
hórakást.
Szoknyafelhős ég bomlik, csipkés hópelyhek szállnak,
Földrojtjaira – reánk kik népi hímzett füstfonalakat az
ég felé ráznak.
Kandallónkban pattog a tűz, s forró a parázsgombolyag,
Lassan emésztget csak törzseket, míg az emlékek
peregnek, a pelyhek hullnak, s betakarják a tisztasággal
a gondokat.
